A jegybank 1,5 milliárd forintért reklámozza a fogyasztóbarát lakáshiteleket, állami megbízásokban jól teljesítő cégekre bízzák a kampányt

szeptember 8, 2017

A tenderen a menekültellenes kampányról elhíresült New Land Media Kft. és az Origo korábbi tulajdonosának egykori cége, a Frank Digital Kft. lett a befutó.

Egyedüli ajánlattevőként a New Land Media Kft. és a Frank Digital Kft. vitte el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) márciusban kiírt, 1,5 milliárd forintos kommunikációs tenderét – derült ki az uniós közbeszerzési értesítő pénteki számából.

A cégek feladata a jegybank által „fogyasztóbarát terméknek” minősített lakáscélú jelzáloghitelek társadalmi megismertetése érdekében tervezett kommunikációs kampány lebonyolítása. Ennek része egyebek mellet a logó és az arculat megtervezése, a kreatív stratégia elkészítése, a megvalósításhoz szükséges kreatív tervezés és gyártás, a különféle hirdetések létrehozása, a médiavásárlás, valamint a PR-rendezvények lebonyolítása is – vagyis lényegében A-tól Z-ig minden a két cég feladata lesz a kampányban.

A megbízás a keretösszeg kimerüléséig, vagy legkésőbb 2019 végéig szól.

A New Land Media Kft. – melynek például a „Ha Magyarországra jössz” kezdetű menekültellenes kormányzati gyűlöletkampányt is köszönhetjük – tulajdonosa Balásy Gyula. E vállalkozás, illetve Balásy másik érdekeltsége, a Longue Design Kft. az utóbbi időben igencsak jól szerepelt, ha állami megbízásokról volt szó.

Amint arról lapunk is beszámolt, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tenderéből például a legnagyobb falatot – majdnem 14,18 milliárd forintnyi megbízást – éppen Balásy cégei harapták ki. A Magyar Turisztikai Ügynökség „külföldi és belföldi kommunikációhoz kapcsolódó média-, online- és kommunikációs ügynökségi feladatok” ellátását 3 milliárdból, „az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása 2 illetve 3.” elnevezésű tevékenységet a Miniszterelnöki Kabinetiroda részére pedig 7,87 és 1,94 milliárdból biztosítják a cégek – és ezek csak a legnagyobb tételek.

A két cég vitte el még júniusban a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 1 milliárdos tenderét, májusban pedig az ’56-os emlékévért is felelős, Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány félmilliárdos – első világháborús emlékévének reklámozásáról szóló – megbízását nyerték el Balásy cégei.

A sikeres vállalkozó a jegybanknál (is) „visszatérő vendég”: az MNB márciusi, 450 milliós kommunikációs tenderét is a New Land Media vitte el.

A most nyertes másik cég, a Frank Digital nyár közepéig az Origo extulajdonosának, Száraz Istvánnak volt – egy másik cégen keresztül – az érdekeltsége, és szintén jól teljesít, ha állami megbízásokról van szó. A cég elég jól járt a már említett ’56-os emlékévvel (erről az Átlátszó írt itt, és itt), de – hogy időben egy kicsit közelebbi megbízást is említsünk – a Frank Digital fejlesztette a vizes vb mobilapplikációját is.

A Nemzeti Bank mostanában egyébként elég alaposan (ki)költekezik: épp egy nappal ezelőtt, csütörtökön írtunk arról, hogy hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás keretében szerezték meg a Tornai Gyula festő- és iparművész által tervezett Art Deco szalon hatdarabos bútoregyüttesének tulajdonjogát az MNB Értéktár Program számára 225 ezer euróért, vagyis körülbelül 67 millió forintért.