Lovardafölújítás közpénzből, a becsült piaci ár fölött másfélmilliárddal: Mészáros Lőrinc jobban teljesít

november 27, 2015

meszarosFelcsút kormánypárti polgármesterének cége a legkülönbözőbb jellegű állami megrendeléseket nyeri el: lehet az lovardafölújítás, kikötőfejlesztés, vagy árvízvédelem – derül ki a Napi.hu írásából. A Mészáros és Mészáros Kft. nettó árbevétele négy év alatt a tizenegy és félszeresére nőtt.

A gázszerelőből lett felcsúti fideszes polgármester, Mészáros Lőrinc (képünkön) cége, a Mészáros és Mészáros Kft., valamint az egri székhelyű Euro Campus Kft. nyerte meg a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság kiemelt fejlesztésére kiírt közbeszerzést nettó 6,228 milliárd forintért, miközben a szerződés előzetesen becsült értéke 4,651 milliárd forint volt – írja a Napi.hu, hivatkozva a Közbeszerzésihirdetmény-figyelőre.

Az orgánum szerint a két kft. közös ajánlata volt az egyetlen pályázat a tenderre. A lap arra is fölhívja a figyelmet, hogy a közpénzből megvalósuló beruházást „a kormány kiemelt fejlesztéssé nyilvánította”.

A munka a tervek szerint három ütemben, két év alatt készül el. „Elsőként a régi lovardát kell átalakítani és egy új, fedett lovardát építeni, lovaspályákkal, lelátóval, boxokkal, gazdasági épületekkel és kiszolgáló helyiségekkel. A második ütemben parkoló-, közmű- és útépítés, valamint környezetrendezés a kivitelező cégek feladata, majd a harmadik ütemben egy stadiont kell építeniük, benne lovas verseny- és gyakorlópályákkal, továbbá felújítani a meglévő versenyirodát, zsűri tornyot és öltözőket” – olvasható a Napi.hu-n.

A lap arról is beszámol, hogy két másik céggel konzorciumot alkotva a Mészáros és Mészáros Kft. más állami megrendelésben is részt vesz: „a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő infrastrukturális fejlesztésében is (a megbízó az állami tulajdonú Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, amely uniós támogatást kap a beruházás megvalósításához)”.

Mindemellett – szintén állami megrendelés teljesítéseként – a felcsúti fideszes polgármester cége „nettó 9,9 milliárd forintért végezheti el a Hármas-Körös és a Hortobágy-Berettyó árvízvédelmi munkáit is a Békés Drén Kft.-vel együtt (itt az Országos Vízügyi Főigazgatóság a megbízó, amely szintén uniós pénzt költhet a finanszírozásra)”.

A lap mindezen túl a Ceginfo.hu-ra hivatkozva közöl egy táblázatot is. Eszerint míg a Mészáros és Mészáros Kft. éves nettó árbevétele 2010-ben 853,8 millió forint volt, addig 2014-ben 9,831 milliárd, azaz tizenegy és félszer annyi, mint négy évvel korábban.