Soros György, a Közép-Európai Egyetem alapítója és a Miniszterelnökség munkatársai is részt vettek egy előadáson, amelyet Joseph Stiglitz, a Columbia Egyetem tanára tartott Budapesten a Duna Palotában hétfőn, “Képesek-e az il-liberális demokráciák igazságos és fenntartható fejlődésre?” Az Orbán-féle “il-liberális állam” sorok közötti kritikája gyanánt Stiglitz azonnal hozzá is tette ehhez, hogy “a válasz: nem.” Ezek után azt fejtette ki, hogy az életszínvonal robbanásszerű emelkedése hogyan alakította át a világot a 19-20. század során, elsősorban az ipari forradalom nyomán. A tőkefelhalmozás, a hatékonyság kiterjesztése és a tanulás megnövekedett szerepe Stiglitz szerint mind-mind nagyon fontos szerepet játszottak abban, hogy az ipari-technikai fejlődés nyugaton mindig együtt járt az életszínvonal emelkedésével is. A tanulás szerepe elengedhetetlen a demokráciák fejlődésében és struktúrájában. Éppen ezért az ún. “il-liberális demokráciák”, miközben a források felhalmozásában jeleskednek, az életszínvonalat nem képesek emelni.

A tudásalapú társadalom megteremtése

A témában hosszú ideje kutató Stiglitz ismét kiemelte, hogy egy tudásalapú társadalom megteremtéséhez minden demokratikus intézmény megfelelő működésére szükség van. Szerinte a gazdasági feltételeknél sokkal többre van szükség, a politika és a gondolkodás “alapvető megváltoztatását” igényli. Szoros összefüggést lát a tudásalapú társadalom megteremtése és a demokrácia stabilitása között. A tudomány megkérdőjelezi az egyértelmű tekintélyt, nyílt társadalomban tud csak szabadon működni, és fel tud lépni az egyre terjedő tudományellenes beszédmód ellen is. “A felvilágosodást folyamatosan, újra és újra meg kell védelmezni” – mondta.

Stiglitz szerint, ha viszont a demokratikus intézményeket megszüntetjük, nagy árat fizetünk érte a piacon és társadalmi értelemben is. Például egy hanyatló, rosszul működő liberális demokráciában a korrupciót egyre kevésbé lehet ellenőrzés alatt tartani. Ha a jogrend többé nem képes a gyengéket megvédeni, olyan jogrend keletkezik, amely csupán a hatalmasokat szolgálja és elmélyíti a társadalmi egyenlőtlenségeket. Eklatáns példaként erre a folyamatra a közgazdász Oroszországot hozta föl. Azt mondta, Oroszországban az állami jövedelmek forrása épp annyira törékeny, mint “bármely afrikai országban”, hiszen kizárólag az olaj- és gázexportra épül. De az, hogy az olaj piaci ára például most magasabb, nem éppen a jó orosz gazdaságpolitika következménye, és egyébként a gazdasági helyzet javulása egyáltalán nem járt együtt az országban az életszínvonal emelkedésével. Valójában Oroszországban a várható élettartam drasztikusan csökkent, és ez éppen a rossz teljesítmény jele. Stiglitz kiemelte, hogy a GDP éppen aktuális állása tehát egyedül nem jelzi az általános gazdasági teljesítmény minőségét. A politika zártsága például a bukás egyértelmű jele.

A közgazdász szerint a politikailag nem befogadó rendszerek növekedése nem igazi növekedés. De az is kérdés, hogy a tudás, tanulás tárgya, célja pontosan mi legyen. Az innováció fő modelljének szerinte figyelmet kell fordítania a környezet és az életminőség védelmére is. Hozzátette, “a nyugati liberális demokráciákkal nem az a probléma, hogy túl nagy szabadságot eredményeztek, hanem az, hogy nem építették ki a részvételi demokrácia megfelelő fórumait.”

A Nobel-díjas tudós szerint a szisztematikus kormányzati beavatkozás a piaci folyamatokba elősegíti a válsághelyzetek elkerülését. Azt mondta, számos piaci rendellenesség alátámasztja ezt a tételt. Az innovatív információ technológiai szektornak is szüksége van szabályozásra ahhoz, hogy értelmes módon fejlődjön. Ugyanis a szabályozatlan piac monopóliumokhoz vezet, és a szabad verseny lekorlátozása akadályt jelent a fejlődésben. Ugyanakkor az innovációhoz befektetések is kellenek, de a tőkepiac egyelőre nem elég hatékony ezen a téren.

Stiglitz támadta a magáncégek uralkodó szerepét a kutatásban és fejlesztésben is. A kritika oka az, hogy a magánintézmények elsődleges célja a profitképzés, és ez olykor rossz minőségű terméket eredményez, esetenként akár emberéletekbe is kerülhet, hiszen a szabadpiaci elméletek “láthatatlan keze” éppen azért láthatatlan, mert nincs is ilyen kéz. A kormányzatoknak éppen ezért szabályoznia kell a piacot, de ezt kizárólag akkor tehetik meg, ha a liberális demokrácia ellenőrző intézményei jól működnek.

