Juhász beperli a Miniszterelnökséget

október 24, 2016

okt-23-kossuth-ter-cikkepNem elég, hogy megütötték, még le is locsolták. Fotó: Budapest Beacon

Az Együtt alelnöke beperli a Miniszterelnökséget, amiért nem engedték be a Kossuth térre vasárnap. A tettlegességig fokozódó kormánypárti-ellenzéki nézeteltérésekről nemcsak lapunk, de más orgánumok is részletes összeállítást közöltek, köztük például a 444, amely az Ungváry Krisztiánt ért atrocitást is megörökítette. A történész később a Facebookon közölt rövid élménybeszámolót”, s vonta le az eset tanulságait, egyebek mellett azt, miszerint veréssel soha senki nem fogja elrettenteni.

Tettlegességig fokozódott a hangulat a kormánypárti sokaság és az Orbán Viktor miniszterelnököt kifütyülő, illetve kisípoló ellentüntetők között vasárnap délután a budapesti Kossuth téren a kormányzat központi október 23-i ünnepségén. A tettlegesség mellett a sípolók – a kommunistázáson és hazaárulózáson kívül – a legalpáribb megjegyzéseket is megkapták az úgynevezett „polgári” szövetség híveitől – írtuk részletes beszámolónkban.

A Budapest Beacon munkatársa által rögzített felvételekből egy kisebb válogatást is készítettünk:

Atrocitásokat megörökítő felvételeket nemcsak lapunk, de más orgánumok is közöltek. A 444 videójából például kiderül, hogy Orbán kifütyülésére korábban fölszólító Juhász Pétert, az Együtt alelnökét sem engedték be a térre. Elmondása szerint az ő arcával nem lehetett bemenni, de rajta kívül másokat is kizártak. Juhász rendőrt hívott, akik arról tájékoztatták, hogy az eseményt biztosító magán biztonsági szolgálat az, amely eldönti, beenged-e valakit vagy sem.


Forrás: 444/Youtube

Az orgánum stábja természetesen bejutott, ahol nagyjából ugyanazzal szembesült, mint munkatársunk. A 444 rövid interjút is készített a sokakhoz hasonlóan szintén síppal érkező Ungváry Krisztián történésszel, akit egy feltehetően kormánypárti szimpatizáns úgy megütött,  hogy felrepedt a szemöldöke.

Ungváry később nyolc pontban foglalta össze élményeit”, valamint az eset tanulságait:


Forrás: Ungváry Krisztián/Facebook

Juhász perel

„Beperlem a Miniszterelnökséget” közölte hétfőn délelőtt az Együtt alelnöke a Facebookon.

Milyen eljárás az, hogy nem engednek be egy állami megemlékezésre csak azért, mert kritikám van a miniszterelnökkel szemben? Nem királyságban élünk, hogy felségsértést követhessek el! Állami ünnepen, amit közpénzből rendeznek, minden állampolgárnak joga van részt venni. Nem szabhatja meg az állam, hogy ki mehet és ki nem. Nincsenek jó és rossz állampolgárok, hanem adófizető állampolgárok vannak, akik – mint én is – állják a megemlékezés költségeit

– magyarázta az ellenzéki politikus. Szerinte éppen úgy járt el, ahogyan az 56-os hősök is tettek volna: fölszólalt „az országot Moszkvának kijátszó autoriter vezetővel szemben”.

A tüntetők és a kormányszimpatizánsok közötti dulakodásról az Euronews is készített egy összeállítást:

S végül, 2016-ban megértük azt, hogy a legbékésebb megmozdulást a Jobbik tartotta.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):