A kormányoldali média és egy civil szervezet megkísérli hitelteleníteni a civil tüntetőket

január 2, 2015

Whores-e1420204721186

A Fidesz ölebének, a Civil Összefogás Fórumának tegnapi „táviratát” követően, melyben a tiltakozókat arra szólították fel, hogy „Hazánkat és az EU-t közösen kell jobbá tennünk, békéljetek meg, építsük együtt az országot.”, a kormányoldali médiák ma arról cikkeztek, hogy a tüntetőket a hiteltelen liberális és baloldali politikusok öntudatlan beépített embereinek állították be.

A kormányoldali Magyar Nemzet „Ma az Opera előtt tüntetnek a „civilek”” címmel közölt cikkében megkérdőjelezik a tüntetők civil mivoltát:

A szervezők azt kérték, ne csak piros színű sálakban jöjjenek a tüntetők ma este az operaház elé. Kérdés, a kormányellenes tiltakozók rájuk vagy a rendezvényre rátelepedni próbáló balliberális kis pártokra hallgatnak-e. A szónokok között lesz a 2008-as népszavazást „jogilag megzavaró” balliberális nyelvész is.

A szintén kormányoldali Magyar HírlapAknazár és Bagolyhuhogás” címmel közölt cikket, melyben Csizmadia László, a CÖF elnöke nyomozást kért a tüntetések miatt. Az alábbi kivonatból egyértelműen kiderül, kikhez lojális Csizmadia, és annak mélysége, hogy ő és a többi Fidesz kegyenc meddig hajlandó elmenni Orbán Viktor miniszterelnök szolgálatában:

Ne csodálkozzunk, hogy az emberekben néhány képtelen gyanú fogalmazódik meg. Például az a mesék világába tartozó elképzelés is szárnyra kapott az utóbbi időben, hogy az MSZP sokak által emlegetett titkos páncélszekrénye, amely illegális politikai célok támogatására szolgált, netán átvándorolhatott az Egyesült Államok nagykövetségére, és a kulcsot akár André Goodfriend is őrizheti. . . .

(Ez az első alkalom, hogy ilyen pletykát hallhatunk, és véleményünk szerint a Magyar Hírlap olvasói sem hallottak hasonlót – a szerk.)

A demokratikus rendszer megdöntésére irányuló szövetkezés büntetendő cselekmény. Az erre szövetkező ellenzéki csoportosulások tevékenysége, leginkább ennek finanszírozása megvizsgálandó, és a jogállamiság keretei között eldöntendő, hogy nem merül-e föl az ilyen esetekben a bűncselekmény gyanúja.

Mint civil, csak azt tudom elképzelni, hogy a hamis vádak szerzőit az érintetteknek azonnal be kell perelniük. Az országnak nincs ideje arra, hogy a parlamenti bizottságosdi értelmetlen cirkuszait szemlélje. Nem azért fizetjük a képviselőket, hogy szakmai munka helyett pártcsatározásokkal töltsék ki a munkaidejüket.

Ne ámítsuk magunkat, tudjuk, hogy a világban minden politikai rendszerben létezik korrupció. Minél nagyobb az ország, annál inkább, lásd az Egyesült Államok választási kampányaihoz kapcsolódó ügyleteket. A helyes irány természetesen a nulla tolerancia. De ne feledjük, mi volt 2002 és 2010 között. Kis ország, nagy korrupció. Áfacsalások, megvesztegetések, földmutyizás, összejátszás a multikkal. Az újabb és újabb hírek megszokott napi eseményekké váltak. Az MNV mérlegeinek meghamisítása csak hab volt a tortán. . .

A kommunisták annak idején fordítva ültek a lovon, összetévesztették a forradalmat az ellenforradalommal. Nagy hiba volt. Még egyszer nem történhet meg!

Hivatkozás:

http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/ma-az-opera-elott-tuntetnek-a-civilek-1265807

http://magyarhirlap.hu/cikk/13464/Aknazar_es_bagolyhuhogas#sthash.9if1iEQb.dpuf