Jogerősen letöltendőt kapott a Fidesz Ifjúsági Tagozatának volt elnöke

január 7, 2017

Veress Áron, a Fidesz Ifjúsági Tagozatának volt elnöke. Fotó: Index

Veress Áront a Pesti Központi Kerületi Bíróság még november 23-án ítélte pénzhamisításért el másfél év börtönre. Mivel nem fellebbezett, az ítélet jogerősre emelkedett – írja a szombati Magyar Nemzet.

Veress, „aki korábban egy ideig a Fidesz ifjúsági tagozatának volt az elnöke, 2015 februárjában bukott le, miután a Keleti pályaudvarnál megpróbált beváltani egy hamis százeuróst”olvasható a napilapban. A bankjegy hamis voltát a pénzváltó észrevette. A fideszes politikus menekülni akart, azonban a rendőrök elfogták. „Ruházatának átvizsgálásakor további hamis bankjegyeket találtak nála, majd lakásán 297 – feltehetően hamis – száz-, valamint öt húszeurós bankjegyet foglaltak le” – írja a lap.

A Magyar Nemzet úgy tudja: a volt fideszes politikus elismerte a bűncselekményt, „és azt állította, hogy tartozás fejében kapta a pénzt egy moldovai férfitól”.

Az esettel kapcsolatban az Index arra emlékeztet, hogy Veress letartóztatása után a Fidesz közölte: 2012-ben kizárták a pártból a csaló politikust, „azonban egy gyorskereséssel megtaláltuk, hogy a párt honlapján még 2014 második felében is akadtak olyan eseményekről készült beszámolók, ahol a Fidesz ifjúsági elnökeként hivatkoztak rá”.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):