„Lehetett nemet mondani” – a múltföldolgozásról vitatkozott Sólyom László és két történész

január 18, 2018 -

| Baka András, Schiffer András és Sólyom László. Fotó:Szegő Péter, Budapest Beacon |

Múltfeldolgozás, ügynökügyek, emlékezetpolitika címmel rendezett szerda este Budapesten minikonferenciát a jobbközép kiválóságait tömörítő Eötvös Csoport. A Budapest Beaconnek Sólyom László volt köztársasági elnök röviden nyilatkozott jövőbeni politikai pályájáról.

A Facebookon is meghirdetett eseményen a legvisszafogottabb becslés szerint is száznál többen vettek részt, többek közt Gulyás József, az SZDSZ volt országgyűlési képviselője, Schiffer András az LMP volt társelnök-frakcióvezetője – országgyűlési képviselőként mindketten erősen exponálták magukat az iratnyilvánosság ügyében –, Baka András, a Legfelsőbb Bíróság utolsó, a Nemzeti Együttműködés Rendszere által törvénytelenül eltávolított elnöke, vagy Heltai András, az MTI volt bécsi és washingtoni tudósítója, aki utóbb elismerte, hogy együttműködött.

Sólyom László: nem járható út, hogy a jogállam kiépítését előzze meg az elszámolás

Az igazságtétel minden rendszerváltás után törvényszerűen napirendre kerül. Ennek része az anyagi jóvátétel, a büntetőjogi elszámolás és az ügyek nyilvánosságra hozatala – kezdte előadását Sólyom László. Hogy ezekből mennyi valósul meg, az az adott rendszerváltás milyenségétől is függ – tette hozzá a volt köztársasági elnök, hangsúlyozva, hogy amennyiben van elszámoltatás, az szigorúan jogállami módszerekkel mehet csak végbe. Nem járható út, hogy a jogállam kiépítését előzze meg az elszámolás.

„Csak a cselekménykor hatályos jogszabályok alapján lehet valakit elítélni.”

Sólyom a Magyarországon gyakran pozitív példaként említett német büntetőjogi elszámolást mutatta be némi kritikai éllel. Arra hivatkozva, hogy a jogi normákkal ellentétes, 1990 után volt keletnémet sorkatonákat ítéltek el, amiért teljesítették a belnémet határon a tűzparancsot. Ezek a büntetések ugyan nagyon enyhék voltak, ráadásul utóbb még ezeket az ítéleteket is fölfüggesztették, ugyanakkor „a tankönyvek még ezt is sokallják elvi okokból”.

Sólyom – aki 1990 és 1998 között az Alkotmánybíróság elnöke volt, s az egyik előadója volt a Lex Zétényi-Takácsot megsemmisítő alkotmánybírósági határozatnak – emlékeztetett: az Alkotmánybíróság (Ab) akkor azt mondta, hogy egy jogállamban nem lehet a büntetőjog kereteit még az igazságosság nevében sem áttörni. Csak a cselekménykor hatályos jogszabályok alapján lehet valakit elítélni – idézte a huszonhat évvel ezelőtti Ab-határozatot annak spiritusz rektora. Az akadémikus szerint ugyanakkor járható út az 1956-os sortüzeket háborús és emberiességi bűnökként kezelni, ezek ugyanis soha nem évülnek el. Ilyen ügyekben letöltendő börtönbüntetések születtek, Magyarországon tehát nem maradt el az igazságtétel – vélte.

„Nem biztos, hogy az ügynökök kilétének a nyilvánosságra hozatala a megoldás”, ugyanakkor ha közszereplőről van szó, őket „nem kell sajnálni”.

Az iratnyilvánossági törvény a környékbeli országokhoz képest többéves késéssel, csak 1994-ben született meg, de az is csak az átvilágításról szólt – folytatta Sólyom, aki szerint „nem biztos, hogy az ügynökök kilétének a nyilvánosságra hozatala a megoldás”, ugyanakkor ha közszereplőről van szó, őket „nem kell sajnálni”.

Ungváry Krisztián: Paskai László bíboros dísztemetést kapott, de „1987-ben is azt kapott volna”

Általános derültséget keltett Ungváry Krisztián entrée-je. A korszakot kutató, a közelmúltban egy idevonatkozó kötettel jelentkező történész meglepődésének adott hangot a sokaság láttán. Boross Péter és Kövér László ugyanis – így Ungváry – azt mondta, hogy mindez csak „néhány beteg lelkű embert” érdekel.

Magyarországon az egykori ügynökök rendszeresen pert nyertek az ő nevüket nyilvánosságra hozókkal szemben, Romániában azonban ilyen nem történt.

A történész hangsúlyozta: Magyarországon a felelősségre vonás és az iratnyilvánosság különvált: Zétényi Zsolt például egyetlen törvényjavaslatot sem kezdeményezett az iratnyilvánosság ügyében, az SZDSZ viszont pont ennek az ellenkezőjét csinálta. Sólyom szavaira úgy reagált: egészségi okokból, vagy másért, de Magyarországon a sortűzperek egyetlen elítéltje sem vonult börtönbe.

Ungváry hosszan fejtegette a magyarországi lusztráció hibáit. Az egyik ilyen, hogy az ügynök mint olyan rosszul lett definiálva. Míg Magyarországon az egykori ügynökök rendszeresen pert nyertek az ő nevüket nyilvánosságra hozókkal, például újságírókkal szemben, Romániában ilyen helyzetekben az újságíró sosem vesztett az ügynökkel szemben – mondta Ungváry, aki emlékeztetett: Paskai László bíboros dísztemetést kapott. (A 2015-ben elhunyt volt esztergomi érsek a hatvanas-hetvenes években együttműködött a III./III-as ügyosztállyal – Sz. P.) „1987-ben is azt kapott volna” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy Szabó István filmrendező múltja idevonatkozó részének nyilvánosságra kerülésekor „egy egész brigád alakult a védelmében”.

