Juhász Péter szervezett bűnözéssel vádolja Budapest V. kerületét

december 30, 2014

juhasz_peter_egyutt_pm_milla_9-e1419922875124

Feljelentést tesz bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyon hátrányt okozó csalás gyanúja,  Belváros-Lipótváros önkormányzatának ingatlan eladási gyakorlata miatt Juhász Péter, az Együtt társelnöke, V. kerületi önkormányzati képviselő.

Juhász hétfőn a sajtó előtt azt mondta: több tucat ingatlaneladást vizsgáltak, és egyetlen téves nyom sem akadt, minden esetben kiderült, hogy az adott ingatlan valamilyen módon „jogtalan, törvénytelen módon” került az új birtokos tulajdonába.

Juhász szerint ebből látszik, hogy egy rendszerről van szó, amelyet jól képzett emberek építettek ki, kívülről a jogszerűség látszatát keltve, de valójában számos törvényt és kerületi rendeletet megsértettek.

„Ennek alátámasztására különböző papírokat gyártattak le, különböző cégeket bíztak meg” – mondta. Szerinte a rendszer célja az volt, hogy verseny nélkül, a piaci ár alatt adjanak el V. kerületi ingatlanokat az általuk kijelölt vevőknek.

A végeredmény egy hihetetlen mértékű ingatlanvagyon-vesztés, amelynek károsultja minden esetben az önkormányzat volt – tette hozzá. Juhász Péter, akit 2014 októberében választottak kerületi közgyűlési tagnak, úgy fogalmazott: egyes ügyekben önmagában felfedezhető az okirat-hamisítás, hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és csalás, azonban ezek összességét vizsgálva „kirajzolódik egy hatalmas csalássorozat”, amely akár tízmilliárd forint bevételkiesést is okozhatott az önkormányzatnak.

A politikus tarthatatlannak nevezte ezt az állapotot, ezért, mint mondta, „nyilvánvalóan” előrehozott választások lesznek az V. kerületben. Juhász Péter azonnali lemondásra szólította fel Szentgyörgyvölgyi Pétert, Belváros-Lipótváros polgármesterét (akit minden bizonnyal maga Rogán Antal, a korábbi polgármester választott utódjául), Sélley Zoltán jegyzőt, valamint a képviselő-testület azon tagjait, akik az előző ciklusban is képviselők voltak, illetve azokat, akik tisztséget töltöttek be bármely bizottságban.

Juhász Péter bízik abban, hogy Polt Péter legfőbb ügyész azonnal nyomozást indít, mely olyan gyors és transzparens lesz, mint ahogy Simon Gábor, korábbi MSZP-s képviselő, vagy más baloldali politikusok esetében volt.

(Bár osztozhatnánk Juhász optimizmusában, de a magyar ügyészség nem volt túl lelkes a Fidesz politikusai elleni vizsgálatok során, mióta 2010-ben a Fidesz újra hatalomra került. Ez különösen igaz a Fidesz parlamenti képviselőire, akik mentelmi jogot élveznek, mint például Rogán Antal, az V. kerület korábbi polgármestere – a szerk.)

Azt mondta: az adatokhoz, jegyzőkönyvekhez, amelyekből a „bűnszervezetet” feltárta kollégáival, minden képviselő hozzáférhet.

Belváros-Lipótváros Önkormányzata honlapján adott ki két, Juhász Péterrel kapcsolatos közleményt:

  1. Ügyészségi eljárás indul Juhász Péter ellen

Rogán Antal feljelentése alapján, a Fővárosi Törvényszék 2014.december 4-én kelt végzésével elrendelte, hogy az ügyészség eljárást indítson rágalmazás ügyében Juhász Péter ellen. A bíróság indoklása szerint az eljárást azért kell lefolytatni, mert az Együtt politikusa Belváros-Lipótváros Önkormányzat és Rogán Antal hivatali működésével kapcsolatban tette a sérelmezett kijelentéseket, a polgármester pedig hivatalos személynek minősül.

  1. Reagálás Juhász Péter sajtótájékoztatójára

Belváros-Lipótváros Önkormányzata már a nyáron feljelentést tett Juhász Péter ellen rágalmazás miatt. Azóta az önkormányzat két újabb keresetet indított az Együtt társelnökével szemben nyilvánvaló hazugságai miatt. December 4-én a Fővárosi Törvényszék másodfokú döntésével elrendelte, hogy Juhász Péter ellen az ügyészség is eljárást indítson vádaskodásai miatt. Juhász Péter nagy eséllyel indul, hogy 2015-ben ő legyen a rágalmazás miatt legtöbbször elítélt politikus.