Mit kell tennünk, hogy a tanulást elősegítsük?

Stiglitz kifejtette, hogy a tőkefelhalmozásra és az oktatás fejlesztésére irányuló közpolitikák sokszor kerülnek konfliktusba egymással. Példaként a szellemi tulajdon fogalmát hozta föl, amelyet a “tudás áramlása” elé állított gátként értelmezett. A szellemi tulajdoni szabályozás védelmezői általában úgy érvelnek, hogy erre a gazdaság dinamikus fejlődése és épp a több tudás generálása miatt van szükség. Ugyanakkor Stiglitz szerint, minden új kutatásnak használnia kell a megelőző szakirodalmat, kutatási eredményeket. De épp a szellemi tulajdonjogok korlátozzák az ezekhez való szabad hozzáférést. Ahogyan fogalmazott, amint a pénz, mint tényező bekerül az egyetemek falai közé, a viselkedés, kutatásokhoz való hozzáállás is megváltozik. Az addig szabad eszmecserékre úgy kezdenek tekinteni, mint lehetőségekre, hogy valaki “ellopja a szellemi tulajdonomat”, és ez titkolózáshoz, elitizmushoz vezet a felsőoktatásban.

A professzor úgy látja, hogy a szabadalmak kiadásának inflációja problémát jelent az Egyesült Államokban, hozzátéve, hogy az Európai Uniónak az USA-nál sokkal előnyösebb közös szabályozása van a szabadalmak kérdésében.

A közgazdászprofesszor úgy összegezte előadása tanulságait, hogy az oktatás továbbra is központi szerepet tölt be a gazdasági folyamatokban. Kiemelte, hogy “megtanulni azt, hogyan tanuljunk”, vagyis az élethosszig tartó tanulás szerepe egyre inkább felértékelődik. Ennek legalább két fokozata van: az iskolai és a munkahelyi oktatás. A kettő közötti kapcsolat az információs technológia fejlődésével folyamatosan átalakul. Az a feltevés Stiglitz szerint már nem állja meg a helyét, hogy az iskolapad elhagyása után már nem szerzünk több tudást, hiszen az internet folyamatosan bombáz mindenkit információ-hegyekkel. De megtanulni azt, hogyan szelektáljunk a rengeteg hozzáférhető tudás között, és hogyan értelmezzük ezeket, mind a tanulásban, mind a munkahelyen nagyon fontos. A tudásalapú társadalomnak ezenkívül kormányzati beavatkozásra is szüksége van a piaci források eredményes elosztása érdekében.

A Népszabadság tudósítójának kérdésére, hogy mindez hordoz-e egyfajta, sorok közötti figyelmeztetést az Orbán-kormánynak is, Stiglitz azt válaszolta, hogy il-liberális demokráciákkal szembeni kritikája ennél sokkal szélesebb, globális történelmi keretben értendő. Ugyanakkor később ehhez hozzátette, hogy a kirekesztő oktatási politika, és a fékek és ellensúlyok nélküli folyamatos állami beavatkozás, és úgy általában az il-liberális demokrácia mindezeknek a folyamatoknak az egyértelmű eltérítését jelzi.

Az éppen tárgyalt EU-USA kereskedelmi egyezményre (TTIP) vonatkozóan Stiglitz súlyos kritikát fogalmazott meg az USA diplomáciai megközelítésével kapcsolatban. Úgy látja, hogy az USA olyan jogi biztosítékokat követel az egyezmény keretében az EU-tól, amellyel azt üzeni, nem bízik abban, hogy Európában fennáll a törvény uralma. A közgazdász szerint azonban ez a feltételezés alaptalan. “Semmi értelme járulékos biztosítékokat kérni” – mondta.

Stiglitz szerint a TTIP és az USA hasonló megállapodási tervezete a csendes- óceáni térségben az oktatás szempontjából “csak súlyosbít a helyzeten, az egyetemeket kevésbé nyitottá, és sokkal inkább profitorientálttá teszi.”

Névjegy: Joseph Stiglitz 1967-ben szerezte doktori fokozatát a Massachusetts Institute of Technology-ban, majd közgazdaságot tanított a Princeton-on, a Stanfordon, az MIT-n és Oxfordban, az All Souls College-ban. A kilencvenes években tagja volt Bill Clinton gazdasági tanácsadói testületének, és 2001-ben az asszimetrikus piaci elemzés módszertanáért gazdasági Nobel-díjat vehetett át. Társszerzője volt az 1995-ös, Kormányközi Klímaváltozási Kerekasztalon készült jelentésnek, amelyért 2007-ben megosztott Nobel Békedíjat kapott. Ezen kívül Stiglitz a Francia Becsületrend tagja is. Jelenleg a Columbia Egyetemen oktat közgazdaságot, New Yorkban.

Hivatkozás:

http://www.ceu.hu/event/2014-11-10/can-illiberal-democracies-create-shared-and-sustained-prosperity