Lendvai: „könnyű az embereket megvezetni, de ezért mind az ország, mind a Fidesz nagy árat fog fizetni hosszú távon”

június 5, 2015

lendvai-e1419422641191Három óriásplakáton üzen a kormány, de az nem egészen világos, kinek. A háború elől menekülő szíriai, vagy az emberhez méltó életben reménykedő bosnyák valószínűleg nem érti majd a Fidesz legújabb gyűlöletkampányát. Lendvai Pál szerint ezért a „politizálásért” úgyis nagy árat fizet majd az ország, az Együtt pedig mozgalmat szervez a plakátok letépésére.

Elsőként az Index értesült arról, hogy a xenofób úgynevezett nemzeti konzultáció megkoronázásaként a kormány óriásplakátokon szítja tovább a gyűlöletet legújabb képzelt ellenségei, a bevándorlók iránt. Kovács Zoltán kormányszóvivő vasárnap jelezte: kampányt indítanak, amivel a kabinet alapvető elveire hívják föl a figyelmet, azonban a végeredmény láthatóan a kormányzati lelkületet alaposan ismerőknél is kiverte a biztosítékot: „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját” – ez áll azon az óriásplakáton, amelynek tervéről az Index egyik olvasója küldött egy fényképet a hírportálnak.

A kormány állítólag 333 ilyen plakátra adott le megrendelést, melynek tetején a „kormány információ”, az alján pedig a „nemzeti konzultáció a bevándorlásról és a terrorizmusról” felirat látható. Tekintettel arra, hogy a szöveg magyarul van, kérdés, hány menekült fogja megérteni a nekik szóló üzenetet. Az Index szerint egyébként még két hasonló változatú plakát készül.

„A kampány a kabinet alapvető elveire hívja fel a figyelmet. Ezek között szerepel, hogy aki Magyarországra érkezik, annak tiszteletben kell tartania az ország és az Unió kultúráját, törvényeit, továbbá nem veszélyeztetheti a magyarok munkahelyét” – reagált a kormányszóvivő.

Az Együtt a kép megjelenése után azonnal közölte: mozgalmat szervez a plakátok letépésére, ha azok kikerülnek a közterekre. „Nem hagyhatjuk, hogy ilyenekkel szennyezzék közterületeinket és közéletünket!” – áll az ellenzéki párt sajtóközleményében.

„Belőlem az őszinte fölháborodás tört ki, amikor azt kértem, hogy adjunk ki egy ilyen közleményt” – mondta Szigetvári Viktor pártelnök az ATV Start műsorában csütörtökön. Szerinte a kormány nem megoldást keres egy valóban súlyos problémára, hanem csak hergeli a közvéleményt. Tervez-e a kormány több pénzt költeni 2016-ban megerősített határőrizetre, vagy épp az embercsempészek elleni küzdelemre? Nem – válaszolta meg a saját maga által föltett kérdést Szigetvári, bizonyítandó ezzel azt, hogy Orbánék nem megoldást keresnek, csak gyűlöletet szítanak. Szerinte a kormány ezzel csak elfedni akarja az egészségügy válságát és a korrupciót.

Először is tisztázni kell, hogy kikről beszélünk: bevándorlókról, menekültekről, vagy illegális határátlépőkről – mondta Lendvai Pál, az ötvenhatos forradalom leverése után Ausztriába emigrált újságíró (képünkön) az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerdán. Ettől függetlenül nevetséges állítás, hogy elveszik a munkát a magyarok elől – tette hozzá. Lendvai erre számos külföldön dolgozó és sikeressé lett magyar példáját hozta föl, majd azt kérdezte: akkor ők is elvették az ottaniak munkáját?

A harmadik legnagyobb csoport Ausztriában egyébként a magyar bevándorlóké. Lendvai maga is menekültként érkezett 1957-ben Ausztriába. 1959 óta osztrák állampolgár, tavaly április óta pedig a Bevándorlási Tanács elnöke. A tanácsban a különböző területek legjobb szakemberei ülnek, és azon dolgoznak, hogyan lehetne a legokosabb embereket Ausztriába csábítani – közölte Lendvai.

A szélsőjobboldalinak mondott, ugyanakkor Lendvai szerint a Jobbikhoz képest majdhogynem liberális Szabadságpárt kihasználja, hogy – a másodgenerációsokat és az Ausztriában élő külföldieket is beleszámolva – közel hárommillió bevándorló él az országban. Lendvai azt mondta: a Szabadságpárt kampánya hatásos, hiszen aki elveszítette a munkáját, azzal könnyű elhitetni, hogy az idegenek veszik el az állását.

A kormány és vele együtt az ország szerinte hamarosan nagy gondban lesz, ugyanis az osztrák belügyminiszter elhatározta, hogy mindazokat, akik Bulgáriából vagy Magyarországról menekülnek Ausztriába, a dublini egyezmény értelmében az első fölvevő országba vissza fogják toloncolni.

A készülő óriásplakátok amellett, hogy a Fidesz apparátusának szólnak, azt akarják megmutatni, hogy „a kormány kormányoz” – azaz tesz valamit az ügy érdekében –, valamint a Jobbiktól szeretnének szavazókat visszacsábítani. Ez része az évek óta zajló taktikának – mondta Lendvai. Az idegenellenességet és ezt a kampányt szerinte nem lehet elválasztani a cigánykérdéstől, és a magyarországi zsidóság helyzetétől. A kormány zsinagógákat újít föl milliárdokból, közben pedig segíti az antiszemitizmus terjedését, és megfertőzi a jövő generációit ezzel a politikával – utalt a kormány kommunikációjának és politikájának kettősségére Lendvai, aki úgy gondolja, hogy ezek a plakátok csak a kezdetét jelentik egy élesedő kampánynak, melyben a Fidesz most épp a bevándorlókat szeretné felelőssé tenni Magyarország bajaiért.

Magyarországon könnyű az embereket megvezetni, de ezért mind az ország, mind a Fidesz nagy árat fog fizetni hosszútávon – figyelmeztetett Lendvai Pál.

Az internet népe is fölkapta a plakát témáját, és számos mémet gyártott belőle. Kovács Zoltán kormányszóvivő ugyanakkor mindezt nem tartja viccesnek. Az ATV Start című műsorában csütörtökön azt mondta: akik ebből viccet csinálnak, azok Magyarország és az Európai Unió jövőjével szórakoznak. Kovács felfedte a már korábban említett másik két plakátverzió mottóját: „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat”, és „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a törvényeinket” – olvasható majd rajtuk.

A bevándorlásról szóló nemzeti konzultációt egyébként még egy hónapig lehet kitölteni, immár elektronikus formában is.