Juhász Péter Facebook oldalán hétfőn az alábbiakat írta:

„Elöljáróban: az általam felhasznált adatok mind az elmúlt 8 év képviselőinek, mind a jelenlegieknek rendelkezésére álltak és állnak.

Feljelentést teszek bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó csalás miatt.

—–
Oszd meg kérlek, hogy mindenkihez eljusson!
—–

Felszólítom Szentgyörgyvölgyi Péter polgármestert és Dr. Sélley Zoltán jegyzőt, hogy azonnali hatállyal mondjanak le!

Felszólítom a képviselő-testület azon tagjait, akik az előző ciklusban is képviselők voltak, illetve azokat, akik tisztséget töltöttek be bármely bizottságban, amely az eladások lebonyolításában részt vett, hogy azonnali hatállyal mondjanak le mandátumukról!

Nem volt téves nyom

Budapest Belváros-Lipótváros ingatlaneladási gyakorlata miatt teszem a feljelentést. Több tucat eset elemzése után kijelenthető, hogy akárhány ingatlaneladást vizsgáltunk meg, minden esetben találtunk jogtalanságot vagy törvényszegést az eladás folyamatában, és minden esetben a piaci érték alatt értékesítették az ingatlanokat.
Ha azonban nem külön-külön vizsgáljuk az ingatlan-eladásokat, hanem összességében, akkor az is kijelenthető, hogy azzal a céllal állítottak fel és működtettek egy rendszert, hogy a jogszerűség látszatát keltve, verseny nélkül adják el Belváros-Lipótváros ingatlanjait a piaci ár töredékéért, az általuk kedvezményezett vevőknek.
Folytatólagosan követtek el hivatali visszaélést, okirat-hamisítást, hűtlen kezelést, amivel sok milliárdos kárt okoztak az V. kerület lakóinak.
Kizártnak tartom, hogy a kerület döntéshozói mindezt önérdek nélkül tették volna.
Ezért feljelentést teszek bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás gyanúja miatt.

A Belvárosi Korrupciós Hálózat működése

1. Nincs az önkormányzatnak ingatlangazdálkodási terve.

A költségvetés tervezésekor nem kalkuláltak „nem lakás célú ingatlan eladásból” befolyó bevételekkel, és ezért nem is rendelkeznek ezen bevételek felhasználásáról sem. Az ingatlanok eladása ezért nem az önkormányzat terveinek megfelelően zajlik, hanem teljesen esetleges. Azokat az ingatlanokat adják el, amikre jelentkezik valaki, hogy meg akarja venni.

Ez azért volt így, mert gazdaságilag semmi sem indokolta Belváros-Lipótvárosban az ingatlanok értékesítését. A költségvetés egyensúlyban tartásához nem volt szükség ebből származó bevételekre

2. Az eladások szükségességét és a konkrét kijelöléseket ezért ad hoc próbálták alátámasztani „szakértői anyagokkal”.

Erre szolgált a CCA Adó és Pénzügyi Tanácsadó Menedzser Zrt megbízása. A cég egy kaptafára készült szakvéleményekkel igyekezett alátámasztani a szükségtelen értékesítéseket. E „szakvélemények” első 4 oldala minden esetben ugyanaz (copy/paste), a következő egy-két oldalban pedig az önkormányzattól megkapott, az ingatlanra vonatkozó adatok vannak felsorolva, és hozzájuk pontszám rendelve.
Se szakképesítés, se további plusz információ beszerzése nem volt szükséges ezen ún. szakértői anyagok előállításához. Csupán azt a célt szolgálták, hogy legyen papír az eladás szükségességéről.

A társaság megbízása eleve felveti a hűtlen kezelés gyanúját, hisz valódi szolgáltatást nem nyújtottak, csupán az önkormányzattól kapott adatok mellé pontszámot írtak. A munka felesleges voltával az önkormányzatnál is tisztában lehettek, mert a végső ár kiszámításánál semmilyen módon nem vették figyelembe ezeket a „szakvéleményeket”.

