| Gyurcsány Ferenc magyaráz. Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter |
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke és Kuncze Gábor volt belügyminiszter, az egykori SZDSZ kétszeres volt elnöke volt a sztárvendége Oláh Lajosnak, a Demokratikus Koalíció erzsébet- és terézvárosi képviselőjelöltjének kedd délutáni kampányrendezvényén a két kerület határát jelentő Király utca egyik rendezvényhelyiségében. Kuncze kicsit önkritikát gyakorolt, emellett azt kérte a közönségtől, hogy „a jobboldali szomszédot beszéljék rá, hogy hagyjon otthon még egy embert”. A volt belügyminiszter szerint kis pártra nem érdemes szavazni, mert ha az adott párt nem jut be, elvész a szavazat, Gyurcsány Ferenc legjobb beszéde pedig az volt, amit 2006-ban Balatonőszödön abszolvált. Gyurcsány úgy látja: „az elmúlt huszonnyolc év legfontosabb választása előtt állunk”. A volt miniszterelnök hosszan beszélt a Jobbikról, illetve a Jobbikhoz fűzendő viszonyról, Bokros Lajosról viszont, aki Oláh Lajos ellenfele a választókerületben, egy árva szó sem esett.
„Tizenkét napra vagyunk a kormányváltástól” – nyitotta meg a Demokratikus Koalíció (DK) kedd délutáni erzsébetvárosi, értelemszerűen Oláh Lajost reklámozó kampányrendezvényét a mintegy kétszáz fős, főleg középkorúakból és idősebbekből álló közönség előtt Gréczy Zsolt, a DK szóvivője, aki arra is fölhívta a figyelmet, hogy „Oláh Lajos négy éve is legyőzte a Fideszt”.
Oláh Lajos, a választókerület DK-s – de iure független – képviselője és minden szempontból DK-s képviselőjelöltje sorolta az esélyeit rontó választási visszaéléseket: éjjel több mint háromszázhatvan plakátját rongálták meg, a Fidesz és a Lendület jelöltjének gyűjtött aláírások tulajdonosai közül háromszáznegyven megegyezik, „csak az aláírás nem egyforma”, az egyik szavazókörben pedig több száz ember lett az elmúlt hetekben bejelentve. „Hosszú távra tönkreteszik a gyerekeink jövőjét, ezért kell elzavarni őket” – fogalmazott rövid beszéde végén az ellenzéki politikus.
Kuncze: „Semjén Zsolt a baromfiudvarban vadászik újabban, Csepelen pedig van föltámadás”
Kuncze Gábor volt egyszeres belügyminiszter, kétszeres volt SZDSZ-elnök, négyszeres volt SZDSZ-frakcióvezető vastapsba átlényegült hatalmas tapsot kapott még azelőtt, hogy egy szót is szólt volna. „Csak ennyit akartam mondani, köszönöm szépen!” – kezdte ennek megfelelően beszédét, általános derültséget generálva ezzel. A móka, kacagás nem csökkent, amikor úgy folytatta: „a miniszterelnök levett egy kérdést az EU-csúcsról, amely nem volt napirenden, Semjén Zsolt a baromfiudvarban vadászik újabban, Csepelen pedig van föltámadás, mert halottak írták alá az ajánlóíveket”.
A politikai celebritás/szolgálaton kívüli politikus az elmúlt tizenhat év első és második felét hasonlította ezt követően össze, és minden szempontból az jött ki, hogy az első nyolc év jobb volt a másodiknál. Az elmúlt nyolc évben mindent a hatalma alá hajtott a Fidesz – mondta Kuncze, aki szerint a kormánytól elvileg független intézmények – mint például az ügyészség – nem működnek. 2010 előtt voltak a kormányzatnak ellensúlyai, most pedig nincsenek.
Korrupció 2010 előtt is volt, „szégyelltük is érte magunkat”.
Korrupció 2010 előtt is volt – hangsúlyozta a volt belügyminiszter –, „szégyelltük is érte magunkat”, de a 2010 előtti korrupciót „nem fölülről szervezték”, most viszont a maffiaállam felülről szervezi az ügyeket – tette magáévá egykori pártelnök- és minisztertársa, Magyar Bálint posztkommunistamaffiaállam-koncepcióját. „Akkor melyik miniszterelnök veje lett milliárdos, barátja százmilliárdos?” – tette föl a költői kérdést.
A Fidesz szétverte az oktatást – folytatta az elmúlt nyolc év aprítását a szabadelvű egykori politikus. Ellenzékben a Fidesz követelte, hogy ne legyen tandíj, kormányra kerülése után pedig horribilis lettek a tandíjak.
