Kapás egyéni csúccsal negyedik lett, Hosszú újra döntőben – összefoglalónk az olimpia vasárnapi versenynapjáról

augusztus 8, 2016

Kapás BoglárkaKapás Boglárka a 400 gyors döntője után. Fotó: MTI, Kovács Tamás

A riói olimpia második napján Kapás Boglárka 400 gyorson a negyedik helyet szerezte meg, Hosszú Katinka pedig az előző napi győzelem után ezúttal a 100 hát fináléjába jutott be. Pingpongosaink és teniszezőink elbúcsúztak.

Úszás

Kapás Boglárka remek teljesítménnyel, egyéni csúccsal a negyedi helyen végzett 400 gyorson. Az előfutamban úszott idejénél csaknem két másodperccel jobbat úszott. „Nem fogom én ezt az eredményt semmire. Elégedett vagyok az úszásommal, több mint egy másodpercet javítottam a legjobbamon, és ez volt az elsődleges cél – ez sikerült” – mondta az úszó.

A 400 gyors előfutamából Késely Ajna nem jutott tovább.

Újdonsült olimpiai bajnokunk, Hosszú Katinka 58.94-es idővel a második helyen jutott be a 100 hát fináléjába, melyet magyar idő szerint kedd hajnalban 3.30-kor rendeznek.

„Nem vagyok nagy sprinter, annak már nagyon örülök, hogy bent vagyok egy százas döntőben. Ez azért egy teljesen más szakma, mint a négyszáz vegyes, és mi arra készültünk. Az már nagyon jó, hogy döntőt úszok, a száz lutri, most is lehetett látni, hogy a benyúláson, századokon múlt az egész – ezért is mondom, hogy tényleg, első és nyolcadik hely között bármi lehet” – nyilatkozta Hosszú.

Férfi 200 gyorson Kozma Dominik a 15. helyen végzett, és nem jutott döntőbe. „Nem volt jó úszás, de két hete volt egy húzódásom, ami miatt nem dolgoztam lábra, hátha kipihenem. Mostanáig azt hittem, sikerült. A két mai úszás után éreztem, hogy fáj. Amikor beugrottam, az egyenes lábtempónál tudtam, hogy nem jó” – mondta az úszó.

Kozmával ellentétben Bernek Péter az előfutamból sem jutott tovább.

A női 100 mell előfutamában Sztankovics Anna a 24. helyen végzett, és nem jutott tovább, ahogyan férfi 100 háton Balog Zoltán sem. Ő a 25. helyen végzett.

A férfi 4×100-as gyorsváltó (Kozma Dominik, Bohus Richárd, Takács Krisztián, Holoda Péter) a 12. lett az előfutamban, így nem jutott tovább.

Tenisz

Teniszezőink már az első napon búcsúzni kényszerültek Riótól. Babos Tímea 6:1, 6:2 arányban maradt alul a 11. kiemelt cseh Petra Kvitovával szemben, míg párosban Jani Rékával az oldalán 6:3, 6:4 arányban szenvedett vereséget a román Andreea Mitu-Raluca Olaru duótól.

Sportlövészet

A női légpisztoly selejtezőjében Tobai-Sike Renáta a 17., Egri Viktória pedig a 36. helyen végzett, így egyikük sem jutott döntőbe.

Torna

Kovács Zsófia a 33. helyen végzett a selejtezőjében, ezzel nem jutott döntőbe.

Asztalitenisz

Az első fordulóból remek játékkal továbbjutó Pattantyús Ádám 4:0 arányú vereséget szenvedett a katari Li Ping-től. A 37 éves sportoló nem zárta ki, hogy négy év múlva Tokióban is asztalhoz áll majd. A kiesés után azt mondta: „Igazán azt remélem, hogy majd jönnek a tehetséges fiatalok, s megelőznek. Remélem, ezzel a két olimpiai szerepléssel sikerült motivációt adnom nekik”.

Pattantyús ÁdámPattantyús Ádám adogat a katari Li Ping elleni mérkőzésen. Fotó: MTI, Illyés Tibor

A nők között Lovas Petra szintén búcsúzott: a második fordulóban az észak-koreai Ri Mjong Szun búcsúztatta (4:1). Póta Gergina a harmadik fordulóban talált legyőzőre a hongkongi Tu Hoj-kem személyében (4:2)

Ökölvívás

A férfiak 69 kg-os súlycsoportjának selejtezőjében Bacskai Balázs 3:0 arányú vereséget szenvedett a francia Souleymane Diop Cissokho-tól, és ezzel búcsúzott a játékoktól.