A magyar társadalom újra egy hatalom által integrált rendszer lett, ahol a szabálykerülés vált normává. A korrupció államosított, a hatalommegosztás nem működik. A magyarok nem hisznek abban, hogyha valaki szorgalmas és innovatív, azzal sikeres lesz, annál inkább hisznek viszont abban, hogy az állam jelöli ki a sikerességet – minderről Tölgyessy Péter alkotmányjogász, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori országgyűlési képviselője és elnöke beszélt a Transparency International Magyarország tizedik születésnapja alkalmából a Korrupcióellenes Világnapon tartott konferencián. Szerinte ebben a helyzetben megoldás lehet, ha fenntartjuk a vágyat, hogy hazánk egyszer polgári és korrupciómentes ország lesz. Ehhez új vízióra van szükség, 1989 eszméje ugyanis mára „elégett”.

Tölgyessy Péter beszédét minimális szerkesztéssel, változtatás nélkül közöljük.

Talán azzal érdemes kezdenem, hogy Magyarország népe, Magyarország emberei óriási akarattal, hittel, reménységgel szeretnének élni egy olyan országban, ahol kiszámítható a közigazgatás, ahol nincsen korrupció, ahol világos polgári szabályok léteznek. Ez a vágy ebben az országban nagyjából kétszáz éve töretlen, és hogyhogy nem, mindig valami úgy alakul, hogy valami egészen más rendszerbe keveredünk. Van egy rövid időszak, amikor valami ilyesmi felé haladunk, és utána tartósan belekerülünk valami egészen más rendszernek a zablájába.

Az a félelmem, hogy ’89 reményei után most is valami ilyesmi történik éppen. Egy otthonos rendszerben élünk, egy olyan rendszerben viszont, amely ezektől a nyugatos vágyaktól, reményektől távol van. Sokszor nyíltan föl is vállalja, hogy távol van.

Hogy a mondanivalóm érthető legyen, messziről kell kezdenem, – nagyjából száz évvel ezelőttről –, mert akkor jutottunk legközelebb a polgári időkhöz. Gondolta volna az ördög, hogy a dualizmus korában lesz Magyarország legközelebb a Nyugathoz, márpedig ez egészen bizonyos. Hogyha a térségben elgondolunk egy intakt, integriter közigazgatást, amelyet szabályszerűen működtetnek, ahol a szakszerűség, a politikai semlegesség létezik, az bizony Ferenc József idején volt. Maga az uralkodó is igyekezett ennek a szellemnek megfelelően cselekedni.

Az elitektől jövő, sokszor feudális jellegű kívánságoknak ez a közigazgatás nem tudott ellenállni, de a klasszikus korrupció jobbára idegen volt a közigazgatástól. Magyarországon a polgári időszakban – egészen 1945-ig – nem volt szokásos, hogy politikai vezető politikai tisztsége által vagyont szerezzen. Lényegében ilyesmi sosem fordult elő, előfordult viszont az, hogy korrupciós ügy gyanújába keveredett, illegális pártfinanszírozás gyanújába keveredett miniszterelnök. Lukács Lászlóval történt mindez és belebukott: le kellett mondania pusztán a gyanú miatt, mert a független bíróság egy olyan ítéletet hozott, hogy más nem nagyon maradt számára, mint a lemondás.

Magyarországon igazán a gondok, mint minden más területen, az első világháborús összeomlással indultak el.

A korábbi berendezkedésben benne volt a remény, hogy nemcsak Budapest lesz polgárosult város, hanem az egész ország is lassanként polgárosulni fog. És aztán jön a trianoni összeomlás, és megragadja a beszorított kicsi országban a magyarok lelkét egy eszme, ami máig hat, hogy nem a mi teljesítményünkkel van a baj, hanem létezik valami mély igazságtalanság ebben az országban, és ezt a hatalom eszközei által lehet orvosolni. El kell venni a rosszaktól ahhoz, hogy sikeres legyen az ország, és oda kell adni a jóknak.

