Lehet, hogy több Storck kell a magyar futballnak – negyvennégy év után Magyarország kijutott az Európa-bajnokságra

november 16, 2015

Bernd StorckFotó: Origó

Kereken harminc év után újra nemzetközi tornán játszhat a magyar labdarúgó A-válogatott, miután Norvégia csapatát oda-vissza legyőzve a pótselejtezőn kijutott a jövő évi franciaországi Európa-bajnokságra. Bernd Storck megbízott szövetségi kapitánytól sokan bocsánatot kérhetnének. Hétfőn Csányi Sándor bejelentette: Storck marad a szövetségi kapitány.

„Egy kisebb álom valósulna meg” – fogalmazott Dárdai Pál korábbi szövetségi kapitány, aki a válogatottat a selejtezőcsoportban öt mérkőzésen irányította. Igaz, ezt a Hertha Berlin vezetőedzője akkor nyilatkozta a német Kicker sportmagazinnak, amikor még volt rá esély, hogy Magyarország legjobb csoportharmadikként nem kényszerül pótselejtezőre.

Akkor sokan úgy voltak vele: bár nem szép így kijutni, de egyszer nekünk is lehet szerencsénk. A sors, vagy inkább a török nemzeti tizenegy ezt nem így gondolta, Selçuk İnan a 89. percben szerzett szabadrúgásgóljával úgy intézte, hogy a legjobb csoportharmadik Törökország legyen.

Magyarország így pótselejtezőre kényszerült, ami annyira azért nem volt meglepő annak fényében, hogy kevesebb pontot szereztünk, mint az előző két selejtező erősebb csoportjaiban.

Azzal tisztában voltunk a sorsolás előtt, hogy a lehetséges ellenfelek egyaránt minket akarnak, nem véletlen, hogy amikor kiderült, Norvégiával meccselünk az Európa-bajnokságért (EB), a korábbi norvég futballista, jelenleg szakkommentátorként tevékenykedő Bernt Hulsker azt üvöltötte, hogy „álomsorsolás, álomsorsolás”, miközben az asztalt csapkodta örömében. Hulsker már a szállását is lefoglalta Franciaországban, de öröme korai volt, mert Norvégia nem azt hozta, amit vártak, Magyarország viszont várakozáson felül teljesített.

Így esett meg, hogy Oslóban Kleinheisler László góljával 1:0-ra nyertünk, majd Priskin Tamás góljával és Henriksen öngóljával a budapesti visszavágón is legyőztük a norvégokat, és így 3:1-es összesítéssel, abszolút megérdemelten lehet ott a magyar labdarúgó-válogatott a 2016-os franciaországi kontinensviadalon, az 1972-es belgiumi torna óta – tehát negyvennégy év után – először.

„Ez tényleg álomsorsolás volt?” – kérdezte a Nemzeti Sport újságírója a norvég kapitányt arról, nem becsülték-e le a magyar válogatottat a párharc előtt. „A szövetség részéről, mi sosem beszéltünk arról, hogy ez szerencsés sorsolás. Nem becsültük le a magyar válogatottat. Tudtuk, hogy nagyon erős ellenfél, amely kis híján egyenes ágon jutott ki az Európa-bajnokságra. A magyar csapat rutinosabb, mint a miénk, játékosai régebb óta játszanak együtt, előrébb járnak, mint mi” – válaszolt Per-Mathias Høgmo.

Immár csak három hely kiadó a jövő évi EB-re. A jelenleg biztos résztvevő csapatok sora: Franciaország (házigazda), Anglia, Csehország, Izland, Ausztria, Észak-Írország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Olaszország, Belgium, Wales, Románia, Albánia, Németország, Lengyelország, Oroszország, Szlovákia, Horvátország, Törökország és Magyarország.

Közülük Észak-Írország, Izland, Albánia, Szlovákia és Wales történetének első EB-jére készülhet, míg Magyarország eddig két kontinenstornán vett részt: 1964-ben a harmadik, 1972-ben pedig a negyedik helyet szereztük meg.

