Kunhalmi: Hogy merészel ez a kormány erkölcsről beszélni?

augusztus 10, 2015

kunhalmi_a

Kunhalmi Ágnes

A „nemzeti etikai kódex” tervezetét augusztus 3-án fogadta el a Nemzeti Pedagógus Kar elnöksége, amely 120.000 oktató és 30.000 óvodai pedagógus részére adna iránymutatást. A tanárok október 4-ig kaptak határidőt, hogy átnézzék, és írásban kommentálják a kódexet.

A 26 oldalas dokumentum előírja az oktatók és a gyermekgondozási szakemberek számára, hogy tartózkodjanak a szélsőséges vélemények kifejezésétől, vagy a provokatív öltözködéstől. A tanárok számára tiszta, rendezett megjelenést, udvarias magatartást ír elő, valamint – ahogy a jelenleg hatályos törvény is – megtiltja a tanároknak, hogy alkoholos befolyásoltság vagy kábítószer hatása alatt jelenjenek meg.

A kódexet kritikával illette a Pedagógusok Szakszervezete, és számos ellenzéki politikus is.

Emellett az egyik szülői szervezet szerint a kódex nem tiltja meg egyértelműen a tanárok számára, hogy a diákoktól pénzt kérjenek. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) vezetője, Mendrey László nemcsak ennek a kódexnek a szükségességét kérdőjelezi meg, hanem az egész NPK legitimitását is. Véleménye szerint az NPK nem képes képviselni a mintegy 150.000 pedagógus érdekét, és azt a kormány, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) a kinyújtott kezének nevezte. Mendrey szerint az a tény, hogy az összes tanár és oktató automatikusan tagja lesz a szervezetnek nem jelenti azt, hogy a tanárok támogatták annak megalakulását, vagy azt, hogy elismernék az NPK szavait, mint saját véleményüket

mendrey

Mendrey László

“Vannak sokkal égetőbb problémák is a közoktatásban annál, mint hogy milyen ruhát vesznek fel a tanárok, illetve hogy miként viselkednek a tanteremben” – mondta el Mendrey, aki szerint a kódex valódi célja az, hogy elterelje a figyelmet a második és harmadik Orbán-kormány (2010- )által kezdeményezett átfogó közoktatási reformok miatti súlyos problémákról. Ilyenek például a közoktatási rendszer és a tankönyvpiac államosítása is. Elmondta, hogy a kódex diszkriminatív, mivel az csak az önkormányzati és a KLIK által üzemeltetett iskolákban lenne kötelező, míg a magán és egyházi iskolákban annak előírásai csak javasoltak lennének, melyeket nem kötelező betartani.

Mendrey szerint a kódex nem csupán demoralizálná a tanárokat, de arra semmi szükség sincs, mivel már kialakításra kerültek a szabványok és az irányelvek korábban. Az a tény sem nyerte el Mendrey tetszését, hogy a kódex értelmében fel kellene munkatársait jelentenie a feletteseinél, amennyiben nem viselkednek megfelelően. Ilyen esetekben összeülne egy etikai bizottság, amely eldöntené, hogy megsértették-e a kódex előírásait, és ezután jelentést tenne a KLIK vagy az önkormányzat felé.

Mendrey szerint egy tanár öltözködése is teljesen szubjektív. “Mi a megfelelő egy férfi tanár számára egy 40 fokos tanteremben? Rövidnadrág és póló, vagy egy hosszúnadrág és egy nyakig begombolt átizzadt, hosszú ujjú ing? – tette fel a kérdést.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP politikusa Kálmán Olgának a műsorban elmondta, az NPK nem egy valódi, a tanári érdekeket képviselő szervezet, hanem a „kormány retorziós büntető keze, amelyet a központosított és túl-államosított közoktatási rendszerben hozott létre a kormány”.

Kunhalmi megjegyezte, hogy az NPK létrehozásának valódi célja az, hogy kirántsa a talajt a meglévő pedagógiai érdekvédelmi szervezetek alól, illetve „a központi állami és ideológiai hatalomnak a lezongorázása az egész rendszeren”.

Bár a kormány ritkán követi azt, a törvény is előírja, hogy a kormánynak konzultálnia kell a tanárok képviselőivel az oktatást érintő törvényi változtatások előtt. “Mostantól a kormány simán kipipálhatja ezt azzal, hogy konzultál az NPK-val.”

A budapesti MSZP elnöke szerint, az NPK első döntés is álságos volt, mivel ha az NPK valóban a tanárok érdekeit képviselné, akkor nem lenne kötelező abban tagnak lenni. “Ha a tanárok úgy látják, hogy érdemes csatlakozni, akkor megteszik azt saját akaratukból, és szerinte senki, az NPK sem írhat elő ilyesmit a jelenlegi törvényi keretek között. „Az NPK-t egy miniszteri rendelettel fogják majd szabályozni”.

Véleménye szerint aggasztó, hogy a szervezetet arra is fel fogják használni, hogy bizonyos tanárokat kiszorítsanak a pályáról.

“Minden kódexet . . . abban a rendszerben kell értelmezni, amelyben létrehozzák….Van egy központosított, állami egyiskolás rendszer Magyarországon. Jól értse mindenki – és azt hiszem a pedagógusok már tudják, miről beszélek – ma nincs olyan, hogy Arany János Iskola, nincs olyan, hogy Radnóti, bár a régi nevek még talán megvannak, ha a KDNP éppen a nagy átnevezési hullámban át nem nevezte őket. De ebben az egyiskolás rendszerben, ha egy pedagógus kegyvesztetté válik, akkor a nap végén a KLIK, mint a legnagyobb munkáltató, kirúghatja őket, és elmehetnek a rendszerből”.

Véleménye szerint a legtöbb tanár megfelelően végzi a munkáját most is, és megfelelő módon öltözik fel.

Kunhalmi szerint az elmúlt 25 évben folyik a vita, melynek során számos kódexet és iránymutatást fogadtak el anélkül, hogy félni kellett volna a kormánytól. “Emlékezzen vissza, hogy amikor azokat írták, akkor még létezett demokrácia Magyarországon és létezett a fékek és ellensúlyok rendszere. Kunhalmi szerint ma mindenki fél mindenkitől, látszik, hogyan nevezik ki az igazgatókat, a tanárokat pedig folyamatos félelemben tartják.

“Milyen alapon beszél ez a kormány erkölcsről? Milyen jogon hoz létre etikai kódexet?” – tette fel a kérdést az MSZP politikusa.