Juhász Péter följelenti az összes belváros-lipótvárosi kormánypárti képviselőt

december 10, 2015

juhasz_peter_egyutt_pm_milla_9-e1419922875124„Feljelentem ezeket a bűnözőket” – írta Juhász Péter a Facebook-oldalán, miután Belváros-Lipótváros önkormányzatának képviselő-testülete csütörtökön megtiltotta, hogy részt vegyen annak a Deák téri ingatlannak az eladásáról döntő vitában, melyre korábban a jelenlegi bérlőhöz képest közel kétszeres áron nyújtott be vételi ajánlatot, és amelynek bérleti szerződése szerinte semmis.

Bár a belváros-lipótvárosi ingatlaneladásokkal kapcsolatban jelenleg is folyamatban van a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indított nyomozás, a kerület vezetése nem hagyott fel a lakások értékesítésével.

Mint arról a Budapest Beacon korábban beszámolt, az egyik ilyen egy 237 négyzetméteres, Deák téri ingatlan, melynek eladásáról október közepén döntött a kerület képviselő-testülete. A lakást annak bérlője, a dr. Sándor ügyvédi iroda – amely nem mellékesen több ingatlanértékesítési ügyletben is képviseli az önkormányzatot – veheti meg 78,8 millió forintért, tehát 332 ezer forintos négyzetméteráron. Egy másik cég majdnem kétszer annyit ajánlott a lakásért, majd visszalépett. A 78,8 milliós összeg úgy jön ki, hogy az önkormányzat által beszerzett 2015-ös értékbecslés szerint 112,5 millió forintot ér az ingatlan, és ebből kapott harminc százalék kedvezményt a jelenlegi bérlő. A lakást jelenlegi állapotában 154 millió forintra becsülték még 2012-ben – állította Juhász Péter, az Együtt V. kerületi önkormányzati képviselője (képünkön) a Budapest Beaconnek adott videóinterjújában. Amennyiben fölújítanák, úgy már 192 millió forintot érne – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus ezután maga kezdett gyűjtésbe azért, hogy az ingatlan ne áron alul menjen el. A pénz össze is jött simán, így november 25-én Juhász 130 milliós vételi ajánlatot nyújtott be az ingatlanra, sőt, meg is hirdette azt az egyik legnépszerűbb hazai ingatlanos portálon. A hirdetés tizenhétezer emberhez jutott el, négyszázan ki is kérték a telefonszámot, százötvenen pedig föl is hívták Juhászt. A Juhász Péter által beadott vételi ajánlat „jogilag értelmezhetetlen”, de ő egyébként is „egy straumann” (sic! – a szerk.)” – reagált az önkormányzat a vételi ajánlatra.

A december 10-i képviselő-testületi ülés előtt az Együtt alelnöke már jó előre beharangozta: az ellenzéki képviselők kezdeményezésére ismét napirenden lesz a szerződés. Juhász biztosra ment, és az összes képviselőnek egy, szerda este a Facebookra is föltett nyílt levélben elküldte a bizonyítékait egy levél kíséretében még az ülés előtt.

Mielőtt azonban bármilyen vitára sor kerülhetett volna, az önkormányzat még az ülés elején gyorsan megszavazta, hogy összeférhetetlenség miatt Juhász a beadott vételi ajánlata miatt nem vehet részt a vitán. Az önkormányzat furcsa játékot játszik: korábban még azt állították, hogy Juhász nem adhat be vételi ajánlatot, mert az „jogilag értelmezhetetlen”, ezek szerint viszont mégsem az, hiszen nem vehet részt a vitában.

Ezután az ellenzéki képviselő fölállt, és elhagyta az üléstermet. Mint csütörtök délelőtt a Facebookon írta: „kutyakomédiában nem veszek részt”.

„Most pedig megyek az ügyészségre és megteszem a feljelentést, ezzel az aktussal ugyanis nyilvánvalóan elismerték, hogy tudnak a vételi ajánlatról, azt meglévőnek kezelik, és mégis töredékáron adják el az ingatlant” – folytatta Facebook-bejegyzését Juhász Péter.

Érdekességek a jelenlegi bérlővel kapcsolatban

A legfurcsább talán az, hogy az ügyvédi irodával kötött bérbeadással kapcsolatban egyetlen dokumentumot sem találni sem az önkormányzati képviselőknek biztosított dokumentumkezelő rendszerben, sem az önkormányzat honlapján sem. Juhász Péter annyit tud csupán, hogy a bérleti jogot pályázat nélkül kapta meg Sándor Sz. Zsolt, erre azonban csak és kizárólag akkor van lehetősége az önkormányzatnak, ha ehhez közérdek fűződik. De mi ebben a közérdek?

Az Együtt alelnöke szerint semmi, éppen ezért szerinte semmis az ügyvédi irodával kötött szerződés.

Sándor Sz. Zsolt papíron 2014 óta bérlője az ingatlannak, azonban soha nem használta, nem költözött be, nem végzett felújítást. Az iroda honlapján nincs feltüntetve címként az ingatlan, az ügyvédi iroda nem költözött el előző címéről.

A fentiek alapján joggal feltételezhető, hogy a bérleti szerződése színlelt, ugyanis nem a bérlés volt a szerződő fél valós célja, hanem hogy a helyi rendelet értelmében az ingatlan megvásárlásakor harminc százalék kedvezményhez jusson bérleti jogviszonyára hivatkozva – írta a már idézett szerda esti Facebook-bejegyzésben Juhász. Az ellenzéki politikus szerint éppen ezért nem járhat a jelenlegi bérlőnek sem vételárkedvezmény, sem elővételi jog, tehát az ingalant mindenképpen pályázat útján kell értékesíteni.

Juhász azt állítja: a bérlő félrevezette az önkormányzatot, hiszen szerződésekor bérletidíj-kedvezményért folyamodott az önkormányzathoz, amit meg is kapott az ingatlan felújításának idejére. Ennek megfelelően fél évig ötvenszázalékos díjat fizetett a bérleményért, ugyanakkor semmiféle felújítást nem végzett ott. Önmagában csak ezért közel két és fél millió forint kár érte a belváros-lipótvárosi önkormányzatot – írja az Együtt alelnöke.