„Gratulálok a csapatnak, az egész selejtezősorozat során óriási teljesítményt nyújtott. Hatalmas siker ez a labdarúgásnak és az országnak. Most magyar vagyok. Nagyon jól felkészültünk a pótselejtezőre, tudjuk, melyik játékosunk milyen erőnléti állapotban van. Miután lejövünk a földre, ünneplünk, aztán meglátjuk, hogyan tovább. Köszönöm a bizalmat a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, Csányi Sándor elnök úrnak, hogy fejleszthettem a magyar labdarúgást. Andreas Möller sok mindenben segített, közel állt hozzám, jó hangulatot alakított ki a válogatottnál. Köszönetet kell mondanom Dárdai Pálnak és a stábjának is” – mondta Bernd Storck szövetségi kapitány (képünkön) a mérkőzést közvetítő M4-nek.

Selçuk İnan gólja „nem balsors volt, hanem lehetőség” – írta a Nemzeti Sport. „Lehetőség arra, hogy a magyar válogatottat ne más csapatok eredményei juttassák ki az EB-re, hanem a sajátjai. Lehetőség egy bravúrra. Lehetőség az ünneplésre. Lehetőség a futballkatarzisra. […] A kijutás nem teszi önmagában jobbá a hazai labdarúgást. Ad viszont egy olyan dolgot, amiről minden futballista és szurkoló álmodik: a pályára lépés és szurkolás lehetőségét nemzeti mezben egy igazán nagy tornán. És ad még kettőt: a futballkatarzis élményét és az érzést, hogy valóban megdolgoztunk a kijutásért” – olvasható a sportnapilapban.

Az oslói mérkőzés egyetlen gólját itt, a budapesti győzelem összefoglalóját pedig itt nézhetik meg.

Csányi Sándor MLSZ-elnök hétfői budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette: az EB végéig Storck látja el a szövetségi kapitányi feladatokat amellett, hogy 2018-ig él a sportigazgatói szerződése is. „Szándékaink szerint ebben a felállásban próbáljuk majd folytatni a munkát a kontinenstorna után is, de időközben tisztázni kell, milyen segítségre van szüksége Storcknak, hiszen egy személyben nem tudja a teljes utánpótlást kontrollálni” – mondta Csányi. „Az eddigi munkája maradéktalanul elégedettségre adott okot” – tette hozzá.

Az MLSZ elnökének tájékoztatása szerint a szövetség tizenkétmillió eurót kap a kijutásért az UEFA-tól. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően ennek egyharmadát a játékosok és a stábtagok kapják meg.

Storck a sajtótájékoztatón azt mondta: örül, hogy folytathatja, és köszöni a bizalmat. „Hoztam olyan döntést, ami egyesek számára nem volt egyértelmű, de Csányi Sándor elnök mindig bízott bennem” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

A torna hat négyfős csoportját december 12-én sorsolják.

További érdekesség, hogy a jövő áprilisban a negyvenedik életévét betöltő százegyszeres válogatott – és így a legendás Bozsik Józseffel holtversenyben a címeres mezt legtöbb mérkőzésen viselő – Király Gábor amennyiben ott lesz a magyar kapuban Franciaországban, úgy megdönti Lothar Matthäus korrekordját, és ő lesz a valaha volt legidősebb EB-résztvevő.

Nekünk csak egyetlen kérdésünk van: azok a „szakértők”, akik korábban földbe döngölték és mocskolták Bernd Storckot – aki minden volt, csak úriember nem –, most sorban állnak-e nála, hogy bocsánatot kérjenek?

Storck ugyanis nem volt rest lapátra tenni már az első munkanapján gyakorlatilag az egész stábot, majd a kezdőcsapatba jelölni azt a Kleinheisler Lászlót, akit csapata, a Videoton száműzött a harmadosztályba, ahol aztán egyetlen mérkőzést sem játszott az őszi idényben.

„Hogy ott lesz a válogatott Franciaországban, nagyszerű, de csak akkor ér valamit, ha a magyar futball számos dologban továbbfejlődik a jövőben” – mondta a Kickernek Dárdai Pál a már említett interjúban.

Nos, ehhez talán több Storck kellene a magyar utánpótlásba, ahol szinte minden körülmény adott a jó játékosok kineveléséhez, egyet – talán a legfontosabbat – kivéve: sok csapatnál még mindig jellemző, hogy azért játszat egy edző egy játékost, mert a haverjának a gyereke, vagy mert a szülei nem sajnálják a pénzt, ha támogatni kell a klubot.