A Közfelháborodás napja: Tízezrek tüntettek a hivatali korrupció ellen

november 18, 2014

protests1

Hétfő este tízezrek vonultak az utcára a „Közfelháborodás napja” tüntetésre. Budapesten több, mint tízezren töltötték meg a parlament előtt a Kossuth teret. Szegeden mintegy kétezren gyűltek össze a Klauzál téren, a régi egyetemi könyvtár előtt. Miskolcon több, mint ezer tüntető dacolt az esővel, és fejezte ki elégedetlenségét a magyar kormány politikájával szemben. Pécsen több százan mentek a Széchenyi térre, hogy meghallgassák az aktivisták beszédeit a szociális kérdésektől a kulturális intézmények bezárásáig, a szociális kiadások csökkentéséig. Hasonló tüntetés volt ezzel egy időben az ország számos településén.

A tüntetés szervezőinek és a civil vezetők beszédeinek meghallgatás után a tüntetők a nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) helyi kirendeltségeihez vonultak, ahol petíciót adtak át és követelték Vida Ildikó NAV elnök és három másik magas rangú NAV tisztviselő lemondását.

A miskolci petíció szövege az alábbiakban olvasható:

KÖVETELJÜK!

  1. A korrupciós vádakkal illetett köztisztviselők azonnali eltávolítását és felelősségre vonását!
  2. A NAV nemzetközi, független szerv általi azonnali átvilágítását, elszámoltatását!
  3. A tervezett adók és megszorítások azonnali visszavonását!
  4. Független, szabad sajtót és információs szabadságot!
  5. A jelenlegi illegitim kormány azonnali távozását, az elmúlt 25 év alatt hiteltelenné vált, magukat és az országot lejárat dilettánsaival együtt!
  6. Független bizottság és népképviselet által választott szakértői kormány haladéktalan felállítását!

Nem kérjük…! Követeljük!

Nem némulunk el!            

Miskolc, 17 November 2014

Hasonló tüntetéseket rendeztek Londonban, Bristolban és Berlinben is, ahol több ezer magyar él, miután elhagyták Magyarországot a fizető állások hiánya és a gyenge gazdasági kilátások miatt.

A legtöbb tüntetés egy-két órán át tartott, Budapesten azonban a tüntetők egy része nem vonult a NAV Dob utcai székházához, hanem a parlamentnél maradt és megpróbált felmászni a parlament lépcsőire. A készenléti rendőrök sorfala pajzsokkal szorította vissza a tüntetőket a térre. A huzavona a rendőrök és a tüntetők között több, mint egy órán át tartott. Szerencsére nem volt sérültje a megmozdulásoknak.

A Budapest Beacon ezúton is köszöni a magyar rendfenntartó erőknek, hogy szakszerűen és visszafogottan kezelték a szenvedélyes és néha ellenséges érzületű tüntetőket.

A tiltakozásról a részletes beszámolónkat itt olvashatja.