Lattmann Tamás a Fideszből kiábrándult vidéki jobboldaliakat szólítaná meg

március 1, 2018

Miért vállalta Lattmann Tamás, hogy három nulla százalékos párt miniszterelnök-jelöltje legyen? Mit szól azokhoz a vádakhoz, amelyek szerint Fidesz-ügynök és/vagy kettős ügynök? Bosszút akar-e állni az MSZP-n, amiért megtagadták miniszterelnök-jelöltként? Nem fél-e attól, hogy a mostani jelöltség rombolja a szakmai renoméját, és egyáltalán, hogy lehet még mindig docens a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen? – ezeket a kérdéseket szegeztük a nemzetközi jogásznak legfrissebb interjúnkban.

Három nulla százalékos párt – a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, A Változást Akaró Szavazók Pártja és a Színes Magyarország Párt – miniszterelnök-jelöltje lett Lattmann Tamás nemzetközi jogász, az ellenzéki média előszeretettel foglalkoztatott szakértője.

A legutóbb a Tarjányi Péter féle, azóta föloszlott Magyar Progresszív Mozgalomban fölbukkanó jogász lapunknak adott interjújában beszélt arról, miért vállalta a jelöltséget, de azt is elmondta, kit szeretnének megszólítani.

Szerinte a vidéki, Fideszből kiábrándult jobboldali szavazók azok, akikre koncentrálni kell, tőlük lehet új szavazatokat behozni. Ha ez a formáció a baloldaltól fog szavazatokat „rabolni”, akkor a baloldalon nagyon nagy baj van – reagált a jogász azokra a vádakra, melyek szerint ő Fidesz-ügynök és/vagy kettős ügynök, akinek célja a baloldal aprózódásának elősegítése. Felvetésünkre a miniszterelnök-jelölt azt is visszautasította, hogy az által képviselt formáció esetleg a Jobbikot próbálná megbontani, ugyanakkor megjegyezte, miszerint „a Jobbik kormányváltó elszántsága és a kormányváltásban, a Fidesz-ellenességben való eltökéltsége finoman szólva kétségbe vonható”.

A három párt a kampánytámogatást átlátható módon fogja kezelni – erről megállapodtak –, tehát nem áll fenn az a veszély, hogy eltűnik a pénz – hangsúlyozta a jogász. Lattmann bízik az őt támogató pártok politikusaiban, bízik abban, hogy „ez a vállalás komoly és őszinte”. „Amennyiben kiderül, hogy nem, ha az látszik, hogy komolytalan, ha az látszik, hogy itt valamilyen maffiózózás van, én leszek az első, aki feláll, és azt mondom, hogy nem ebben állapodtunk meg”.

Lattmann Tamástól azt is megkérdeztük, bosszút akar-e állni az Magyar Szocialista Párton (MSZP), amiért megtagadták, mint miniszterelnök-jelöltet, de arról is faggattuk, hogy – ismerve a közéleti szerepvállalását – nem gyanús-e, hogy még mindig van állása a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), ugyanis amikor ügynökvádak érik, ezt is előszeretettel szokták vele szemben érvként felvonultatni. Utóbbival kapcsolatban a jogász hangsúlyozta: lehet az NKE-ről leegyszerűsítő képet közölni – „janicsárképzőnek” nevezni –, de sem az oktatókra, sem pedig a hallgatókra nem szerencsés ráfogni, hogy mindegyikük fideszes. Akkor ő maga sem lenne a szenátus és a kari tanács tagja. Egyébként nem nyerne vele semmit az NKE, ha megtámadná – tette hozzá az egyetem docense.

„Ha én állítólag Orbán Viktor ügynöke lennék, akkor zseniális munkát végzek, mert ennyi bajt okozni a MSZP-nek azért művészi munka” – jegyezte meg a baloldalról érkező vádakkal kapcsolatban kissé mosolyogva Lattmann, hozzátéve, hogy „olyan személyek, akik állítólag a Fidesz ügynökei, jelenleg is befutó helyen vannak az MSZP listáján. Ehhez nekem semmi közöm nincsen” – hangsúlyozta a miniszterelnök-jelölt.

A jogász szerint a szakmai renoméját nem veszélyezteti a miniszterelnök-jelöltsége mindaddig, amíg nem mond olyanokat, hogy „a választási győzelem után másnap bemegyek Polt Péterhez, és letartóztatom”. A jelöltséggel maximum annyit veszíthet – így Lattmann Tamás –, hogy április után nem járhat majd be az ellenzéki médiába szakérteni, esetleg a baloldali pártok sem számítanak majd rá tanácsadóként.