A Juhász Péter ellen tüntetőknél már csak a Fidesz cikibb

november 21, 2016

Megmosolyogtató volt a Juhász Péter és az Együtt tüntetése alatti ellentüntetés, melynek résztvevői szerettek volna párhuzamot vonni az október 23-i, állami ünnepséggel. Nos, párhuzamot lehet vonni, de nem a hasonlóságok, inkább a különbségek mentén. Az már csak hab a tortán, hogy a Fidesz a rendezvény kapcsán valótlan állítással kürtöli tele médiát.

Ahogyan arról a Budapest Beacon helyszíni tudósításában beszámolt, néhány száz ember tüntetett az V. kerületi Aulich utcában Rogán Antal – Juhász Péter, az Együtt alelnökének szóhasználatával élve – „táskás embere”, és úgy általában a mindent behálózó korrupció ellen.

A tüntetés alatt egy kisebb csoport dudával és sípokkal próbálta meg kifejezni a Juhász iránti nemtetszését. Transzparenseiken a „Juhász a Portik embere” volt olvasható, ami azért is furcsa, mert még csak nem is azon véleményüknek akartak hangot adni, hogy amiért a tüntetést szervezték, az nem igaz. A négy-öt fiatalból és egy idős férfiból álló csoportból egyedül utóbbi volt valamennyire határozott, mikor a rendőrök fölszólították őket a jogsértés befejezésére, ugyanis az arcukat Juhász Péter képmásával takarták el. A többiek láthatóan megzavarodtak, azt sem tudták, merre forduljanak.

Kóber György Márk szervező, az ellenzéki párt választókerületi elnöke kérdésemre még a helyszínen elmondta: megkérték a rendőrséget, hogy intézkedjen, hiszen szervezőként nyugodtan megtilthatják, hogy nemkívánatos személyek bemenjenek a rendezvényre. A már említett idős férfi többször azt kiabálta, hogy meggyalázták 56’-ot, és azt próbálta megmagyarázni, hogy amit csinálnak, az pont ugyanaz, mint amit a füttyögők csináltak a Kossuth téren október 23-án az állami megemlékezésen, ám ez Kóber szerint nem igaz, ők ugyanis akkor vállalták az arcukat, rendezvényüket pedig bejelentették, míg az idős férfi és társai nem jelentették be a megmozdulást, ráadásul az arcukat sem vállalják, ami jogsértő.

Az ellentüntetők inkább megmosolyogtató, mintsem komolyan vehető akcióját végül a rendőrség nem oszlatta föl, az Együtt demonstrációjának záróakkordjaként felcsendülő Himnusz után pedig önszántukból távoztak.

Azt gondolhatnánk, hogy ennél nincs lejjebb, ám Hollik István fideszes országgyűlési képviselő megmutatta, hogy igenis van, ugyanis valótlanságot állít. Az általa jegyzett, Fidesz-frakció által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Juhász nem bírja, ha kifütyülik, és ezért idézem: „rendőröket hívott azokra, akik a tüntetésen duda- és füttyszóval tiltakoztak »Juhász Péter hazugságai ellen«.”

Csakhogy, Juhász nem hívott rendőröket az ellentüntetőkre. Hogyan is tehette volna, mikor tölük körülbelül tízméterre állt egy kisbusznyi rendőr már a tüntetés kezdete óta – értelemszerűen azért, hogy biztosítsa a rendezvényt –, sőt, Juhász még meg is köszönte a részvételt azoknak, „akik ma csak fütyülni jöttek ide.” Ők is Orbán távozását akarják – jegyezte meg viccesen, de a fütty csak nem akart abbamaradni.

A Fidesz közleményét rendre át is vették a kormányközeli orgánumok – mint például a 888, amely még kommentárt is fűzött az MTI-s anyaghoz –, azonban a történtek tanulsága ennél sokkal fontosabb: az ellentüntetőket nem verték meg, nem köpték le, nem tépték meg a ruhájukat, nem küldték el őket alpári stílusban melegebb éghajlatra. A szervezők nem hangolták szimpatizánsaikat az ellentüntetők ellen, és rendőröket sem hívták rájuk – ahogyan azt a Fidesz állítja –, hiszen a rendőrök eleve ott voltak.

Emlékeznek még, ezzel szemben mi történt október 23-án a Kossuth téren?

Az Együtt egyébként az alábbi gondolatokkal reagált Hollik közleményére:

„Hollik István közleményében hazudik: Juhász Péter nemhogy nem bírta a fütyülést, hanem maga szólította fel a színpadról a közönséget, hogy fütyüljenek még hangosabban. Az Együtt alelnöke azt mondta, hogy minden egyes füttyszó arról szól, hogy Orbán Viktor hatalma rövidüljön meg. Majd megköszönte azoknak, akik ma csak fütyülni jöttek. »Tudjuk, hogy ők is ezt szeretnék, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy beteljesedjen e vágyuk«.”

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):