3. Nincs értékbecslés, ők határozzák meg az árat

Saját értékbecslési módszert fejlesztenek ki, amivel biztosan, rendszerszerűen kelthető az a látszat, hogy felértékelik az ingatlanokat, ám az önkormányzat tudja mégis meghatározni az értéket. A rendszer sajátja, hogy csak az önkormányzat járhat rosszul.
Az értékbecsléssel megbízott vállalkozás az önkormányzat által meghatározott ún. övezeti átlagárat veszi alapul, mindent ebből az összegből számol ki. Ennek következtében a végleges becsült érték is úgy befolyásolható az önkormányzat által, ahogy az megfelel nekik.
A szakértői teljesítmény tehát, hogy az önkormányzat mond egy számot, majd az értékbecslő leírja, hogy az adott ingatlan értéke megfelel-e ennek a számnak.
Ez a fajta értékmeghatározás semmilyen nemzeti vagy nemzetközi szakmai sztenderdnek, semmilyen törvénynek, de még az önkormányzat saját rendeleteinek sem felel meg. Ha mást nem, ez utóbbit tudniuk kellett a képviselőknek és az önkormányzat vezetőinek, hiszen ők alkották és szavazták meg azokat.
Külön érdekesség, hogy egyetlen vevő sem próbált alkudni, mindenkinek minden esetben megfelelt az önkormányzat által megadott ár. Soha senki nem kifogásolta meg az „értékbecslést”, ami egyedülálló jelenség az önkormányzatiság történetében, és teljességgel életszerűtlen.

Az általunk vizsgált esetek túlnyomó többségében ugyanaz a cég végezte az ún. értékbecslést. 2013-ig jellemzően ez a cég a Város FM Városgazdálkodási és Szolgáltató Kft. Ennek a cégnek 2013. januárjáig tulajdonosa Rubovszky Csilla jelenlegi alpolgármester édesapja, Rubovszky György, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője.
Az a Rubovszky György, aki április 1-én ígérte, hogy megindítja Rogán ellen a vagyonnyilatkozati eljárást. http://cink.hu/a-sajat-fizetett-embere-vizsgalhatja-rogan-v…
Rogánnal szemben soha nem indult vagyonnyilatkozati eljárás.

4. Kizárólagos vevőkijelölés

Pályáztatás nélkül adják el az ingatlanokat, úgy értelmezve az elővásárlási jogot, mintha a versenyeztetést helyettesítené. Ha egy vevő jelentkezik, hogy kell neki egy ingatlan, akkor először bérbe adják neki, majd felmérik az árát az ismert módon, és ennyiért megveheti a bérbevevő, de más nem. Hisz elővásárlási joga van – mondja az önkormányzat.
Az elővásárlási jog azonban nem ezt jelenti. Egy nyilvánosan eladásra kínált ingatlanra licitálnak vevők, és a legtöbbet ajánló elviszi. Akinek elővásárlási joga van, az ezen az áron juthatna hozzá, előbb, mint más.
A rendszer által tehát az önkormányzat nem elővásárlási jogot, hanem kizárólagos vásárlási jogot teremt a kijelölt vevőnek, akit jellemzően pár hónappal előbb tett meg bérlőnek.

5. Kedvezmények jogtalanul

Teljesen véletlenszerű, hogy ki kapott kedvezményt, és ki nem. Az esetek túlnyomó többségében automatikusan adják az általuk jogosnak tartott 30%-os kedvezményt a bérlőknek, azonban soha nem vizsgálják, hogy azok megfelelnek-e a kedvezmény feltételeinek.
Feltétel például, hogy az évek folyamán vállalta a bérlő az emelt bérleti díj megfizetését. Ilyen az esetek többségében nem is lehetséges, hisz csak pár hónapja lettek bérlők a vevők. Nekik nem lenne adható semmilyen kedvezmény.
Azoknak sem adható kedvezmény, akiknek bármilyen köztartozása van. De ezeket a körülményeket soha nem vizsgálta az önkormányzat egyik bizottsága és testülete sem.

6. Nem fizettetik meg az ÁFÁ-t

Bár a törvény előírja, hogy a nem lakás célú ingatlanok adás-vétele esetén a vevőnek ÁFÁ-t kell fizetnie, az önkormányzat nem kérte el.

Hivatkozás:

https://www.facebook.com/Juhi.JuhaszPeter/posts/798995716839580

http://propeller.hu/itthon/3040242-bunszovetkezetben-elkovetett-csalasert-jelentette-fel