Kunhalmi: Ne adják fel, mi sem adjuk fel!

április 10, 2018

Kunhalmi Ágnes szerint az LMP bűne, hogy kétharmada lett a Fidesznek, ugyanakkor saját pártja felelősségét sem vitatja el. Szerinte nem mehet tovább, amit az elmúlt nyolc év során műveltek, már holnap el kell kezdeniük az együttműködést, hogy 2022-ben ne történhessen meg újra az, ami most vasárnap. Az MSZP budapesti elnöke szerint „kemény világ jön Magyarországra”, de azt kérte az elkeseredett szavazóktól, hogy ne adják fel, mert ők sem fogják feladni.

„Hogy kétharmada lett a Fidesznek, az véleményem szerint az LMP bűne” – közölte a választás másnapján lapuknak adott interjújában Kunhalmi Ágnes. Az MSZP budapesti elnöke kiemelte: a fővárosban a négy évvel ezelőtti nyolc körzethez képest tizenegyben sikerült legyőzniük a Fideszt, és ha az LMP segített volna, további négy fővárosi körzetben tudtak volna nyerni. Nincs olyan LMP-s szavazó, aki ne akart volna kormányváltást, de „az LMP feláldozta a saját szavazóit a kétharmad oltárán” – tette hozzá Kunhalmi.

Az ellenzéki politikust saját bevallása szerint szinte már „bolondnak tartották”, amiért még a koordinációnál is többet, közös listát – közös jelölteket és közös miniszterelnök-jelöltet – akart. Számtalanszor elmondta, hogy ilyen választási törvény mellett ilyen politikai közegben automatikusan kétharmada lesz a Fidesznek – ami mára egy „állampárttá vált” –, és sajnos ez be is következett.


„Az MSZP-nek volt egy olyan kilenc hónapja Botka Lászlóval, aminek nem kellett volna megtörténnie.”


A felelősséget a szocialista párt is viseli, hiszen „volt egy olyan kilenc hónapja Botka Lászlóval, aminek nem kellett volna megtörténnie”. Azzal, hogy lemondott, nagyon nagy károkat okozott nemcsak az MSZP-nek, hanem az egész baloldalnak is – hangsúlyozta a párt budapesti elnöke.

Személyes felelősséget Kunhalmi maga is érez – talán abban, hogy vagy túl későn vállal szerepet, vagy nem volt erőszakosabb például a DK-val való közös lista kapcsán. Mindezekkel kapcsolatban megjegyezte: nem mond le budapesti elnöki pozíciójáról, de tisztújítás lesz a pártban.

A Budapest-vidék törésvonal mellett a magyar társadalomban nagyon erősen jelen van a kockázatkerülő attitűd is: a magyar néplélek ilyen, a történelem során a magyarok mindig azt tapasztalták, hogyha kockázatot vállaltak, akkor mindig rosszabbul jártak – sorolta a vereség további okait az MSZP politikusa.


„Vége van ennek az elmúlt nyolc év szanaszét világának.”


„Vége van ennek az elmúlt nyolc év szanaszét világának”, már holnap el kell kezdeni az együttműködést – reagált azzal kapcsolatos felvetésünkre Kunhalmi, miként lehet elkerülni, hogy 2022-ben megismétlődjön, ami most vasárnap történt. Ez így nem fog menni, a választók büntetik ezt a fajta magatartást – hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

Kunhalmi világossá tette azt is, hogy nem hisz a bojkottban, hiszen milliók szavaztak a Fidesz ellen, és ezek az emberek képviseletet tudtak nyerni, ugyanakkor a Fidesz kétharmada ellen meglátása szerint semmit sem tudnak majd tenni a parlamentben: át fogják alakítani az önkormányzati rendszert, veszélyben vannak a még megmaradt kormánykritikus médiumok – mondta az MSZP budapesti elnöke, aki szerint „kemény világ jön Magyarországra.”


„Ne adják fel, ahogy mi sem adjuk fel.”


Kunhalmi azt üzente az elkeseredett ellenzéki szavazóknak, hogy „ne adják fel, ahogy mi sem adjuk fel”. Ha feltesszük a kezünket, akkor a Fidesz győzött. Semmi nincs kőbe vésve, csak ne kövessük el ugyanazokat a hibákat – sem a szavazóként, sem képviselőként –, amiket az elmúlt nyolc évben elkövettünk – mutatott utat a szocialista politikus.