Két és fél ezer embert elbocsátottak a kereskedelemben a vasárnapi nyitva tartás tilalmának bevezetése óta

június 23, 2015

zarvaKözel két és fél ezer emberrel kevesebb dolgozott az áruházakban és a boltokban áprilisban, mint februárban – írja a KSH foglalkoztatottsági statisztikáira hivatkozva a Blokkk.

A Blokkk írását a 444 szemlézi. Eszerint a februárinál – azaz az utolsó olyan hónapnál, melyben még nem volt tilos a vasárnapi nyitva tartás – áprilisban 2421 emberrel kevesebb dolgozott az áruházakban és a boltokban.

„Főleg a részmunkaidősöket küldték el: a nem teljes munkaidőben áruházban vagy boltban dolgozók száma egy híján 1800 fővel csökkent, a teljes állásúak közül 622 ember vesztette el az állását” – idézi a 444 a Blokkkot. Míg februárban 182,2 ezer volt a kiskereskedelmi dolgozók száma, két hónappal később csak 179,8 ezer. Ez 1,3 százalékos csökkenést jelent. „Az elbocsátottak felét, 1100 embert az élelmiszerboltokból rúgták ki” – olvasható a 444-en.

„2015. áprilisában a KSH kimutatása szerint a kiskereskedelemben összesen 378 ezer órát kellett túlórázniuk az alkalmazottaknak” – írja a Blokkk. „Az elmúlt öt évben ilyen nagyságú túlmunkára nem volt példa. Ennél többet egyébként utoljára 2008-ban kellett ráhúzniuk a boltokban az alkalmazottaknak, de akkor többen dolgoztak a kereskedelemben, így egy alkalmazottra átlagosan némileg több túlóráztatás juthatott most áprilisban” – közli az orgánum.

A Blokkk az adatokra hivatkozva arra a következtetésre jutott, hogy összességében azért nem bocsátottak el még több dolgozót, mert az akciók átütemezése és a meghosszabbított nyitva tartás legalább egy részét felszívta a vasárnap foglalkoztatottaknak.

A statisztikai annyiban csalóka lehet, hogy a felmérés csak a négy főnél több embert foglalkoztató vállalkozásokra tejed ki, azonban ha ezek a kisebb üzletek is benne lennének a számításokban, azzal nagy valószínűséggel még ennél is több lenne az elbocsátottak száma, hiszen ahol eddig vasárnaponként az alkalmazott állt a pultban, most már csak a tulajdonos, vagy közeli rokona teheti meg ezt.

Az eddigieket erősítette meg az ágazati szakszervezet vezetője is. Míg január és március között nem voltak komolyabb változások a kereskedelem munkaerőpiacán, addig márciustól – márpedig március 15-től él a vasárnapi nyitva tartás tilalma – 2400-zal kevesebben dolgoznak a szakmában – hangzott el az ATV Egyenes Beszéd című hétfői műsorának fölvezetőjében, mely adásnak Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke volt a vendége.

A legrosszabb helyzetben a részmunkaidős alkalmazottak vannak: márciushoz képest áprilisban tovább gyorsult az elbocsátások száma köreikben. Az ilyen alkalmazottak elbocsátása nagyrészt összefügg a vasárnapi zárva tartással – mondta Sáling. A teljes munkaidőben dolgozók közül hatszáz embert bocsátottak el a kereskedelemben, de ebben a csökkenésben például a Baumax építőipari áruházlánc bezárása is szerepet játszik – folytatta.

A túlóra is rekordokat döntöget: az elmúlt öt évben nem volt ilyen nagyságú túlmunkára példa. A kiskereskedelmi alkalmazottaknak összesen 378 ezer órát kellett túlórázniuk áprilisban, köszönhetően többek között a meghosszabbított nyitva tartásnak. Februárhoz képest ez tizenhat százalékos növekedést jelent. Utoljára ennél többet 2008-ban dolgoztak a hivatalos munkaidejükön túl a szektorban, igaz, akkor jóval több embert foglalkoztattak, így egy főre a mostaninál kevesebb túlmunka jutott – mondta a szakszervezeti elnök.

Sáling a túlórákról azt mondta: jól mutatja, hogy az elbocsátások közben létszámhiány van, a dolgozók pedig rendkívül leterheltek. Azt sem tudjuk, kifizették-e ezeket a túlórákat – tette hozzá. Alacsony a bér, kevés a szakember, miközben pont rájuk lenne szükség, hogy a sok innovatív ötlet megvalósítható legyen – vélte.

Európa legliberálisabb kiskereskedelmi rendszere néhány hónap alatt a legszigorúbb lett – hangsúlyozta a KASZ elnöke. A zárva tartást senkivel sem beszélték meg, „és most megy a kínlódás” – fogalmazott. Hiába nem jó senkinek, „én azt gondolom, jobb, ha arra számítunk, hogy a szabály nem változik”.