Az, hogy kik a rosszak, ezek az elmúlt száz évben állandóan változtak. A jók is állandóan változtak, de ez az eszme – azt lehet mondani, hogy – szinte állandó. Aki belül van, aki a jókhoz tartozik, az mindig azt képzeli, hogy ez most végre a boldog időknek az eljövetele, mindenki más ezt korrupciónak véli. Ennek az első lépései a ’20-as években kezdődtek, mikor megjelent, hogy a magyar bajoknak a fő oka egyfelől a zsidókérdés, másfelől a nagybirtok, a régi arisztokrácia túlzott szerepe. Ezekben az időkben a közigazgatás még nagyjából a régi, Ferenc Józsefi időknek megfelelően működött, de már elindult a politikai vezéreltség. A ’30-as években ez áttört, és az összes leírás arról szól, hogy ez a kiszorítósdi óriási korrupciós hullámokhoz vezetett Magyarországon.

Ki lehetett igényelni más állását, vagyonát, sajtópozícióját, és meg lehetett szerezni a politikai lojalitás által. Ez egyre rettenetesebb idők felé vitt a ’40-es évek közepe felé köztudottan és a közigazgatásnak a szabályszerűséghez való kötöttségét is jobbára föloldotta ez a berendezkedés.

Aztán Magyarországnak nem volt szerencséje, egészen egyszerűen pechünk volt, rossz oldalra estünk, belekerültünk a szovjet zónába és akkor nyíltan, kimondottan egy olyan állam épült Magyarországon, amely lemondott a hagyományos polgári eszményről. Nem az állam semlegessége, a közigazgatás szakszerűsége és szabályszerűsége volt az elve, hanem a közigazgatás pártossága. A közigazgatást – már nem is hívták ezt az intézményt így, hanem államigazgatásnak kezdték nevezni – konkrét, valódi materiális igazságosságot várt el az állam, konkrét valódi eredményeket. Magyarország egy a hatalom által integrált társadalom lett. Az elején, az ’50-es évek első felében egy hallatlanul szigorú, direkt, közvetlen társadalomirányítással, ahol a legkisebb autonóm állampolgári tevékenység vagy akár baleset bűncselekménynek minősülhetett.

Ha valaki levágta ugye a saját disznóját, és nem jelentette be az államnak, az nagyon súlyos cselekmény volt, akár sokéves börtönbüntetést is lehetett kapni érte. Egy egyszerű üzemi baleset akár államellenes bűncselekménnyé is válhatott, és szélsőséges esetben akár halálbüntetés is kijöhetett belőle.

Az ország persze védekezett, megpróbálta valahogy túlélni ezeket az időszakokat, és a lázadáson túl, amelyet ’56-ban megpróbált Magyarország, az emberi érdekérvényesítés legfontosabb eszközévé a szabálykerülés és bizony a korrupció vált. Egész intézményrendszerek kezdtek fölépülni a korrupciós gyakorlatra – a magyar egészségügy erre a legszebb példa, ha úgy tetszik.

Egyszerűen az életet magát a korrupció és a szabálykerülés jelentette, és nemcsak a kisemberek próbálták a nagy ajtók kiskapuit megkeresni, hanem lénygében mindenki. A párt legfelsőbb vezetőit leszámítva, az összes közép-, helyi-, sokszor még felső vezető is szabálykerüléssel, bizony olykor korrupcióval, kijárással, miegyébbel érte el az életcéljait.

Piaci teljesítmény, mérhető teljesítmény kevés volt. Egy-egy szakmában – művészetnél, másutt – természetesen számított ez, de a kevésbé mérhető területeken, egy vállalat eredményességénél nagyon sokat jelentett, hogy ki az, aki ügyesen szabálykerülő.

