A korrupció veszélyezteti a magyarországi élelmiszerbiztonságot?

december 10, 2014

magyar szürke

Nem kell valakinek Fidesz-KDNP politikusnak, vagy kormányzati tisztviselőnek lennie, hogy megússzon egy gondatlanságból elkövetett emberölést Magyarországon.  Elég, ha valakinek barátai vannak magas körökben. És ha valaki pont egy marhatenyésztő, aki szándékosan árult lépfenével fertőzött húst, segít, ha a kapcsolatai között van a nemzetgazdasági miniszter és földművelésügyi miniszter is.

Az észak-magyarországi Tiszafüred ügyészei még nem emeltek vádat az ellen a marhatenyésztő ellen, aki idén lépfenével fertőzött húst árult tudatosan. Tettei miatt 8 ember került kórházba a lépfene tüneteivel, beleértve helyi iskolás gyerekeket is. Ugyanezt a gazdát gyanúsítják azzal is, hogy a város környékén több helyszínen temette el a fertőzött állatok tetemét.

Júniusban derült ki, hogy a helyi marhatenyésztő, Nagy József olyan állatok húsát adta el, melyek lépfenével fertőzöttek voltak, illetve amiatt múltak ki. A fertőzött hús nagy részét a közeli városba szállították, ahol a mai napig hűtőraktárban tárolják azt. Azonban mintegy 100 kiló húst a tiszafüredi önkormányzat vendéglátó cégének adtak el, amely a helyi iskola és idősotthon napi meleg étel ellátásért is felelős volt. Számos diák és nyugdíjas a bőrén tapasztalta a betegség jeleit.

Fazekas_varga

A helyi ügyészég még nem emelt vádat Nagy ellen. Az Átlátszó.hu oknyomozó weblap ebből arra következtet, hogy Nagy politikai kapcsolatai a Fidesz-KDNP-s politikusok legmagasabb köréig érnek, beleértve Varga Mihály (bal szélen) gazdasági minisztert és Fazekas Sándor (jobb szélen) földművelésügyi minisztert.

A fertőzés a City-Farm Kft., Nagy cégének marhatelepén történt. A City-Farm a vidékfejlesztési és földművelésügyi minisztérium által 2012-ben meghirdetett pályázatok egyik nagy nyertese volt, melynek keretében a Hortobágyi Nemzeti Park területén fekvő legelőket osztották ki a gazdálkodóknak. Bár Nagy nem rendelkezett korábbi mezőgazdasági vagy állattenyésztési tapasztalatokkal, a City-Farm közel 250 hektár legelőt nyert el a minisztérium pályázatán, ezzel Nagy a régió legnagyobb tenyésztőjévé vált. Helyi források szerint Nagy jelentősen növelte állatállományát a pályázatok megnyerését követően, és az állatok nagy része illegális forrásból származott, és ezért nem álltak rendelkezésre a hiteles állatorvosi tanúsítványok.

Úgy tűnik, a lépfene kitörése után Nagy körültekintően és gyorsan mészárolta le és „dolgozta fel” a fertőzött állatokat és megszabadult a bizonyítékoktól. Még azt sem lehet tudni, hogy az élőállat állomány mekkora részét érintette a fertőzés, illetve azt sem, hogy mennyi fertőzött hús került forgalomba. A hivatalos jelentések szerint mintegy 100 kiló fertőzött hús került a vendéglátó céghez a City-Farm-tól.

A fertőzött hús teljes mennyisége nagyjából 500 kiló lehetett, melynek jó része ma is hűtőraktárban van. Senki nem tudja ugyanakkor, hogy miért nem semmisítették meg biztonságos körülmények között a fertőzött húst a közegészségügyi hivatal, vagy az élelmiszer biztonsági hivatal munkatársai.

A helyi források arról is beszámoltak, hogy számos gyanús tetemet találtak a város közelében frissen ásott gödrökben. Sokan úgy vélik, ezek a City-Farmról származnak és azért temették el azokat, hogy ne derüljön ki a City-Farm lépfene járványának kitörése.

Néhány héttel ezelőtt egy másik fertőzés is történt a cég istállóiban, ami arra utal, hogy a probléma továbbra is fennáll.

Hivatkozás:

http://atlatszo.hu/2014/12/08/antrax-tiszafureden-kimenti-a-part-a-lepfenejarvany-feleloseit/

http://index.hu/belfold/2014/07/04/lepfene_fertozes_van_tiszafureden/