Lázár János jobban teljesít

január 10, 2014

lazar

A Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., melynek legnagyobb tulajdonosa Lázár János nagybátyja, 1.300 hektár földet nyert az állami földpályázatokon, ami a törvényben meghatározott maximum. A cég és az irányítása alatt álló kft.-k összesen 27 állami pályázatot nyertek el. A  Gorzsai helyi versenytársa, Hódmezővásárhely egyik legnagyobb munkaadója viszont a földpályázatok egyik legnagyobb vesztese lehet.

Egy december eleji lakossági fórumon, ahol Lázár János az új, megnövekedett választókörzetében élőknek mutatkozott be a Csongrád megyei Földeákon, tréfásan tette fel a helyieknek a kérdést, hogy miért nem adtak be földbérletpályázatot a szomszédos állami területekre. Földeák polgármestere elmagyarázta, hogy mára elnéptelenedett a falu, helyben mindösszesen három agrárvállalkozó él, mindegyik az egykori szövetkezet, illetve állami gazdaság romjain építkezett.

A jelenlévők közül sokaknak persze eszébe jutott, honnan tudja Lázár, hogy nem pályáztak, amikor a bontások alkalmával nem hozzák nyilvánosságra a pályázók kilétét, és azt is csak késve lehet megtudni, jóval a szerződéskötés után, hogy kik a földpályázat nyertesei. A miniszterelnökségi államtitkár jól értesült volt: az érintett földeáki földekre – akárcsak a környék több településén – a szerződések egy részét már november elején megkötötték. Az erről szóló eredményeket a Nemzeti Földalap Kezelő (NFA) azonban csak a napokban tette közzé a honlapján, jóval a Lázár-látogatást követően.

Nem véletlen Lázár jólértesültsége már csak azért sem, mert a legnagyobb gazdálkodó a Hódmezővásárhely környéki Földeákon nem más, mint a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., melynek fő tulajdonosa az államtitkár édesanyjának az unokatestvére, Gyapjas Károly. A zrt.-nek 2001 és 2012 júliusa között maga Lázár is az igazgatósági tagja volt, a vagyonnyilatkozatában szereplő, tulajdonában lévő földeket (kb. 40 ha) is a Gorzsai Zrt. műveli.

A cég az NFA honlapjára felkerült friss adatok szerint eredményesen szerepelt az állami földbérletpályázatokon. Az ellenőrzése alá tartozó érdekeltségek 27 pályázattal összesen 1362 hektár föld használati jogát nyerte el. A Zrt. saját jogon 10 pályázattal 295 hektár földbérlethez jutott. De két másik, a Zrt. érdekeltségébe tartozó cég is sikeresen pályázott: a Gorzsai Takarmánytermelő Kft., amely 804 hektár földbérletét kapta meg, valamint a Gorzsai Paprikatermelő és Értékesítő Szövetkezet, amely 262 hektárral gyarapította a csoport által művelt birtokot, összesen 17 nyertes pályázaton.

Ahogy Ángyán József, korábbi államtitkár bemutatta, a kisebb magángazdálkodók nagyon gyengén szerepeltek azokon a területeken, ahol egy nagy cég földterületet akart magának. A Gorzsai uralma kiterjed Maroslele, Földeák, Óföldeák, és Makó területeire is. Makó kivételével mindenütt ő tarolt, nyerte meg a pályázatokat.

A Gorzsai versenytársa, a Hód-Mezőgazda Zrt. közel 5000 hektárnyi területen gazdálkodik, kétszer annyin, mint a Gorzsai, de kétszer több hódmezővásárhelyit is foglalkoztatott, és az egyik legnagyobb adófizető. A Hód-Mezőgazda Zrt. által használt birtokok is bekerültek abba a 200 ezer hektárba, melynek haszonbérletét tavaly meghirdette az állam. Privatizációja miatt 2011-ben  Budai Gyula „elszámoltatási biztos”, és Lázár János, akkor még mint Hódmezővásárhely polgármestere és a Fidesz frakcióvezetője különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál, azt állítva, hogy a Hód-Mezőgazda 2004-es privatizációja különösen nagy vagyoni kárt eredményezett a helyi közösségnek. Mivel erre nem találtak bizonyítékot, a nyomozás bűncselekmény hiányában megszűnt. Lázár ekkor még a helyi konkurens cég, a Gorzsai Zrt. igazgatósági tagja volt.

A hvg.hu információi szerint a Hód-Mezőgazda Zrt. ugyan szintén nyújtott be pályázatokat azokra a területekre, ahol eddig gazdálkodtak, de még nem találni olyan földrészletet, melyet megnyertek volna. Algyőn és Hódmezővásárhelyen, ahol a Hód-Mezőgazda Zrt. művelt földrészleteket, az eddig kihirdetett 47 pályázaton sorra elbuktak. Bár már a pályázatok leadási határidejéhez viszonyított kihirdetési határidő is lejárt, a földjeik jelentős részének sorsáról még nem adott hírt az NFA.

Lázár János korábban a Hód- Mezőgazda Zrt. tulajdonosi szerkezetét kifogásolta, hiszen a cég tulajdonosa tőkés társaság, nem pedig a helyi gazdák. Pedig a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-ben sincs már nyoma, hogy az Állami Gazdaságot a helyi dolgozók vásárolták meg. Az Opten cégadatbázis szerint a Zrt.-nek három magánszemély a tulajdonosa, a legnagyobb köztük Gyapjas Károly, Lázár János édesanyjának az unokatestvére. A cég nettó árbevétele 2012-ben több, mint 1,8 milliárd forint volt.

Szerkesztő: Magyarország vitatott földpályázati rendszere már több cikkben is téma volt a Budapest Beacon-ön. Hogy az állami földek kiosztása miért okoz folyamatos vitákat, az alábbi cikkekben olvashat: Kell e aggódni az állam tulajdonában lévő földek miatt valamint Ángyán: 14 érdekeltség nyerte idáig a földpályázatok 29%-át.

Hivatkozás:

Tarolt a földpályázatokon Lázár rokona, HVG.hu; 2014. január 9.