Az egyik első kutatóélményem egy ’80-as évek-béli jogtudományi intézeti kutatás volt, ahol kiderült, hogy a legsikeresebbnek tekintett vállalatvezetőket szankcionálja leggyakrabban az állam, mert ők azok, akik a legtöbbet kerülik a szabályokat. Adat arra nem volt, hogy korrupciós ügyekbe is belemennek-e, anekdoták özöne volt arról, hogy a legsikeresebb TSZ-elnökök [termelőszövetkezeti-elnökök] miket ajándékoznak a felső vezetőknek, és hogyan érvényesíti az érdekét mondjuk Magyarország egyik legnagyobb gyára, a Rába Művek egyébként messze elismert, kitüntetett vezetője.

Tehát azt lehet mondani, hogy a rendszer lényegévé, sőt az élhető részévé vált a korrupció. A kisember is próbálkozott. Az új világot sok tekintetben előkészítő kis magyar kapitalizmus, kisvállalkozói szféra bizony igen nagyrészt az állami szabályok kikerülésén, az állami adószabályok megkerülésének alapján létezett. Ugyanez vonatkozott az úgynevezett második gazdaságra: valaki elvégezte a munkáját és igyekezett mellette valami mást is csinálni, és egyre fontosabb lett ez a „mellette”, teljesen szabálykerülő módon.

A rendszert bizonyos értelemben élhetővé nemcsak a reformjai tették Magyarországon, hanem legalább ennyire, hogy mindig megvolt a kiskapu, s mindig valami mást is lehetett csinálni. Most ez a berendezkedés – igazolva azokat a feltevéseket, hogy így sikeres rendszer nem működhet –, megbukott, gazdaságilag összeomlott, szétmállott.

A magyar ’89-es rendszerváltás azzal a hittel indult, hogy végre valahára kétszáz év után nemcsak akaródzunk, hanem egy valódi nyugati ország lehetünk. Első lépcsőben a nyugati intézményrendszert teremtette meg a magyar társadalom, valami olyan formában, ahogy már a kiegyezés után sikerült megteremteni, második lépcsőben viszont egy hatalmas gazdasági összeomlás következett. Ez egyszerűen objektíve be volt kódolva a fejleményekbe – nem kerülhettük el –, ugyanakkor megélni nagyon nehéz volt. A társadalom igen jelentős része visszahúzódott erre válaszul a régi magatartásmintái közé, és továbbra is próbálta a kiskaput keresni a nagy helyett, mert a nagy az bezárult. Magyarország gazdasági visszaesése békeidőkben minden idők legnagyobbika volt. Soha nem veszített Magyarország annyit a bruttó hazai össztermékéből, mint ’89 után.

És az új gazdaság megformálódása után, a privatizáció, egyáltalán az egésznek a kiformálódása, az új kapitalizmus kiformálódása jelentős részben korrupciós folyamatok mellett zajlott. Ez részben elkerülhetetlen volt, részben nem volt elégséges állami intézkedés, védelem ezek ellen. Az első kormány tudatosan és módszeresen törekedett valamiféle intakt közigazgatás fölépítésére, valamiféle saját, erős identitással rendelkező közigazgatás megteremtésére, és ennek próbálta megteremteni az anyagi feltételeit is. Bevezetett bértáblákat, olyan lépéseket tett, amelyek a régi közigazgatásban megvoltak, de nagyon csekély eredményeket ért el ebben, mert a sérült, frusztrált magyar társadalom nagyon hamar belevetette magát abba az éles, polarizált politikai szembenállásba, amelyben mindegyik fél megkapta volna a felmentését.

Mindegyik tábor, a baloldal és a jobboldal egyformán azt gondolta, hogy a másik az ördögtől való, a másik oldal legyőzése az minden más kívánatosságot megelőző prioritás, és azért, hogy a másik oldalt véglegesen le lehet győzni, azért bármilyen gaztettet meg lehet tenni. A mi korrupciónk az valójában nem korrupció, hanem hősi tett a másik oldallal szembeni harcban. És a másik oldali korrupció a létező legbűnösebb cselekmény. Valahogy úgy – de ezt már hajdanában mondták –, hogy mi az a korrupció, azt majd mi mondjuk meg. Erre épült fel egy berendezkedés, ha úgy tetszik, egy egyre rosszabbul működő demokrácia.

