A kvótanépszavazás nem hozta lázba a külhoniakat, minden eddiginél komolyabb kerítés épül a déli határra

augusztus 26, 2016

MKKP 3Így néznek majd ki az ellenkampány plakátjai. Forrás: MKKP

A határon túli magyarok egyelőre meglehetősen inaktívak, a kormány számára viszont létkérdés a referendum. A déli határszakaszon minden eddiginél komolyabb kerítés épül. Orbán a magyar nőket félti. Kész a Kétfarkú Kutyapárt ellenkampányának arculata – hírösszefoglaló.

Hetente átlagosan alig ezerrel emelkedik azoknak a határon túli magyaroknak a száma, akik kérik felvételüket a levélben szavazók névjegyzékébe – írja a Magyar Nemzet.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján szereplő adatok szerint augusztus elején a névjegyzékben 261 005, magyarországi lakcímmel nem rendelkező, tehát külhoni állampolgár volt, most, nem egészen három héttel később ez a szám 263940-re változott. A levélben szavazók névjegyzékébe szeptember 17-ig lehet regisztrálni, vagyis ez a szám néhány ezerrel még tovább emelkedhet. Elérni aligha fogja a több mint 800 ezret, márpedig mostanra nagyjából ennyien kaptak magyar állampolgárságot, nagy részük – nagyjából 700 ezer ember – pedig választókorú, tehát jogosult lenne rész venni a referendumon.

Érvényesség szempontjából egyáltalán nem mellékes, hányan fognak a külhoni magyarok közül voksolni. Számuk a 2014-es választások óta mintegy 70 ezerrel emelkedett, de a választásokig még akár csökkenhet is. Mivel a külhoniak névjegyzéke nem frissül automatikusan – aki regisztráltatja magát, az tíz évig a jegyzékben marad –, akár több ezer halott ember is szerepelhet rajta, hiszen a törlést csak a hozzátartozók kérésére hajtják végre. Arról az NVI-nél nem vezetnek külön nyilvántartást, hogy eddig hányan kérték levételüket a listáról.

Jelenleg az érvényességhez 4 136 900 szavazat kell, vagyis elvben akár több tízezerrel is módosíthatja a határon túli magyarok aktivitása az október 2-i népszavazás érvényességi küszöbét. A határon túliak esetében egyébként arra lehet számítani – a 2014-es adatok alapján –, hogy a névjegyzékben szereplők mintegy 80 százaléka küldi vissza a levélcsomagot benne a szavazatával.

A külföldön dolgozó magyarok az érvényesség szempontjából aligha rúghatnak labdába, annak ellenére, hogy jelentősen emelkedett azok száma, akik a külképviseleti névjegyzékbe jelentkeztek. Számuk a hónap elején 218 volt, most 1443. A tapasztalatok szerint a szavazás előtti napokban ennél a csoportnál felgyorsul a regisztráció, de meglepő lenne, ha végül 25-30 ezernél többen voksolnának. Ennek oka, hogy a külföldön dolgozók levélben nem, csak személyesen szavazhatnak a külképviseleteken, nem ritkán azonban több száz kilométert kell utazniuk ehhez.

A Jobbik éppen ezért hétfőre rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett annak érdekében, hogy törvénymódosítással tegyék lehetővé a külföldön dolgozó magyarok számára is a levélben szavazást, az ülésen azonban a kormánypártok nem vettek részt.

A Fidesz láthatóan nem akarja, hogy a külföldön dolgozó magyarok is szavazhassanak levélben, csakhogy ez meglehetősen rossz taktikának tűnik: bár a külföldi többség feltehetően nem a kormánynak kedves választ jelölné meg a szavazólapon, a végeredményt – látva a kialakult hazai közhangulatot – ez aligha befolyásolná. Érvényességi szempontból tehát a kormány szempontjából igen fontos lenne, hogy a kint dolgozók is kényelmesen, levélben adhassák le voksukat. Igaz ugyanakkor, hogyha most megváltoztatnák a jogszabályt, akkor később már elég nehéz lenne visszatáncolni, márpedig feltételezve, hogy a 2018-as választáson a külföldön dolgozók ismét a kormánypárt ellen szavaznának, elképzelhető, hogy a Fidesz ha most nem is, de később rosszul jönne ki a dologból.

