Jelentős vereséget szenvedett a Fidesz által támogatott jelölt a hajdúszoboszlói időközin

január 17, 2016

NVI_valasztasA vasárnapi hajdúszoboszlói időközi önkormányzati választást Németi Attila Sándor, az Összefogás Hajdúszoboszlóért és a Jövőért Egyesület jelöltje nyerte meg. A Fidesz által támogatott, de iure független jelölt, Görög Csaba jelentős különbséggel lett második.

Vasárnap időközi önkormányzati választást tartottak Hajdúszoboszló 6. egyéni választókerületében. A választást azért kellett kiírni, mert a választókerület képviselője, Kállai István, az Összefogás Hajdúszoboszlóért és a Jövőért Egyesület politikusa októberben lemondott magas pozíciójáról.

A 2223 választópolgárból 643 (28,92 százalék) adott le szavazatot – nyilatkozta a Budapest Beaconnek Vincze Ferenc, a város jegyzője. Ebből 636 volt érvényes és 7 érvénytelen – tette hozzá.

A 636 érvényes szavazat a következőképpen oszlott meg – tudtuk meg a jegyzőtől:
Németi Attila Sándor (Összefogás Hajdúszoboszlóért és a Jövőért Egyesület): 219 szavazat (34,43 százalék)
Görög Csaba (független): 168 szavazat (26,42 százalék)
Guglenko Márk Dávid (független): 151 szavazat (23,74 százalék)
Tóth Attila (Jobbik): 85 szavazat (13,36 százalék)
Márton Zoltán (Magyar Munkáspárt): 13 szavazat (2,04 százalék)

A Fidesz nem állított jelöltet, hanem Görög Csabát támogatta.

Önkormányzati forrásból úgy tudjuk: a baloldal/nem újnyilas parlamenti ellenzék (MSZP, DK, stb.) nem támogatott senkit, Hajdúszoboszlón ugyanis lényegében nincs baloldal/nem újnyilas parlamenti ellenzék (MSZP, DK, stb.). Ezt támasztja alá, hogy a 2014 októberi önkormányzati választáson az MSZP jelöltje 6,41 százalékkal lett négyből negyedik ugyanebben a választókerületben, a városi képviselő-testületben pedig kizárólag az Összefogás Hajdúszoboszlóért és a Jövőért Egyesület, a Fidesz-KDNP és a Jobbik politikusai vannak jelen.