A közigazgatás intaktságát sem hagyta békén az éles szembenállás, mindegyik kormány eszközként használta a közigazgatást, és első számú prioritás számukra is a hatalom megtartása, megőrzése volt. Az ország kezdett nagyon hasonlítani a két világháború közötti Ausztriára, ahol szinten egy hasonló, éles, pluralizált, hideg polgárháborús szembenállás volt, közben pedig egy sikertelen gazdaság. Olyan területeken, mint az egészségügy, nem is volt valódi, sikeres kísérlet a megváltoztatásra, hanem megmaradt a régi berendezkedés, amely drága, rosszul működő és a fő irányát a korrupció működteti.

Egy finn professzortól hallottam, mikor látta ezeket a nemzetközi listákat, – ugye Finnország helyezése az egyik legkedvezőbb, olykor a legkedvezőbb a korrupciós listákon – valami olyasmit mondott, hogy én Finnországot jól ismerem, te jó Isten, milyen lehet a többi ország?

Mégis, egy beállt, polgári országban világos, hogy mi a jó és mi a rossz. Mi a társadalom egészséges teste és mi a rossz, mi az a vírus, mi az a korrupció, ami megtámadja. A vírus lehet rengeteg: februárban rengeteg az influenzavírus, de világos, hogy a vírus a rossz, az egészséges test a jó. A magyar társadalomnál végletesen visszájára fordult. Maga a rendszer volt a korrupció működtetője, magába a rendszerbe mentek bele, és volt ahol a rendszernek a lényege – az egészségügyre gondolok, de más ilyen területet is lehet mondani – amit a korrupció működtet.

Egy frissen látott adat szerint Magyarország az egészségügyre állami pénzt relatíve keveset költ. A sokadikok – az utolsók között – vagyunk az uniós tagállamok között, viszont ha a családoknak az egészségügyi kiadásait nézzük meg, a háztartások egészségügyi kiadását, akkor azokon belül relatív arányban negyedikek vagyunk az egész Unióban. Tehát sokat költünk, de döntően hálapénzre költjük ezt az összeget, és ezek nagyon rosszul elköltött pénzek.

Most így jutottunk el nagyjából 2010-ig, egy nem sikeres, lefelé menő, a polgárosodás reményétől távolodó országot láthattunk, amely a térségben korábban meglévő helyét is kezdte elveszíteni.

A magyar társadalom egészen kivételes mértékig fordult el a nyugati megoldásoktól ezekben az időkben. Egy 2009-es mérés szerint a tág értelemben vett térségben a nyugatos intézményrendszer elfogadottsága nálunk romlott a legtöbbet. Ukrajnát és Oroszországot megelőzve romlott a nyugatos intézményrendszer elfogadottsága. És ekkor történt valami, amiben volt komoly szükségszerű elem, ami jelentős részben a magyar társadalommal interakcióban született: egy olyan politikai berendezkedés született, ami az egész addigi demokratikus átmenetet zavaros időknek kezdte nevezni, és egy új rendszerváltást ígért.

Mivel Magyarország uniós tagállam, ezért nem mindig beszél nyíltan, nem mindig Tusványoson szerepel a miniszterelnök. Nem mindig beszél nyíltan a céljairól, de ez egészen világos, hogy ez már egy más berendezkedés, mint a ’89-es nyugatos Magyarország. Más a helye ebben a korrupciónak is, ugyanis újra és alapvetően a rendszer alapjává vált, hogy Magyarország sikertelenségének az oka – a végső oka – nem a magyar vállalkozások, vállaltok piaci versenyképtelensége. Nem a Magyarországon dolgozó munkavállalók munkakultúrájával kapcsolatos problémák. Nem is az állam alacsonyabb hatékonysága, hanem az, hogy minket elnyomnak – minket a külföldiek elnyomnak. Ez az egyik legrégibb, ha úgy tetszik ezeréves magyar tétel – de legalább 500 éves –, legalább a török időktől tartó dolog, illetőleg rosszul van a tulajdon elosztva Magyarországon, és nemcsak a tulajdon, hanem az életlehetőségek, az állások, miegyebek.

