Farkas Flórián továbbra is érinthetetlennek tűnik, a vizsgálóbizottság fölállítását a fideszes többség megfúrta

április 7, 2016

Farkas FlóriánFarkas Flórián (balról a harmadik)

Sikkasztás, közokirat-hamisítás és csalás gyanúja miatt tettek feljelentést az Országos Roma Önkormányzat képviselői Farkas Flórián ellen kedden. Azt is bejelentették, hogy májusban országos tüntetést szerveznek a miniszterelnöki biztos lemondásáért. Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának kormánypárti többsége mindeközben nem támogatta az ellenzék javaslatát, hogy vizsgálóbizottságot állítsanak fel a szervezet pénzügyeinek tisztázására.

Sikkasztás, közokirat-hamisítás és csalás gyanújával két feljelentést is tettek az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) képviselői Farkas Flórián ellen – közölte a Romnet kedden. Az egyik feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségre, a másikat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) adták be. Az érintett ügyekben több, mint félmilliárd forint tűnt el.

Lakatos Oszkár, az Országos Roma Önkormányzat képviselője, a Lungo Drom Heves megyei elnöke keddi, a Miniszterelnökség előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: Farkas Flórián a Lungo Drom és az ORÖ elnökeként több tízmillió forintot használt föl papíron egy cigány havilap előállítására, miközben az újság nem is jelent meg.

Ahogyan arról a Budapest Beacon beszámolt korábban, Farkas elnöki keretéből több esetben is saját magának nyújtott támogatást azzal, hogy az általa elnökölt Lungo Dromot támogatta: az ORÖ állami működési támogatásából éveken át saját szervezetének irodafönntartási költségeit finanszírozta annak ellenére, hogy az nem tartozik az ORÖ intézményeihez. Farkas különböző jogcímeken rendszeresen utalt pénzt a Lungo Dromnak, de a megyei szervezetek programjait is az elnöki keretéből támogatta. Szintén rendszeres, alkalmanként százezres támogatáshoz jutott szülőfalujának, Tiszaroffnak a cigány kisebbségi önkormányzata, de a tiszapüspöki, valamint a szolnoki cigányönkormányzat is.

Lakatos erre az ügyre alapozza a sikkasztás és közokirat-hamisítás vádját, de amiatt is följelentést tett, hogy nem szerepel a Lungo Drom adóbevallásában és közhasznúsági-jelentésében az a mintegy háromszázmillió forintnyi állami támogatás, amelyet a szervezet még 2011-ben illetve 2012-ben kapott.

A képviselő tüntetést is bejelentett május 7-re a Miniszterelnökség, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) elé, melyhez az összes megyei nagyvárosi cigányönkormányzat is csatlakozik. Akciójuk célja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök azonnal menessze pozíciójából Farkast, a kabinet pedig alakítson ki új szemléletű, és új támogatási formájú cigánypolitikát.

Lakatos Oszkár arra is fölhívta a figyelmet, hogy a cigányok társadalmi fölzárkózását célzó programokat nem a cigányszervezetek, hanem a kormány háttérintézményei, így a Türr István Képző- és Kutatóintézet (TKKI) és fideszes politikusok koordinálják, miközben a forrás nem ér el a célközösséghez. Szerinte Köpeczi-Bócz Tamás, az uniós fejlesztések koordinációjáért és stratégiákért felelős helyettes államtitkár huszonötmilliárd forintot osztott szét a cigányság társadalmi felzárkózása címszó alatt különféle projektekre, de ezeknek a programoknak egyetlen mérhető eredménye van: az esztelen pénzköltés. A sikertelen kormányzati programokért a TKKI, az EMMI, és maga Farkas a felelős, mert a pénzek nagy részét egyszerűen ellopták, „a haverok között szétosztották” – mondta Lakatos.

