Balog Zoltán emberminiszter, akinek szóba sem került a lemondása, és Kovács Zoltán kormányszóvivő, aki szerint minden a tanteremben dől el. Fotó: MTI, Kovács Attila
Lázár János csütörtökön finoman a pedagógusokra tolta a kétségbeejtő PISA-felmérés eredményeinek felelősségét, amire Galló Istvánné óvatosabb, Mendrey László – igaz, ő még a kancelláriaminiszter kijelentése előtt – élesebb kormányzatot illető kritikával reagált. Törley Katalin, a Tanítanék vezetője felháborodásának adott hangot, Kovács Zoltán pedig egészen elképesztő módon próbálta védeni a mundér becsületét.
Lázár János a szokásos csütörtöki kormányinfón nem is olyan burkoltan azt mondta, nem a kormány, hanem a tanárok felelősek a katasztrofális PISA-eredményekért, föl sem merült tehát Balog Zoltán emberminiszter lemondása, ellenben neki kell szerveznie egy olyan oktatási kerekasztalt, amelyen a pedagógus érdekképviseletekkel, szakmai szervezetekkel közösen áttekintik az eredményeket.
Még szerencse, hogy a pedagógusok tanítanak – reagált Galló Istvánné csütörtökön a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Lázár János azon kijelentésére, hogy az iskolákban nem a miniszterek tanítanak. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az eredmények ismeretében úgy tűnik, hogy kevés, miszerint a legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt és jó magyart nevelnek belőle – ahogyan azt Lázár bő egy hete hangoztatta.
A PSZ már 2015 januárjában figyelmeztetett egy, a szakszervezet által végzett felmérés eredménye alapján, hogy a pedagógusok és a diákok túlterheltségnek, valamint a központosításnak súlyos következményei lesznek; „a minőség rovására fog menni” – fogalmazott Galló Istvánné, hozzátéve, hogy a felmérésük eredményét akkor Balog Zoltánnak is eljuttatták, tehát ő is tudott róla.
Visszatérve Lázár kijelentésére, a PSZ elnöke azt mondta: természetesen fölkorbácsolta az indulatokat, a pedagógusok nagyon igazságtalannak érzik, amit a kancelláriaminiszter mondott. Hogy milyen egy gyerek teljesítménye, az múlik az egyéni képességeken, a családi háttéren, az iskolán, de Lázár azon mondata, hogy a kormány megteremtette az oktatás kereteit, enyhén szólva túlzás. Katasztrofális finanszírozás, túlterheltség – sorolta a példákat Galló Istvánné a PISA-eredményeket előrevetítő folyamatokra.
Galló Istvánné. Fotó: Nyugat.hu.
A szakszervezeti vezető szerint oldani kell a merev tantervi szabályozást, figyelembe kell venni a diákok egyéni képességeit, az intézményeknek és a pedagógusoknak pedig vissza kell kapniuk az autonómiát. A PISA-felmérés minket erősített – hangsúlyozta a PSZ elnöke, hozzátéve, hogy a kormány nem söpörheti le ezt a dolgot csak úgy.
A szakmai szervezetek mindig hangsúlyozzák, hogy az oktatásban egy-egy intézkedés 3-5 év múlva érezteti a hatását, és tessék: a mostani eredmények bizonyítják, hogy rossz döntéseket hoztak akkor, amikor átalakították az oktatást (2011 december 19-én fogadták el az új köznevelési törvényt, ennek apropóján szervez közös gyertyagyújtást ezen a napon a Tanítanék a Kossuth térre – a szerk.). Ha lassan is, de változtatni fognak – bizakodott Galló Istvánné. Szerinte a társadalomnak kell fölsorakoznia a civilszervezetek és a szakszervezetek mögé, mert az ő gyerekükről és unokájukról, lényegében
“Magyarország jövőjéről van szó.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem meglepő módon szintén nem osztja Lázár álláspontját. Mint azt szerdai közleményükben – tehát még a miniszter kijelentése előtt – írták: a PISA-felmérés brutális nyíltsággal bizonyította be hazánk közoktatási rendszerének alkalmatlanságát. A személyi konzekvenciák levonása mindössze szükséges, de távolról sem elégséges feltétele a még súlyosabb következmények elkerülésének – fogalmazott Mendrey László, a szakszervezet elnöke.
Bár a pedagógusok is hibázhatnak, ugyanakkor a mai köznevelési rendszer nem ad lehetőséget, hogy jobb eredményeket érjenek el – folytatta.
Mendrey szerint
ez a teljesítmény már az Orbán kormány felelőssége. Azonnal el kell kezdeni az új oktatási törvény kidolgozását. Meg kell szüntetni az eszement centralizálást. […] Fel kell számolni a jelenlegi oktatási rendszert, az átalakításba pedig be kell vonni valamennyi szakmai szervezetet.
A most tizenöt éves gyerekek (ugye ők voltak a PISA-felmérés alanyai – a szerk.) hiányosságai az általános iskolában összeszedett hátrányokból is fakadhatnak – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában csütörtökön. Vagyis, csak hogy érthető legyen mindenki számára: 2010 előttről. Kovács azt is bizonygatta, hogy ők nem vettek ki pénzt az oktatásból, hanem realizáltak, de inkább idézzük, mit mondott pontosan a kormányszóvivő:
Miközben korábban stagnált, az elmúlt években Magyarországon nőtt legnagyobb ütemben egyébként az oktatásra […] költött összeg nagysága. De nem vettünk ki belőle, hanem megpróbáltuk realizálni, megnézni, hogy pontosan mennyibe került. […] Nem vettünk ki az oktatásból pénzt, legalább annyit elköltöttünk rá.
