Letöltendő börtön a melegeket és romákat verő gárdistáknak

november 7, 2016

pride

Közösség tagja elleni erőszak bűntettében találtak bűnösnek öt férfit, akik a 2013-as Budapest Pride felvonulás után homofób és rasszista megjegyzések közepette bántalmaztak három férfit. Két elkövető letöltendő, három pedig felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A sértetteket a Háttér Társaság képviselte. Az ítélet nem jogerős.

2013. július 6-án a Budapest Pride felvonulásról hazafelé sétáló Derdák Tibor, Orsós János és Glonczi László a Nyugati tér közelében egy húsz-harminc fős fekete ruhás, katonai alakzatba rendeződött ellentüntető csoporttal találta szembe magát, akik először útjukat állták, majd mindhármukat megverték „Buzik vagytok! Cigányok vagytok!” felkiáltások kíséretében. Glonczi László szenvedte el a legsúlyosabb sérüléséket: őt többen rugdosták, miközben magzati pózban, fejét fogva a földön feküdt.

A verekedésnek a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget, azonban egyetlen elkövetőt sem igazoltattak. Mivel a rendőrök nem intézkedtek, a sértettek a verekedők után eredtek, és a Nyugati téren próbálták a skandáló tömeg közül kiszűrni és azonosítani az elkövetőket.

Az ügyészség végül hat főt vádolt meg csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettének elkövetése, illetve könnyű testi sértés miatt. A bíróság egy vádlottat felmentett még az eljárás során, a többi öt vádlottat viszont a hétfői, nem jogerős ítélet szerint bűnösnek találta – tudatta a sértetteket képviselő Háttér Társaság.

Mint az a nyomozás során kiderült, valamennyi elkövető a jogerősen betiltott Magyar Gárda utódszervezetének, az Új Magyar Gárda Mozgalomnak a tagja – ketten közülük vezető beosztásban tevékenykedtek a gárdában. Valamennyien a Bajtársiasság napja elnevezésű neonáci megemlékezésen vettek részt, majd onnan szervezetten vonultak a Budapest Pride felvonulásra, hogy kifejezzék nemtetszésüket.

A bíróság indokolása szerint az elkövetők egymásra tett terhelő vallomása, egy velük „elvhű” társuk vallomása és a rendőrség titkos információgyűjtése keretében történt telefonlehallgatás szolgált döntő bizonyítékul. Két elkövető – akiknek korábban más büntetőügyük is volt – három, illetve két év letöltendő szabadságvesztést kapott közösség tagja elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt. A további három elkövető két év szabadságvesztést kapott négy, illetve öt évre felfüggesztve.

Orsós János, az egyik sértett így értékelte a bíróság döntését: „Örülünk, hogy a bíróság bűnösnek találta az elkövetőket, de ez sem feledteti velünk azt, hogy a rendőrök a helyszínen futni hagyták az elkövetőket. Ha nem romákról és melegekről van szó, biztos nem így járnak el”.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):