Vajda László, az ORÖ képviselője, és a Lungo Drom Zala megyei elnöke szerint az önkormányzatot körülölelő botrányok és bűnügyi eljárások miatt tragikus gazdasági helyzetben van a szervezet, és a szabálytalanul elköltött támogatások miatt a testületnek mintegy 1,6 milliárd forintot kellene visszafizetnie. A megszorítások helyett mégis „tálcán kínálják a pénzeket”, az ORÖ egyes képviselői havi 450 ezer forintos javadalmazást kapnak, sőt, még a hozzátartozóiknak is szerződést ajánlanak.

Korábban Vajda volt a vezetője az ORÖ pénzügyeit vizsgáló, tavaly megszűnt, úgynevezett alternatív bizottságnak, ám kedden bejelentette, hogy a bizottságot – részben új tagokkal – ismét megalakítják.

Szerinte az ORÖ jelenlegi elnöke, Balogh János törvénytelenségek sorozatát követi el, de a Budapesti Kormányhivatal sem nem tesz semmit, hiába fordultak a felügyeleti szervhez. Példaként említette, hogy az elnök nem hívta össze az ORÖ rendkívüli közgyűlését, és a törvénytelenségre a kormányhivatal sem figyelmeztette az elnököt.

Vajda szerint az ORÖ-t most is Farkas irányítja a háttérből. A március 26-án megválasztott elnököt is az ő javaslatára szavazták meg a Lungo Drom képviselői – mondta a Vajda az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kedden. Ha kell – ahogyan ez már korábban is történt – Farkas megveszi a képviselőket, példádul a már korábban említett 450 ezer forintos javadalmazással, ami papíron irodabérlet, valójában viszont a képviselő magánlakása az iroda – magyarázta Vajda. Akár öt-hat megyei irodát is kapnak a képviselők.

A kormánytöbbség leszavazta a vizsgálóbizottság fölállítását

Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának keddi ülésén ellenzéki parlamenti képviselők kezdeményezték, hogy állítsanak föl vizsgálóbizottságot az ORÖ pénzköltéseinek tisztázására. Teleki László szocialista országgyűlési képviselő, volt cigányügyi államtitkár a testületi ülésen azt mondta kormánypárti képviselőknek, hogy a kollektív bűnösség megítélése alól csak úgy tudják felmenteni a cigányokat, ha megszavazzák a Farkas pénzköltéseit kivizsgálni hivatott előterjesztését, ám kérése süket fülekre talált.

A Romnetnek nyilatkozó politikus lesújtónak nevezte, hogy a kormánypárti többség – védve a miniszterelnöki biztost – „szívfájdalom nélkül” leszavazta kezdeményezésüket. „Ez az összezárás, összekacsintás vérlázító, már csak az igazságszolgáltatásban és a nyomozóhatóságban bízhatunk, hogy pártatlanul, részrehajlás nélkül feltárják, hová is került a romák társadalmi felzárkózására szánt sokmilliárd forint uniós támogatás, mert a romák azt biztosan nem látták – mondta Teleki.

Ahogyan arról a Budapest Beacon szintén beszámolt korábban, az ORÖ több milliárd forintot költött cigány felzárkóztatási programokra. Farkas Flórián miniszterelnöki biztos elnöksége alatt a Foglalkoztatási szövetkezet – Híd a munka világába elnevezésű projektből jutott kétszázmilliós irodaházra, de havonta félmillióért autóbérlésre is. Farkas állítólag több száz millió forinttal nem tud elszámolni, sőt, százmilliós fiktív utazási költségekről is felröppentek hírek, hogy a milliós fizetésekről, a százmilliós budai lakás kulcsairól ne is beszéljünk.

Farkas 2014 őszén lemondott az önkormányzatban betöltött tisztségéről – nem a botrányok hatására, hanem mert az összeférhetetlenség miatt csak így tarthatta meg fideszes parlamenti mandátumát, ami viszont mindmáig megvan neki.

Az ügyben jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt a rendőrség és az adóhatóság is nyomozást folytat immár egy éve, gyanúsított azonban még mindig nincs.