A korábbi elnök elítéli a nyilvános párbeszéd nélkül meghozott, új paksi reaktorok építésére vonatkozó döntést

február 20, 2014

Solyom

Sólyom László, Magyarország korábbi köztársasági elnöke rövid beszédet tartott hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián, melyben élesen elítéli azt az eljárást, ahogy meghozták a döntést a két új paksi atomreaktor blokk megépítésére.

Név szerint sem a kormányzó Fideszt, sem Orbán Viktor miniszterelnököt nem említette, Sólyom azt a tényt kifogásolta a paksi döntés kapcsán, hogy elmaradt a szükséges egyeztetés és a normális vita, pedig „az emberek látóköre messzebb ér a jövő havi villanyszámlánál, joguk van ismerni a döntés komplexitását és következményeit”.

„A rendkívüli horderejű szerződés megkötése meglepetésként érte nemcsak a magyar embereket, hanem a magyar energiaipart, sőt a kormányt is” – mondta Sólyom, aki már a bővítés előkészítésére vonatkozó 2009-es parlamenti határozatnál is az információhiányt bírálta.

Ugyanakkor a Fidesz szóvivői szerint a 2009-es parlamenti határozat felhatalmazta Orbán Viktort arra, hogy megkösse Putyin orosz elnökkel a szerződést a két új paksi atomreaktor megépítésére az Orosz Állami Atomenergia Vállalat kivitelezésében. A magyarok az orosz állami sajtóból értesülhettek a döntésről.

„Mi volt a döntési szempont? Csupán az olcsóság? Az ezt alátámasztó számítások nem ismeretesek” – jegyezte meg Sólyom.

Figyelmeztetett a döntés politikai következményeire is. „Ez nyilván hatással van külpolitikánkra, a nemzetstratégiára, megítélésünkre a világban és az Európai Unióban. Mikor vitatta meg ezt az Országgyűlés?”

A volt államfő a hallgatóságnak elmondta: kockázatos egyetlen erőműre feltenni az energiaellátás több mint felét, és szerinte nem hagyható figyelmen kívül a kapcsolódó beruházások környezeti terhe sem.

„Ami a miniszterelnökségre korlátozott titkos előkészítésből, az alig néhány képviselő jelenlétében lefolyt úgynevezett vitából és végül az érdemi adatok titkosításából kibontakozik, az nem más, mint a hatalomgyakorlás hitelességi válsága.”

Az Origo.hu beszámolt arról, hogy a konferencián kilenc szakember szólalt fel, többek között Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára is, aki elmondta, Magyarországnak további  6300 MW elektromos áramra lesz szüksége a következő húsz évben, és az atomenergia egy fontos eszköze az energiatermelésnek az energiabiztonság, a versenyképesség és a fenntarthatóság szempontjából. Hozzátette, a jelenlegi kormány „felelős gazdaként” járt el annak érdekében, hogy biztosítsa a meglévő reaktorok helyettesítését azok leszerelése előtt.

Hivatkozás:

Sólyom László a kormány hitelességi válságáról beszélt, origo.hu; 2014. február 18.