Kampányt indít a TASZ a politikai hatalmasok kritizálhatóságáért

november 4, 2015

PolitiKuss!, TASZA Társaság a Szabadságjogokért kampányt indít annak érdekében, hogy politikusok ne tudják jogi eszközökkel elhallgattatni az őket a médiában kritizálókat. A szervezet kidolgozott egy idevonatkozó szabályozási koncepciót is.

Politikuss! néven tiltakozó kampányt indított a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) – írja a civilszervezet. „A demokrácia működéséhez hozzátartozik a vita, melyben egy közszereplőnek több kritikát kell eltűrnie, mint egy hétköznapi polgárnak; ez biztosítja a hatalom mindenkori birtokosainak elszámoltathatóságát. Több ezer magyar újságíró, és sok tízezer, közéletileg aktív polgár joga, illetve feladata a kritika megfogalmazása – de ezt a hatályos szabályozás egyre inkább ellehetetleníti, egyre kockázatosabbá teszi. Ilyen esetekben ugyanis párhuzamosan indítható polgári és büntetőeljárás. Mi több, a büntetőeljárás során a hivatalos személyeket kiemelt védelem illeti meg. Míg tehát az átlagember az általa felfogadott és fizetett ügyvéddel képviseli a vádat, addig a például az országgyűlési képviselők és polgármesterek helyett az állam átvállalja ezt a feladatot: a rendőrség nyomoz, a vádat az ügyész képviseli, és ez egyetlen fillérjükbe sem kerül. A megvádolt személytől pedig még az ítélet előtt ujjlenyomatot vesznek és lefényképezik, mintha súlyos bűncselekményt követett volna el.” – áll a jogvédő szervezet keddi közleményében.

„A TASZ kidolgozott egy szabályozási koncepciót, amely szerint a becsületsértés és rágalmazás miatt büntetőeljárást nem lehet indítani, polgári pereket pedig nem indíthatnak a közhatalmat gyakorló személyek a hivatalos tevékenységükkel összefüggésben megfogalmazott kritika miatt. […] A TASZ lehetőséget biztosít mindenkinek, hogy szólásszabadságát nyilvánosan gyakorolja: november 9-én, egy rendhagyó performance keretében, a Blaha Lujza térnél, illetve a Parlamentnél felállított óriásplakátokon az ország vezető politikusainak arcképén „üzenhet” matrica és filctoll segítségével minden jelentkező” – olvasható a dokumentumban.

A közlemény végül Dojcsák Dalmát, a TASZ szólásszabadság-programvezetőjét idézi: „A jogi nyomásgyakorlás a kritika további halkulását eredményezheti, a hatalom ellenőrzése, a korrupció leleplezése is nehezebbé válik, ha az újságíróknak és kritikus polgároknak magas sérelemdíjaktól és jogi költségektől kell tartaniuk vagy akár büntetőeljárás indulhat ellenük. A TASZ nem fogadja el a szólásszabadság korlátozását, szerintünk egy közszereplőnek igenis tűrnie kell az erős kritikát!”