Kövér: az Európai Unió soha nem volt olyan gyenge, mint most

december 28, 2015

KoverAz Európai Unió gazdasági, katonai és politikai értelemben sem volt még soha olyan rossz állapotban, mint amilyenben ma van – állítja Kövér László a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Szerinte Európa kudarcot vallott, miközben Washingtonnak fülig ér a szája.

Bár a 2000-es évek elején még lett volna esélye az Európai Uniónak (EU), hogy önálló és erős közösség formálódjon belőle, mára kudarcot vallott — erről beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Hírlapnak adott hétfői interjújában. Szerinte az euró nem lett világpénz, az EU gazdaságilag nem szuverén, nincsenek gyümölcsöző kapcsolatai Oroszországgal, közös védelmi politika helyett pedig amerikai haderő-telepítéssel tervezik megoldani biztonságpolitikájukat a tagállamok.

„Nincsenek közös értékek, nincs önálló akarat és problémamegoldó képesség”, miközben amerikai érdekek jelennek meg az unióban — állítja Kövér. Szerinte ennek egyik ékes bizonyítéka az ukrán válság: „Miközben minden az amerikai érdekeknek megfelelően alakul, a konfliktus minden gazdasági és politikai terhét az unió szenvedi el. Washingtonból az európai bevándorlási áradatot is fülig érő szájjal figyelik” — magyarázta.

A másik súlyos probléma a házelnök szerint, hogy az Európai Bizottság (EB) „a nemzetállamokra próbál európainak láttatott, valójában külső érdekeket rákényszeríteni”. Kövér úgy véli: meg kell állítani a „lopakodó brüsszelizációt”, amely lépésről lépésre veszi el a döntési kompetenciát a tagállamoktól. „Az önmaga által létrehozott bürokrácia egyfajta gólemként önálló életre kelt, önálló akaratképző erő lett belőle, és a nemzetállamok feje fölé nőtt, fokozatosan háttérbe szorítva az együttműködés meghatározó alapelvét, a szubszidiaritást” — állítja a házelnök, aki saját összeesküvés-elméleteivel is megörvendeztette a kormánypárti orgánum olvasóit, amikor arról beszélt, hogy az említett  „gólem” mögött ki is állhat. „Csak találgatunk, amikor Jean-Claude Juncker bizottsági elnök […], vagy valamelyik uniós biztos megszólal, akkor valójában Angela Merkel, az Egyesült Államok (USA) gazdasági-politikai érdekcsoportjai, transznacionális, transzatlanti arctalan lobbicsoportok, vagy épp a Bilderberg-csoport hangját halljuk-e” — elmélkedett Kövér.

Európa azóta van identitászavarban, amióta elfeledkezett arról, hogy a közösség egy gazdasági-politikai együttműködésből született meg — tette hozzá.

„Inproduktív érdekházasság határozza meg az európai politikát”, és valójában egy nagykoalíció irányít — folytatta Kövér, aki ezzel a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) közösen kormányzó konzervatívoknak is odamondott egyet. A két oldal leosztotta egymás között a posztokat, holott a jobboldali pártoknak ki kell tartaniuk konzervatív gyökereik mellett, mert „ha nem tudnak kibújni a korrupt baloldal öleléséből”, a rendszeren kívüli bal- és jobboldali pártok előretörését kockáztatják — hangsúlyozta.

Kövér azt ugyan elismerte, hogy az uniónak nincs alternatívája, ám szerinte a Visegrádi Négyek (V4) együttműködése és a britek útkeresése is jelzi, hogy érdemes olyan megoldásokkal kísérletezni, amelyek új irányba terelhetik a közösséget.

Az Országgyűlés elnöke egy kicsit haza is beszélt, amikor nagy vonalakban azt ecsetelte, hogy Magyarország „jobban teljesít”, az év eleji népszerűségvesztésről szólva pedig azt mondta: „Az időközi eredmények komoly figyelmeztetések voltak ugyan, de nem az volt az érzésem, hogy a saját sorsunk kicsúszott volna a kezünkből. Azt gondolom, hogy a bevándorlási válság nélkül is visszaszereztük volna a támogatóinkat, de nem olyan gyors ütemben, mint ahogy az bekövetkezett”.

A külföldről, például az Egyesült Államokból érkező kritikákról szólva Kövér azt mondta: Csak nálunk számít újdonságnak ezek elutasítása, de „világossá kell tennünk, ha komolyan vesszük a demokráciát, nem az Egyesült Államok nagykövet­ének kell megmondania, hogy mi a helyes irány nálunk, hanem a magyaroknak, négyévente a választásokon”.