Kuncze: „az Együtt el fog vinni egy-két százalékot, a Momentum pedig a választás után Mementó lesz”

február 1, 2018

|Kuncze Gábor a Firkászban. Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter|

Kuncze Gábor egyáltalán nem zárja ki, hogy a Fidesz az áprilisi választáson megszerezze a mandátumok kétharmadát, a bojkottot viszont a jelen körülmények közt ellenzi – többek közt ez derült ki azon a szerda késődélutáni-koraesti újlipótvárosi pódiumbeszélgetésen, amelynek az egykori SZDSZ-elnök és belügyminiszter volt a vendége. A rendezvényen váratlanul megjelent Fekete-Győr András Momentum-elnök egy televíziós stáb kíséretében.

Munkatársunk SZDSZ-árváknak becézte annak a keddi pódiumbeszélgetésnek a közönségét, melynek vendége Gyurcsány Ferenc volt. Ez azonban semmi volt ahhoz a szerdai, az újlipótvárosi Firkászban rendezett pódiumbeszélgetéshez képest, melynek maga Kuncze Gábor, az SZDSZ kétszeres volt elnöke és formálisan négyszeres, ténylegesen háromszoros frakcióvezetője volt a vendége.

A Firkász környékén van az a szavazókör, ahol a 2008-as népszavazás mindhárom kérdésében a „nem” szavazatok győztek, s az is, ahol 2006-ban Pető Iván nemcsak Steiner Pált, de még magát Rogán Antalt is legyőzte, sőt: az is, ahol a 2014-es parlamenti választáson a Fidesz és a Jobbik jelöltje 25,66 százalékot kapott. Mármint a kettő együtt.


Korábbi cikkünk a témában:

Az MSZP feltartotta a kezét, és a megszűnés útjára lépett – interjú Kuncze Gáborral 6Kuncze: az MSZP feltartotta a kezét, és a megszűnés útjára lépett

A politikai életbe nagy valószínűséggel vissza nem térő Kuncze Gábor nem látja reális esélyét egy fél év múlva esedékes kormányváltásnak. A volt belügyminiszter az értékalapú politizálást hiányolja a Momentum esetében. Úgy látja: az őcsényi félpogrom Orbán Viktor részéről történt kommentálása megszólalásait tekintve miniszterelnökségének a mélypontja. Egyik énjével egyetért a kormányzatot rendszeresen lefasisztázó Bokros Lajossal, a demokrata pártoknak a Jobbikkal történő bármilyen együttműködését viszont az összes énjével ellenzi.


Kuncze tehát abszolút hazai pályán játszott a zsúfolt Firkászban. Az átlagéletkor ennek megfelelően tükrözte az SZDSZ-árvák átlagéletkorát: 45,7 éves tudósítónk valószínűleg a helyiség legfiatalabbja volt.

Anekdotázás-nosztalgiázás

A Belvárosi Liberális Klub által jegyzett, a Facebookon is meghirdetett pódiumbeszélgetés részben anekdotázás-nosztalgiázás volt, részben politikai elemzés. Kiderült többek közt, hogy a Tökölön élő, s harminc éve is ott élt Kunczéra az 1988-ban alakult Tököli Falufórum nevű civil szervezet aktív tagjaként figyelt föl az SZDSZ vezetése, majd lett belőle egyéniben győztes képviselőjelölt.


„Drága TGM, hogy maga mennyire hasonlít Kis Jánosra!”


A rendszerváltáskor még szakállas későbbi belügyminiszter megosztott hallgatóságával egy idevonatkozó anekdotát: az akkor ugyancsak szakállas – ráadásul szemüveges – Hack Pétert az SZDSZ Mérleg utcai székházában így fogadta a portás: „Drága TGM, hogy maga mennyire hasonlít Kis Jánosra!”

Az is kiderült: Kuncze 1990-ben negyvenhat százalékkal megnyerte az első fordulót, azonban a második fordulóra az MSZP és az MDF összefogott ellene, minek következtében a második fordulót csak kétszáz (igazából kétszázhúsz – Sz. P.) szavazattal nyerte meg.

„Tökölön a képviselőtestület nem az én nézeteimet vallja” – ugrott előre huszonnyolc évet a volt belügyminiszter, aki kiosztotta a városvezetést, amiért elfogadták a Szita Károly-féle sorosozó javaslatot.

Az eseményen amúgy többször is a derű dominált, egyszer például akkor, amikor Kuncze 2014 elejének eseményeit idézte:

  • „Bajnait belekényszerítették, hogy fogadja el miniszterelnök-jelöltnek Mesterházy Ernőt” – mondta.
  • „Attilát” – reagált valaki a közönségből.
  • „Arról nem is beszélve” – rekontrázott a volt pártelnök.

„Nagy kő esett le a szívemről, amikor kiderült, hogy vesztettem.”


Kuncze szerint 2014-es veresége az alacsony részvételnek köszönhető, de nem bánja: „nagy kő esett le a szívemről, amikor kiderült, hogy vesztettem” – mondta, a magyar parlament mostani színvonalával indokolva saját veresége feletti örömét.