Stefano Bottoni: a második világháborút követő németországi és franciaországi csoda a felejtésre alapult

Elmaradt a katarzis és a tényleges elitváltás, felemás lett a rendszerváltás – ez már Stefano Bottoni történész jelentette ki. Szerinte ott volt „nemzeti katarzis”, ahol új állam született. A szovjet utódállamokban – a balti államokban, de Ukrajnában is – az idevonatkozó hivatalos fölfogás az, hogy nekik a Szovjetunióhoz semmi közük. Ennek megfelelően ők persze mindent nyilvánosságra hoznak, úgyhogy Kijevben vagy Ungvárott mindent lehet kutatni.

Bottoni szerint a második világháborút követő németországi és franciaországi csoda a felejtésre alapult, felejteni kellett ugyanis a szimbolikus és nem szimbolikus kibéküléshez.

Míg Horn Gyula pufajkája látható volt, addig a téglák nem viseltek téglát.

Az eseményen két egyetemista is szót kapott. Míg Cseh Barnabás, az ELTE politológushallgatója afeletti elképedését hangsúlyozta, hogy Pokorni Zoltán azért mondott le a Fidesz elnökségéről, mert kiderült édesapja érintettsége, Szuhai Flóra, a Rajk László Szakkollégium diákja arra próbált válaszolni, hogy miképp viselheti az 1974-ben alapított szakkollégium még 2018-ban is Rajk László nevét. Közvetlenül a rendszerváltás után akkori és korábbi rajkos szakkollégisták között volt egy vita erről, és az volt a többségi álláspont, hogy ne változtassanak nevet. A kérdés a közelmúltban ismét fölmerült. Szuhai szerint a rajkosok nem akkor akarnak nevet változtatni, amikor a környezet ezt várja el tőlük, hanem amikor ők úgy gondolják, hogy ennek itt az ideje. Ráadásul – vélte a szakkollégium diákja – az elnevezésben Rajk László ma már nem a személyt jelenti, hanem magát a kollégiumot, annak negyvennégyéves hagyományaival. (Fogták az adást? A Budapest Beacon tudósítója sem.) „Ha változtatunk is nevet, azt nem a külvilág nyomására fogjuk megtenni” – így Szuhai.

Egy kérdésre Ungváry úgy reagált: lényeges különbség, hogy míg Horn Gyula pufajkája látható volt, addig – idézte Kenedi Jánost – a téglák nem viseltek téglát, azaz a közvélemény nem tudhatta, hogy ők téglák. A történész vitába szállt Bottonival: szerinte ugyanis nem a felejtés oldotta meg a német-francia ellentétet, hanem az, hogy ez egyik – mármint a német – fél a militarizmuskultúrát zárójelbe tette.

A magyar és a román emlékezetpolitikában az szerepel, „hogy ütni kell a másikat”.

A magyar-román viszonyban elképzelhető az, ami német-franciában? – tett föl egy kérdést ezzel kapcsolatban Bottoni, majd válaszolt is rá legott: nem. Azért nem, mert míg „Konrad Adenauer és Charles de Gaulle kézfogása mögött volt tartalom”, addig a magyar és a román emlékezetpolitikában az szerepel, „hogy ütni kell a másikat”.

Egy, a közönségből érkezett kérdésre, miszerint ki vagy mi a felelős azért, hogy Magyarországon nem született meg a teljes iratnyilvánosság, Ungváry úgy reagált: a Fidesz és az MSZP.

Sólyom László még megemlítette a Schiffer András-féle, a múlt átláthatóságát elősegíteni hivatott törvényjavaslatot, mint amit „tizenhatszor söpörtek le”. Mint fogalmazott, „az erkölcsi ítélkezéssel nagyon óvatos lennék”. A volt köztársasági elnök szerint az biztos, hogy ellen lehetett állni, „lehetett nemet mondani”. Épp ezért az ügynökök nem tekintendők automatikusan áldozatnak.

Az alaptörvényt pótléknak akarták beállítani az elmaradt alkotmányozás helyére, csak „nem úgy sikerült”.

Az elmaradt katarzisról a volt államfő azt mondta: azt nem lehet elrendelni. Szerinte két katartikus momentum volt: az 1989. március 15-i ellenzéki tüntetés és az 1989. június 16-i újratemetés. (Munkatársunk, aki mindkettőn jelen volt, abban egyetért a volt köztársasági elnökkel, hogy mindkettő a rendszerváltás legnagyszerűbb és legemlékezetesebb pillanatai közé tartozik.)

Sólyom még odaszúrt egyet a Nemzeti Együttműködés Rendszerének. Szerinte ugyanis az alaptörvényt pótléknak akarták beállítani az elmaradt alkotmányozás helyére, csak „nem úgy sikerült”.

A Budapest Beaconnek nyilatkozó Sólyom Lászlótól azt kértük: kommentálja, hogy míg 1991-ben Orbán Viktor fideszes frakcióvezető erősen exponálta magát a Lex Zétényi-Takáccsal szemben annak parlamenti vitájában, addig 2013-ban a Fidesz dominálta parlament a Lex-Zétényi Takácsot lényegében beemelte az alaptörvénybe. „A változást magában a Fidesznek az ideológiájában látom” – reagált a volt köztársasági elnök. „Azt, helyeslem, hogy bekerült az alaptörvénybe, mert nem volt más megoldás, ha ezt akarják csinálni” – tette hozzá Sólyom.

További kérdésünkre, hogy tervez-e bármilyen visszatérést a politikai életbe, a volt államfő nemmel válaszolt.