Akkor lesz Magyarország sikeres, ha mindezek újraosztásra kerülnek: a rosszaktól már megint elvesszük a javakat és odatesszük a jóknak. Most ennek az intézkedései folynak minden területen. Vannak területek, így a versenyszférának a feldolgozóipari ágazatai, amelyre nem vonatkoznak ezek az intézkedések, viszont a bankszektorra, energetikai szektorra, kereskedelmi szektorra annál inkább.

Sok-sok más területet is lehet mondani, ahol a hatalom megpróbálja kiszorítani a régi tulajdonosokat és új helyre próbálja tenni a javakat, életlehetőségeket, miegyebeket. Megint a jók kapják meg, megint bizonytalan preferenciák alapján. Ezt az egész működést a táboron belüliek a társadalmi igazság végre elérkezett győzelmének látják és az igazság legnagyobb sikerének, és mindenki más, a kívülállók, semlegesek viszont a létező legnagyobb korrupciónak fogják fel. Akik hisznek ebben a berendezkedésben, azok azt képzelik, hogy ez a magyar fölemelkedés titka, mert azért nem jutottunk előre, mert nem történt ez meg. A rendszerváltás hibázott, hogy nem lépte meg ezeket az átcsoportosításokat, most végre eljött az idő.

És emellett – ezzel párhuzamosan – a magyar társadalomban tovább él az a gyakorlat, ami döntően a kommunizmus második felében, a Kádár korszak alatt született, hogy a szabálykerülés válik a normává. Rengeteg felmérés, adat igazolja, hogy a magyar társadalom többségében az az uralkodó vélemény, hogy csak a lúzerek nem korruptak. Csak a lúzerek nem kerülnek szabályt. Aki sikeres akar lenni, aki előre akar menni, annak szabályt kell kerülnie és használnia kell a korrupció legkülönbözőbb eszközeit. Egyébként nincsen siker. A magyar társadalom problématérképén az általános szegénység tételei, a bizonytalanság tételei illetőleg egy-egy részszektor – az egészségügy, oktatásügy rossz állapota – szerepel. A korrupció nincs köztük. A korrupciót az élet természetes részének tartja Magyarország. Ebben a tekintetben ugyanaz a helyzet, mint a Kádár-korszakban volt: magának a rendszernek a része a nem intakt közigazgatás és a korrupciós gyakorlat mindenhatósága.

Sőt, van egy óriási változás, ami sokat rontott a helyzeten. A Kádár-korszak nem tűrte el a jelentős tőkejellegű felhalmozást. Személyes tulajdont lehetett szerezni: szép házat, lakást, autót, külföldi utazást, miegyebet, de aktív tulajdonvagyont [tőkevagyont] nem. Ez erősen behatárolta a korrupciónak a lehetőségét. Most már lehet vagyont is szerezni akár négy-öt év alatt. Egy családi vállalkozásból Magyarország egyik vezető vállalkozója válhat csupán az állami rámutatás által valaki. Másvalaki pedig ugyanígy elveszítheti a vagyont négy-hat év alatt.

Maga a rendszer működik így. Most egy ilyen berendezkedésben, ahol államosított – ha úgy tetszik – a korrupció, az államosított korrupcióban az állam természetesen nem szereti, ha valaki az ő irányítása, befolyása nélkül próbálja befolyásolni a környezetüket [történéseket]. A vele szemben fellépő vezető tőkéscsoportokat, oligarchákat megpróbálja megtörni – inkább kiegyezni próbál velük, mint orosz módra megtörni őket –, és az alulról jövő, állampolgári korrupciót sem szereti, ez ellen olykor hatékony lépéseket tesz. Például gyorshajtási ügyekben, ami a Magyarországon a korrupció egyik területe volt a Kádár-korszakban és máskor, szerintem hatékony lépéseket tett a kormány, mert nem szereti azt, hogy ha autonóm mozgás van bárhol is.

