László Róbert: húsz éve az a kérdés, hogy szereti-e ön Orbán Viktort

december 14, 2017

Miért borított mindent Karácsony Gergely? Hova tűnnek a Jobbik szavazói? Van még esélye valakinek jövőre legyőzni a Fideszt? – a Hét Híre idei utolsó adásában többek közt ezekre a kérdésekre kerestük a választ László Róbert, a Political Capital választási szakértőjének segítségével.

Vona Gábort a saját pártja fogja szétszedni, ha nem nyeri meg a 2018-as választást, számára tehát óriási a tét – mondja László Róbert. Ennek megfelelően rajta és a Jobbikon látszik a győzni akarás, az ellenzéki oldal zöme azonban – így például Karácsony Gergely is – csak a túlélésre játszik.

Most úgy tűnik, a kormánypártoknak nincs kihívója, mégis úgy csinálnak, mintha „az életükért küzdenének”, valószínűleg tudják, hogy van félnivalójuk. A Political Capital választási szakértője szerint talán éppen amiatt, hogy, bár átfogó megállapodás már nem lesz az ellenzéki erők között, az továbbra is benne van a pakliban, hogy az utolsó hetekben többen is visszaléptetik majd jelöltjeiket egymás javára, így a Fidesz akár jelentős mennyiségű egyéni kerületi mandátumot is veszíthet.

A fő kérdés ugyanis, ahogy már hosszú ideje, ma is az, hogy „szereti-e ön Orbán Viktort?”. Ha erre a kérdésre „nem” a válasz, akkor az már másodlagos kérdés, hogy a Fidesz egyéni jelöltjének esélyes kihívója melyik párthoz tartozik.

A Hét Híre utolsó idei adása.

Ha nem rendelkeznek megfelelő programmal a lejátszáshoz, esetleg később hallgatnák meg a felvételt, itt mp3 formátumban letölthető az adás.

(Címlapkép: ATV)