Ennek ellentmondani látszik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idevonatkozó táblázata:
De az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) összefoglalójából származó táblázatot is érdemes szemügyre venni:
Mindegy is. Kovács úgy folytatta: valójában minden a tanteremben dől el. Sok múlik a pedagógus képességein, hogy milyen felkészült, vagy, hogy a gyerekek mit hoznak magukkal otthonról. Arra a felvetésre, miszerint az oktatás kereteit a kormány határozza meg, a kormányszóvivő rávágta, hogy „az elmúlt két évben vagy három évben”, addig ugyanis cipelték magukkal az előző oktatási rendszer mindenféle örökségét.
Ezután Kovács lényegében erőteljes önfényezésbe (mármint a kormány szempontjából – a szerk.) kezdett, és azt ecsetelte, hogy elindult az életpályamodell, és a pénzügyekkel sem lesz innentől gond. Mindezeken felül azt is megtudhattuk, hogy az eredmények (és a használható tudás) nem a tankönyvválasztás szabadságán vagy a pedagógusok autonómiáján múlik.
Kovács Zoltán egy korábbi adásban. Fotó: ATV
Aki azt gondolja, hogy ennél már nem vehetett szürreálisabb irányt az interjú, az óriásit tévedett. Miután Kovács gyakorlatilag elismételte, amit Lázár János mondott, tehát, hogy ez innentől már szakmai kérdés, vagyis a szakmai szervezeteknek kell megnyilatkozniuk, arra az észrevételre, miszerint a szakmai szervezetek évek óta azt szajkózzák, hogy mi a baj, szent meggyőződéssel a hangjában visszakérdezett:
“És látta a szakmát előállni azzal, hogy mitől lesz jobb az oktatás színvonala?
Meg kell állapítani azokat a pontokat, ahol be lehet avatkozni, Kovács szerint ugyanis nem állapították meg, mert az nem úgy van, hogy valaki az oktatási rendszeren kívülről kiabál és mondja meg, hogy mit kellene csinálni, mert felelősséget nem fog érte vállalni (Nem tudjuk, itt a Tanítanékra, a PSZ-re vagy a PDSZ-re gondolt – a szerk.). Jogos elvárás az állam részéről, hogy az általa szervezett fórumra, vagyis a köznevelési kerekasztal nevű klubba elfáradjon az a szakmai szervezet, amely tenni akar az oktatási rendszer tartalmi értelemben vett javításáért – magyarázta.
Egyébként eddig azért nem vették komolyan a szakmai szervezeteket, mert ultimátumokban gondolkodnak – tudtuk meg szintén.
Valóban sok múlik a pedagógusokon, de nem mehetünk el amellett, hogy milyen iszonyatosan felháborító az, amit Lázár János mondott – ezt már Törley Katalin, a Tanítanék vezetője mondta ugyancsak az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. 2010 óta folyamatosak a tiltakozások. Ezek nem egyszerű hőbörgések voltak, hanem szinte szóról szóra megjósolták, milyen következményei lesznek az új köznevelési törvény bevezetésének. Most, hogy végre kiborult a bili, a tanárokra, és a diákokra mutogatnak.
“Ez egész egyszerűen elfogadhatatlan hozzáállás
– hangsúlyozta Törley. Hogy képzelik, hogy 5-6 év folyamatos tiltakozása után ilyet mondnak? Ez éppen az ő alkalmatlanságukat, és az egész ország vezetésének alkalmatlanságát bizonyítja – tette hozzá feldúltan a mozgalom vezetője.
Törley Katalin. Fotó: Budapest Beacon
Balog Zoltán és Palkovics László államtitkár többször is kijelentették az elmúlt időszakban, hogy ők milyen sokszor akartak tárgyalni a Tanítanékkal, de ez Törley szerint egyszerűen hazugság, mert november eleje előtt soha nem kapott meghívást a Tanítanék még az egyébként látszat-kezdeményezésnek tartott köznevelési kerekasztalra sem. Konstruktív javaslatokkal viszont éltünk – folytatta Törley, de úgy látják, hogy még azoknak a szakértőknek sem fogadták meg a tanácsait, akik beültek ebbe az enyhén szólva megkérdőjelezhető működésű kerekasztalba. A Tanítanék javaslatait pedig vagy negligálták, vagy olyan megalázó módon tálalták, ahogyan most Lázár János is beszélt – összegzett.
Sulyok Blanka, a Tanítanék tagja minden felelős állampolgárt arra buzdít, hogy vegyen részt a december 19-i gyertyagyújtáson,
merthogy valóban felelősek vagyunk – ebben Lázár Jánosnak tökéletesen igaza van –, csakhogy nem azért vagyunk felelősek, hogy ezeket az általuk megszabott kereteket tartalommal kitöltsük, hanem azért vagyunk felelősek, hogy ezeket az általuk megszabott kereteket végre áttörjük. Merthogy a PISA-eredmények is azt mutatják, hogy ezekben a legnagyobb elhivatottsággal és szakmai tudással felvértezve sem lehet hatékonyan tanítani.
A Tanítanék egyébként közleményt is kiadott Lázár kormányinfója után, amelyet itt tudnak elolvasni.
Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):