Újra, a magyar társadalom egy hatalom által integrált rendszer lett, ahol értelmezhetetlen a közigazgatás intaktsága, semlegessége. A kormány hatalma és a közigazgatás egybefolyik. Ebben a berendezkedésben hatalommegosztás sem nagyon van, mert mindenütt a hatalom emberei léteznek: együttműködnek – ahogy mondja a miniszterelnök – a különböző hatalmi tényezők. A berendezkedés az eredményességet az állami cselekvéstől, a hatalom ügyességétől várta.

Megint sok mérés van arra, hogy ez bizony egyezik a magyar társadalom tételeivel. A magyarok nem nagyon hisznek abban, hogy valaki szorgalmas, innovatív, és azzal sikeres lesz, annál inkább hisznek abban, hogy az állam jelöli ki a sikerességet. Nem nagyon hisznek a munkával való felemelkedésben, viszont hisznek a rezsicsökkentés-szerű, vagy a nyugdíjadományozás-szerű intézkedések jótéteményiben. Most egy ilyen berendezkedésben hallatlanul nehéz korrupcióval foglalkozni. Hallatlanul nehéz az intézménynek a feladata: őrült könnyen olyanná válik egy ilyen intézmény, hogy kívülről beszél. Szépen bele van illesztve a nemzetközi hálózatba és fölmondja a nyugati leckét, és magyarul beszél, nem angolul, de élő magyar nem érti, hogy mit beszél.

Hipokritának, értelmetlennek tűnik, amit mond, mert hiszen mindannyian tudjuk, hogy a korrupció éltet bizonyos rendszereket.  Őrült könnyen elvileg nagyon tiszta, nagyon becsületes, nagyon világos fellépést lehet működtetni és nagyon karakánt, és az eredmény a falra hányt borsónak az esete lesz, ami lepereg a társadalomról.

A másik lehetősége a megértése az ügyeknek, ami egyfelől hasznos volna. Ahhoz, hogy gyógyítható legyen ennek az országnak az immáron kétszáz éves betegsége, az egyik első elem, hogy egy meggyőző diagnózis szülessen a korrupció ügyében is, ami persze rögtön magyarázza a dolgokat, rögtön megértővé válik olyan dolgokkal szemben, amelyeket nem szabad megérteni.

Mi volna mégis ebben a lehetetlen helyzetben a valamelyest járható megoldás talán?

Egyfelől szerintem a mítoszt, a vágyat, a reményt, hogy ez az ország polgári ország lesz, és korrupciómentes ország lesz, ezt fönn kéne tartani tisztán, a maga tisztaságában, és ennek megfelelően kéne az eszméket használni.

Ugyanakkor ezt a létező országot kell megérteni. A létező ország vágyait, miegyebet. Magyarországnak egy új polgárosodás-vízióra volna szüksége. A ’89-es vízió mára ha úgy tetszik elégett, ahhoz nincs visszatérés. Egy új vízióra volna szükség.

Sokszor ez az ország a saját ügyetlensége miatt, de legalább ennyiszer a külső hatalmak rossz csillagállása miatt nem jutott el a polgárosodás kellő szintjére. Valamikor száz évvel ezelőtt, Ferenc József halálakor minden mutatóban ez az ország megelőzte Finnországot. Rendkívül szerencsétlen történelmünk után a finnek ott vannak mindenben az elsők között – oktatásban, korrupciómutatóban –, mi pedig nem.

Talán egyszer valamikor, hogyha megtartjuk az eszmét, illetve okos módón tudunk cselekedni, talán nekünk is megadatik az a lehetőség, hogy finn módon mi is valódi polgári ország lehessünk, korrupció nélkül.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):