„A vizitdíjat eltörölte a népszavazás, most viszont akinek nincs pénze, az mehet a sürgősségi osztály folyosójára meghalni. Ez az, ami elfogadhatatlan” – tette hozzá. Kuncze kissé önkritikát is gyakorolt, amikor közölte: ők kormányon elkövették azt a hibát, hogy az amúgy valószínűleg jó egészségügypolitikai elképzelésüket mindenképpen keresztül akarták vinni, akár a szakma ellenében is.
Most az éves költségvetés hét százaléka megy egyháztámogatásra és stadionépítésre együtt – mondta a volt pártelnök, és egyfelől úgy tűnt: ezt a közlést nem dicséretnek szánja, másfelől meg úgy, hogy sokallja a hét százalékot.
A szónok Ferge Zsuzsa szociológust idézte: az elmúlt tizenhat év első nyolc évében a társadalom felső és alsó tíz százalék közt csökkent a vagyoni különbség, a másodikban nőtt. A szegények gyerekeinek semmi esélye nincs az előrelépéshez.
A nem létező eredményeket „nagyon sokakkal el tudják hitetni, de a gyerekeink és az unokáink jövője a tét”.
Az, hogy minden tendert „Mészáros Lőrinc” nyer, nem növeli a versenyképességet – folytatta az egykori belügyminiszter, aki szerint a gazdaság teljesítményét illetően egyáltalán nincs mire büszkének lenni.
„Az elmúlt nyolc év egy nagy átverésshow” – összegezte a NER-t, hozzátéve, hogy a nem létező eredményeket „nagyon sokakkal el tudják hitetni, de a gyerekeink és az unokáink jövője a tét”.
„A jobboldali szomszédot beszéljék rá, hogy hagyjon otthon még egy embert” – zárta hatalmas tapssal kísért beszédét Kuncze Gábor.
Gyurcsány: „A mai hatalom a tisztességes és demokratikus Magyarország legnagyobb ellenfele”
Ha lehet, még nagyobb tapsot kapott Gyurcsány Ferenc. „Köszönöm, hogy megmutatják, hogy az elmúlt huszonnyolc év legfontosabb választása előtt állunk” – kezdte beszédét. Történelmi lesz a mostani választás: eldől, hogy a történelem főutcán vagy a zsákutcában megy-e tovább Magyarország – folytatta a Demokratikus Koalíció elnöke, aki arra kérte a közönséget, hogy listán a DK-ra, egyéniben pedig a DK vagy az MSZP-PM jelöltjére szavazzon – esetünkben az előbbire, Oláh Lajosra.
Nincs más lehetőség, mint Európa főáramához csatlakozni. Ez a szabadság, a demokrácia, a polgári világ – hangsúlyozta a volt miniszterelnök. „Európa vagy Orbán” – ez a kérdés a volt miniszterelnök szerint. „Legyenek hazafiak. A hazafiak nemcsak beszélnek és álmodnak, hanem cselekszenek, sőt: küzdenek is” – mondta az ellenzéki politikus, aki szerint lehet győzni a nem tisztességes, de mégiscsak választáson.
„A mai hatalom a tisztességes és demokratikus Magyarország legnagyobb ellenfele. Nekünk nem Soros az ellenfelünk, hanem Orbán Viktor” – folytatta a NER élveboncolását Gyurcsány.
„Az ország nem a jobboldalé. Az ország nem a baloldalé sem. Közös az ország és közös a haza.”
A kormány új szentháromságával – Soros, menekültek, Brüsszel – semmilyen érdemi kérdés nem válaszolható meg. (Menekültek alatt Gyurcsány nyilván a menekülteket értette, akiket azonban a NER kommunikációja következetesen migránsoknak nevez – Sz. P.) Hogy egy esetleges választási győzelem esetén mit akar csinálni, arról a kormány egy szót sem szól – mondta a DK elnöke, aki szerint „nem neki (mármint Orbán Viktornak – Sz. P.) kell fenyegetnie az országot, hanem nekünk kell elégtételt vennünk azért, amit az elmúlt nyolc évben tett ezzel az országgal – mondta az egykori kormányfő.
Üzenem a támogatóinknak a jó hírt, hogy túlélem a kampányt. Ugyanezt a rossz hírt üzenem ellenfeleinknek – közölte. „Az ország nem a jobboldalé. Az ország nem a baloldalé sem. Közös az ország és közös a haza” – így Gyurcsány, aki hozzátette: „Nem uralkodni akarunk, hanem szolgálni”. Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, miszerint koalíciós kormányt vezetett. A koalíció azért jó, mert a párbeszéd kultúráját teremti meg – tette hozzá. Gyurcsány szerint „épp ideje a sorosozást, a menekültezést (értsd: migránsozást, lásd föntebb – Sz. P.), a brüsszelezést megállítani.
