Költségvetési csalás miatt nyomoznak az Országos Roma Önkormányzatnál

augusztus 10, 2015

farkas_f

Farkas Flórián, a romaügyekért felelős kormánymegbízott

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 300 millió forint szabálytalan elköltése miatt vizsgálódik az Országos Roma Önkormányzatnál (ORÖ), melyet a Híd a Munka Világába projekt keretében használhattak fel törvénytelen módon – számolt be az index.hu. A portál szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) már több, mint fél éve folytat vizsgálatot és megállapításait rövidesen közzéteszi, emellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is külön vizsgálatot folytat a pénzek elköltése miatt – számolt be a hir24.hu.

Vajda László roma képviselő az ATV-ben múlt héten arról számolt be, hogy sem ő, sem pedig az ORÖ más képviselője nem kapott tájékoztatást az EU által finanszírozott Híd a Munka Világába programmal kapcsolatban, pedig erre nyomatékosan kérték Farkas Flórián akkori elnököt illetve a programban résztvevő, de Farkashoz köthető úgynevezett szakértőket.

A romaügyi kormánymegbízott már több, mint egy évtizede uralja a magyarországi roma politikát. Korábban párhuzamosan töltötte be az Országos Roma Önkormányzat elnöki posztját, a Lungo Drom pártelnöki posztját és a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének főtitkári posztját is.

Vajda szerint Farkas a belső köréhez tartozó öt-hat személlyel végeztette el a program lebonyolítását. Vajda szerint ezek a „szakértők” több posztot is betöltöttek a programban, amiért több fizetést is felvettek. “Még a titkárnője is öt különböző helyen dolgozott, beleértve a Roma Kutató Központot” – mondta Vajda, amivel ő lett Magyarország egyik legjobban fizetett vezetői asszisztense (már amennyiben megtarthatta a pénzt, és azt nem kellett egyszerűen átadnia főnökének – a szerk.).

A 2013-ban megalapított Magyar Roma Kutatóközpontot azzal a céllal hozták létre, hogy eloszlassa a romákkal szemben fennálló mítoszokat és előítéleteket Brüsszelben és Európa más részein is. Egy 2013-as sajtótájékoztatón Farkas azt állította, hogy a második Orbán-kormány (2010-2014) roma politikája sikeres volt, amely megvalósítható lenne más országokban is, illetve, hogy a Kutatóközpont tanulmányokat fog közzétenni az EU által finanszírozott Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretein belül.

Két év és mintegy 1,1 milliárd forint elköltése után a Roma Kutatóközpont nem sok mindent tett le az asztalra. Vajda szerint az első igazgató, a Magyar Tudományos Akadémia elismert tagja 2014-ben hagyta ott a központot, és helyére Gyurok János ült. Vajda nem ismer egyetlen tanulmányt sem, amelyet a kutatóközpont tett volna közzé, szerinte az is kérdéses, hogy egyáltalán készültek-e ilyenek.

A “Roma Kutatóközpont” kifejezésre a Google kereső nem találja meg a szervezet weboldalát.

Vajda szerint amíg Hadházy Ákos, a Lehet Más a Politika (LMP) politikusa nem hívta fel a figyelmet a pénzügyi szabálytalanságokra, addig ő sem gondolta, hogy valami gond van. Vajda szerint az ORÖ képviselői csak azután értesültek a budai luxusingatlan megvásárlásáról, miután a botrány kitört. “Ehhez az Országos Roma Önkormányzat felhatalmazásra lett volna szükség” – mondta el Vajda, aki szerint viszont ez korábban ki sem derült, nem hogy arról szavazhattak volna.

Még Farkas saját maga által kiválasztott utódja, Hegedűs István is csak azt követően vette észre, hogy mi folyt az ORÖ-nél, miután elbocsájtotta a gazdasági igazgatót és az irodavezetőket.

Mivel Hegedűs szerint Farkas – a jelenlegi kormánymegbízott – félrevezette őt, személyes találkozót kért Orbán miniszterelnöktől, hogy tisztázhassa, mire számíthat az ORÖ, ha az ellene folyó vizsgálatok miatt elveszti a működéshez szükséges forrásait.

“Az Országos Roma Önkormányzatot, a Lungo Drom pártot és a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségét is egyazon személy, Farkas Flórián vezette, aki ezzel egy időben annak a kormányzati hivatalnak is a vezetője volt, amely meghatározta a programokat és döntött a pénzek elköltéséről.” Megjegyezte, hogy bár megtették, amire Farkas kérte őket, a programokban nem vehettek részt. „Ha Hadházy Ákos nem vizsgálta volna a közbeszerzéseket, akkor most nem lenne tudomásunk a dolgokról” – mondta Vajda.

Vajda elmondta, hogy az ORÖ képviselőinek egy csoportja is vizsgálni kezdte a szervezetnél folyó feltételezett hűtlen kezelési ügyeket, de gyakran falakba ütköztek. „Egyszerűen nem vesznek minket komolyan”- mondta Vajda és hozzátette, a minisztérium vagy bármely kormányszerv által kért dokumentumok sem érkeztek meg soha időben. Véleménye szerint sok dokumentumot megsemmisítettek, szerinte az iratmegsemmisítés december óta folyamatosan zajlik.

Vajda elmondta, az ORÖ jelenleg megosztott és a korábbi elnök és társai megakadályozzák, hogy a dolgok mélyére lásson Hegedűs. “Farkas Flórián ideje lejárt, teljesen hiteltelen lett” – tette hozzá Vajda. „Új roma politikára van szükség.”

Úgy tűnik, Farkas továbbra is nyomás alatt tartja az ORÖ képviselőit. „Tegnap felhívott és elmondta, hogy számít a teljes együttműködésemre” – mondta el Vajda.

Hivatkozás:

http://www.hir24.hu/belfold/2015/08/03/csodkozelbe-kerulhet-az-orszagos-roma-onkormanyzat/