Lehet, hogy az EMMI fölbontja a Farkas Flórián vezette ORÖ-vel kötött szerződést

március 9, 2016

Farkas FlóriánFarkas Flórián (képünkön balról a harmadik)

Az Index értesülése szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma napokon belül bejelenti, hogy felbontja a „Híd a munka világába” projektre kötött szerződést az Országos Roma Önkormányzattal.

„A döntésről a szervezet vezetését is értesítik. Azt még nem tudni, hogy honnan lesz pénz visszafizetni a támogatást”írja a lap.

Mint arról a Budapest Beacon több cikkben beszámolt, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő második elnöksége (2011-2014) idején többmilliárd forintos uniós támogatást kapott cigányfölzárkóztatási programokra, a pénz azonban nagyrészt eltűnt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ellenőrei január végén végigjárták a szervezet irodáit, ingatlanait, hogy megnézzék, milyen szakmai tevékenység folyik a szövetkezetben, de azt tapasztalták, hogy semmilyen munka nem folyik a programmal kapcsolatban – derül ki az Index már idézett cikkéből.

Bár Farkas Flórián vélhetően érintett a botrányban, eddig semmi jele nem volt annak, hogy pártja hátat fordítana neki. Farkas továbbra is a Fidesz országgyűlési képviselője és a romaügyekért felelős kormánymegbízott. Mivel az ORÖ volt elnöke listás országgyűlési képviselő, esetleges lemondása nem vonna maga után időközi országgyűlési választást: a mandátum a Fidesznél maradna.