Szintén emelte a hangulatot egy 1995-ös, belügyminisztersége idejéből származó történettel. „Erőt, egészséget, miniszter elvtárs!” – köszöntötte valaki a Belügyminisztériumban, öt évvel a rendszerváltás után.

Vissza a jelenbe, ahol megjelent Fekete-Győr András is

„A pártok nem számolnak azzal, hogy a végtelenségig nem rángathatják a saját szavazóikat. Az nem megy, hogy elmesélem a saját szavazóimnak, miszerint a többi mind hülye, ezért rám kell szavazni, és majd mi egyedül megmutatjuk, majd a választás előtt három hónappal azt mondom nekik, hogy ezekkel a hülyékkel én összefogok, te pedig szavazz ránk. Ez történt 2014-ben. Az nem volt valódi összefogás” – idézte Tarján András moderátor, a Belvárosi Liberális Klub spiritusz rektora a Budapest Beacon októberi Kuncze-interjúját. „A választáshoz közeledve rájönnek, hogy van az ötszázalékos küszöb. Ha nulla százalékos lenne, simán bejutnának” – generált újabb derűt a volt pártelnök.


„Az Együtt el fog vinni egy-két százalékot, a Momentum pedig a választás után Mementó lesz.”


Kuncze nem biztos abban, hogy az MSZP-PM eléri a tízszázalékos küszöböt. A DK bejut, az LMP „ott lesz az öt százalék környékén, az Együtt el fog vinni egy-két százalékot, a Momentum pedig a választás után Mementó lesz” – jósolt a volt politikus, aki szerint ha az LMP is elszáll, akkor biztos, hogy kétharmada lesz a Fidesznek. Akkor is kétharmada lesz a Fidesznek – folytatta a volt belügyminiszter –, ha az egyéni választókerületek hatvan-hetven százalékát elviszik.

A választás bojkottjáról a volt pártelnök „lesújtó” véleménnyel van. Szerinte akkor lenne jó ötlet a bojkott, ha a mértékadó politikai erők mind részt vennének benne. De ez nem lesz így.

„Én bizonyítékok nélkül nem mondanék semmi ilyet” – reagált Kuncze arra a moderátori kérdésre, hogy az MSZP a Fidesz kezében van-e.


A Jobbikkal „nem lehet egyelőre együttműködni.”


A Jobbikkal az SZDSZ volt elnöke szerint „nem lehet egyelőre együttműködni”. Havas Henrik Vona Gáborról szóló könyvét úgy kommentálta: Vona számos kérdésre olyan választ ad, mint amilyet ő is adna, „de én meggyőződésből, ő meg azért, mert azt hiszi, hogy én azt gondolom”. Kuncze szerint az sem biztos, hogy Vona Gábor egyenlő még a Jobbikkal. Szerinte nemcsak erkölcsi, hanem hasznossági okból sem szabad a Jobbikkal szövetkezni, ugyanis a Jobbikkal való összeállás szavazókat visz a Fideszhez, és baloldaliakat tart otthon.

Úgy tűnik, Kuncze már nem tér vissza a politikai életbe: „Úgy látom, hogy nekem most nincsen pálya. Ez egy más világ, a hangsúlyok is máshol vannak, a stílus is nagyon megváltozott. Nincs hová csatlakozni” – fogalmazott.


„Annyi pénzért, amennyi a Tocsik-ügyben volt, Mészáros Lőrinc le sem hajol.”


A Belvárosi Liberális Klub vendége visszautasította azt a gyakran fölbukkanó vádat, hogy a 2010 előtt kormányzó erők miatt lett 2014-ben a Fidesznek kétharmada. Az MSZP és az SZDSZ korrupciós ügyei sokkal inkább önkormányzatokhoz, mint pártokhoz kötődtek, az összegek pedig elenyészőek voltak a maiakhoz képest. „Annyi pénzért, amennyi a Tocsik-ügyben volt, Mészáros Lőrinc le sem hajol” – mondta. „Minden szavuk hazugság, elcsalták az országot. De ez nem a mi felelősségünk. Mondjon bárki egy volt miniszterelnököt, akinek a veje milliárdos lett, a barátja pedig százmilliárdos” – tette hozzá.

Kuncze szerint ha a Fidesz ismét kétharmaddal győz, „legyalogolják a bíróságokat, és átalakítják az önkormányzati törvényt”.

A rendezvény vége felé egyszer csak megjelent a színen Fekete-Győr András, háta mögött az ATV stábjával. Balogh Judit, az ATV szerkesztő-műsorvezetője a Budapest Beaconnek azt mondta: az ATV egész nap – részben Budapesten, részben vidéken – a Momentum elnökével forgatott, és a televíziós stáb szándékosan egy számára idegen közegbe vitte az ellenzéki politikust, aki ráadásul nem is tudta előre, hogy hol fognak kikötni. Szavazz rám! címmel szerda esténként új magazinműsor indul az ATV-n, „minden héten más politikussal indulunk neki az országnak” – fogalmazott lapunknak Balogh.

Fekete-Győr András amúgy a rendezvény végén megtapsolta Kuncze Gábort.