Juhász Péter: „leszedem Orbánt, ahogy leszedtem Rogánt”

január 22, 2018

Pártelnököket kérdeztünk arról, mit gondolnak az őcsényi eseményekről 10| Juhász Péter. Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt |

„Le fogom szedni Orbán Viktort, be fogom bizonyítani, hogy ő ennek a bűnbandának a feje, be fogom tudni bizonyítani, hogy ő maga is bűnöző, ahogy Rogán Antal is az.”

A legesélyesebb jelöltet – legyen az politikus vagy civil – kell kiállítani a Fidesz jelöltje ellen, mást pedig nem szabad indítani mellette az adott választókerületben – hangsúlyozza Juhász Péter, az Együtt elnöke, aki biztos abban, hogy pártja bejut a parlamentbe. Szerinte az, hogy két ellenzéki párt megállapodott a koordinált jelöltállításban, nem elég, a többieket is be kellene vonni. „Az Együttön kívül mindenki a saját pártja érdekében politizál, és nem az eggyel magasabb érdekért, amit úgy hívnánk, hogy haza, hogy Magyarország. Ebben mi minden áldozatra hajlandóak vagyunk” – mondja az ellenzéki politikus.

Juhász lapunknak adott interjújában egy választási ígéretet is megfogalmazott: az országgyűlési képviselői igazolvány birtokában „le fogom szedni Orbán Viktort, be fogom bizonyítani, hogy ő ennek a bűnbandának a feje, be fogom tudni bizonyítani, hogy ő maga is bűnöző, ahogy Rogán Antal is az – közölte az Együtt elnöke.

Az interjúban szóba került még az Állami Számvevőszék büntetése, Hollik István „sportközpontja”, de „a nevezhető-e Rogán Antal bűnözőnek-per” is.