Létkérdés

A Figyelő kormánypárti kommunikációra rálátó forrásai egyébként azt mondják: a kormány számára létkérdés a népszavazás, a Fidesznek kizárólag az jelentene győzelmet, ha a referendum érvényes és eredményes lenne, természetesen a nemek többségével. Nem véletlen, hogy a tévéből, a rádióból, az újságokból és az utcán is ömlik az arcunkba a kormányzati propaganda.

Bár a kampány még csak múlt héten kezdődött el hivatalosan (nem mintha már nem dübörögne hónapok óta – a szerk.), szeptember 1-től magasabb fokozatba kapcsol – értesült a lap. „Minden miniszter és államtitkár országjáró körútra indul, a saját területének szakmai kérdései mellett markánsan kell beszélnie a kvótanépszavazás tétjéről, arról, hogy Magyarország jövője a tét! Elvárás a markáns mozgósítás, nem elég a lanyha érvelés, mindenkinek oda kell tennie magát.”

Az orgánum úgy tudja, Orbán Viktor azt várja, hogy a „nem”-ek meggyőző fölénye népszavazás-cunamit indít el Európában. A kormányfő arra számít, hogy a magyarok példáján felbuzdulva más országokban is referendumon utasítják majd el az emberek a menekültek kvóta szerinti elosztását, s akár saját kormányukkal is szembefordulnak.

Már megint Soros

A miniszterelnök egyébként biztos, hogy nem tétlenkedik: szokásos péntek reggeli rádióinterjújában mindent megtett azért, hogy tovább korbácsolja az idegenellenes közhangulatot. Zárt táborokba kellene csukni a nálunk lévő menekülteket, de ezt az Európai Unió (EU) miatt nem lehet. Ráadásul az „emberjogi szervezetek Soros György pénzéből fizetett aktivistái” a menekültek fellebbeznek a menekültkérelmek elutasítása ellen, és így nehezebb a kormány helyzete – magyarázta Orbán.

Úgy folytatta: a már korábban bejelentett háromezer fővel növelik a határon szolgálatot teljesítő állományt, továbbá egy új, minden eddiginél komolyabb kerítés épül. „Nekünk arra is föl kell készülnünk, […] hogy a törökök politikája megváltozik, és egyszer csak megjelenik Magyarország határainál egy időben több százezer migráns, és akkor nekünk ha szép szóval nem megy, erővel kell őket föltartóztatnunk, és meg is fogjuk tenni.”

A miniszterelnök szerint a migránsok miatt feleségeink, lányaink biztonsága forog kockán. „Nagy muszlim tömegekkel fogunk együtt élni?” – tette föl a kérdést a kormányfő. Ő azt tanácsolja a magyaroknak, hogy ne kockáztassanak, és mondjanak nemet a brüsszeli döntésekre.

Orbán arról is beszélt, hogy a gazdasággal minden rendben, alacsony a munkanélküliség, sőt, még a bérek is folyamatosan nőnek 2013 januárja óta. Mindeközben az ország versenyképessége is javult – tudtuk meg. A munkaerőhiányt hosszú távon Orbán szerint majd a több születendő gyermek oldja meg.

Hamarosan indul az ellenkampány

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) gyűjtésbe kezdett, hogy ellenkampányt indíthasson. A célra csütörtökig 22 millió forint jött össze, amiből már jónéhány plakátra és egyéb hirdetésre futja.

A plakátoknak immár az arculata is kész. Az MKKP körülbelül 30-40 üzenettel készül. Ezek már biztosan közöttük vannak:

MKKP 6

MKKP 5

MKKP 4

MKKP 3

MKKP 2

MKKP 1

A kampány szeptember elején indul. Lesz mobilalkalmazás is, amin az érvénytelen szavazást gyakorolhatják az emberek, meg egy olyan is, amit oda kell tartani a kormányzati plakátokhoz, és az betölti helyettük az MKKP valamelyik ellenplakátját.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):