A Jobbikkal való együttműködés híveinek a volt kormányfő azt üzente: nagyon sok megfontolandó dolgot mondanak. „De a hatalom lenne minden? Ami mögötte van: gondolkodás, mentelistás, kultúra, az nem számít?” – kérdezte tőlük költőien.
„Jószándékkal és jóhiszeműséggel tekintek a Jobbik egy részére, de ott van bennem a kétség.”
A volt miniszterelnök azt mondta: nem vitatja a Jobbik egy részének szándékát, hogy egy mérsékelt jobbközép párttá formálják „ezt a rettenetes múltat cipelő pártot”, és drukkol is, hogy sikerüljön a Jobbikot jobbközépre mérsékelni, de nem tudja elfelejteni, hogy ugyanennek a pártnak a vezetői pár éve még kémiai kasztrálást javasoltak a társadalom egy része ellen. Lehet, hogy ma már másképp gondolják, de aki két-három év alatt ekkora utat tesz meg, az mekkorát fog még megtenni? – folytatta a költői kérdéseket. „Jószándékkal és jóhiszeműséggel tekintek a Jobbik egy részére, de ott van bennem a kétség” – összegezte a Jobbikkal kapcsolatos dilemmáit.
„Tegyünk egy megszorítást: szavazzanak a legerősebb demokratikus ellenzéki jelöltre, itt Oláh Lajosra és a 3. listára” – árnyalta a „legerősebb ellenzéki jelöltre szavazni” – Heller Ágnestől Márki-Zay Péteren át magáig Lukácsi Katalinig terjedő – koncepcióját. A DK irányvonalában 2011 óta semmilyen politikai cikkcakk nem volt – folytatta. „Világos, normális európai politikát képviselünk, baloldalisággal, szabadelvűséggel. Nyugodt, stílusában visszafogott, ha úgy tetszik, konzervatív módon kell irányítani az országot, nem forradalommal” – fényezte pártját.
Ezzel a hatalommal semmilyen értelemben nincs alku. „Ez a hatalom nem osztja, hanem fosztja az igazságot” – tette hozzá Gyurcsány. Aki a gyűlölet nyelvén beszél, az nem épít, hanem tönkre tesz. Mi nem tönkretenni, hanem építeni akarunk. „Magyarországért, a Köztársaságért” – zárta beszédét a DK elnöke.
Egy kérdésre a volt miniszterelnök azt mondta: ha a Fidesznek nem lesz abszolút többsége, kizárt dolognak tartja, hogy a Fidesz kormányt tudjon alakítani, ugyanis nem lesz olyan ellenzéki képviselő, aki átállna. „Aki elmenne vele (mármint a Fidesszel – Sz. P.), az politikailag és történelmileg is megbukna” – mondta.
Hangsúlyozta: nincs választási vagy politikai együttműködés a Jobbikkal. Április 9-én egy dologban kell együttműködni: a NER-t lebontandó meg kell alakítani egy egyik párthoz sem kötődő kormányt, majd a feladat teljesítése után kiírni egy demokratikus választást.
Ugyancsak kérdésre azt mondta: a tizennyolc budapesti választókerületből szerinte legalább tizenkettőben, legfeljebb tizenhatban nyer az ellenék, a Jobbik viszont egyben sem.
Ismét hatalmas sikere volt Kuncze Gábornak, amikor egy neki szánt kérdésre azt mondta: akkor döntötte el véglegesen, amikor meglátta Lázár János bécsi videóját, amelyben a kancelláriaminiszter azt állította: ha az ellenzék nyer, akkor Budapest olyan lesz, mint Bécs. „A DK programját tartom megvalósíthatónak, én a DK-ra szavazok” – tette hozzá. Szerinte kis pártra nem érdemes szavazni, mert ha az adott párt nem jut be, akkor elveszett a szavazat – tette hozzá. Gyurcsány Ferenc 2006-os balatonőszödi beszédéről Kuncze azt mondta: az Gyurcsány legjobb beszéde volt. „Én azért nem mondom el a saját legjobb beszédem soha, mert abba bele lehet bukni” – folytatta a móka, kacagás vonalat. Egy, a visszatérésére vonatkozó kérdésre Kuncze úgy felelt: „A kérdés kifinomult ízlésre vall, de nem tervezem mostanában.”
„Hozzatok egy embert április 8-án!”
A végén az egészségügyben több évtizedet lehúzott Irénke hozzászólásából még kiderült, hogy miképp lett 1968-ban kommunista, de ennek részletezésétől megkíméljük Olvasóinkat. Gyurcsány Ferenc mindenesetre úgy reagált: a jobboldalt a saját kommunistái nem zavarják.
„Hozzatok egy embert április 8-án” – zárta a rendezvényt Oláh Lajos.
Helyszíni tudósítónk interjút készített Kuncze Gáborral. Az interjút szándékaink szerint pár napon belül közöljük.