Joseph Goebbelshez hasonlította Rogán Antalt volt ellenfele

október 6, 2015

Joseph GoebbelsA Demokratikus Koalíció szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda Európa második propagandaminisztériuma lesz Joseph Goebbels, Adolf Hitler volt propagandaminiszterének tárcáját követően.

Kerék-Bárczy Szabolcs, az ellenzéki párt elnökségi tagja szombaton az MTI-nek úgy fogalmazott, a jelenlegi a valaha volt legkorruptabb magyar kormány, amely képtelen kiszámíthatóan és fenntarthatóan irányítani az országot, Orbán Viktor kormányfő pedig ezt az új propagandaminisztériumból irányított hazugságokkal próbálja takargatni.

A DK politikusa szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal munkaköri leírására alkalmazható Joseph Goebbels (képünkön) azon írása, amelyben a náci politikus összefoglalta, hogy a hazugságok kellő számú ismétlésével miként verhetők át az emberek. (Goebbels szerint a hazugságot addig kell ismételned, amíg magad is el nem hiszed – a szerk.)

A tényeket azonban az ilyen „szervezett hazugságáradattal” sem sikerülhet majd elfedni – hangsúlyozta Kerék-Bárczy Szabolcs, aki tényként említette a „magyar gazdaság egyre mélyebbre zuhanó versenyképességi besorolását”, valamint a régióban is „kiemelkedően magasnak számító kormányzati korrupciót” és a magyar kabinet „nemzetközi elutasítottságát”.

Rogán és Kerék-Bárczy egyébként egymás ellenfele volt a 2014 április 6-i parlamenti választáson Budapest 1. választókerületében.