A maffiában a család mégiscsak szent – a korrupció ellen tüntettek

március 9, 2015

16567709550_a83f382b05_b-e1425860236959

“Sokan azt hitték, van valamilyen elvi szempont Orbán mögött. De egyetlen elvi szempont volt. Hogy elviszem. Pont”. – Juhász Péter

A következő húsz napban mindenki tárjon fel a környezetében egy korrupciós ügyet, aztán szervezzünk országos tiltakozást – mondta Juhász Péter, az Együtt politikusa a ma délutáni korrupcióellenes tüntetésen. A demonstráción néhány ezren voltak, ahol együttes, PM-es és DK-s politikusok mellett civilek is felszólaltak.

Valamivel négy óra előtt csak pár százan gyülekeztek az Erzsébet térnél, aztán hamarosan néhány ezresre duzzadt a tömeg azon a tüntetésen, amelyet Juhász Péter, az Együtt politikusa szervezett “a korrupció kormánya ellen”. A beszédek előtt Juhász felvezetésként arra kérte az embereket, hogy a vonulás közben végig hozzák az utcán levők tudomására, miért tüntetnek, és skandálják, hogy „Itt is loptak!”, „Szégyen, gyalázat, eladtad a hazádat!”, ill. „Rablóbanda!”

16567719349_7678f2e56d_b-e1425860277847

Az első felszólaló Szelényi Zsuzsa, az Együtt parlamenti képviselője volt, aki azt mondta: “Az elmúlt kormányok, köztük a szocialisták is mind korruptak voltak és elszívták a levegőt az emberek elől, Orbán pedig a legkorruptabb miniszterelnök a rendszerváltás óta. Ma már nem nokiás dobozok vannak, hanem törvénybe van foglalva a korrupció”. Szelényi szerint a civilek, újságírók és politikusok azon dolgoznak hogy lerántsák a leplet a korrupcióról, és ne lehessen lenyomni az embereket a víz alá.

Szabó Rebeka, a PM képviseletében arról beszélt, hogy holnap lesz 25 éve, hogy aláírták a szovjet csapatok kivonását,  de most újra fulladozik az ország. A földek korrupt szétosztását is szóba hozta, azok szerinte dilettáns fideszes strómanokhoz kerültek. “Elvették a kishantosi biogazdaságot, és elvették a földet Váradi Andrástól is, aki felvette a harcot Mészáros Lőrinccel” – mondta. Szabó szerint átlátható intézkedések kellenek, ahogy például Zuglóban is tették. Szerinte itt egyszerre adnak az embereknek szociális biztonságot, és veszik fel a harcot a korrupció ellen.

IMG_1540-740x400-e1425860663128

Nagy Zoltán, DK-s politikus, a Zala megyei közgyűlés tagja arról beszélt: Keszthely is a korrupt kormány játszótere lett. Szerinte Orbán veje megszerezte pályázat nélkül a kikötőt, minden földet és vizet maguknak akarnak. “A maffiában a család mégiscsak szent” – mondta.

Nagy elmondása szerint a keszthelyi önkormányzat azzal a feltétellel adta ki a kikötő kijátszásáról szóló zárt ülés papírjait, hogy nem mutatják meg senkinek, mert az veszélyezteti az önkormányzat törvényes működését. Így “Orbán Ráhel is a saját lábán állhat a Balatonon ringatózó yachton” – mondta.

Az Erzsébet téri gyülekező után a tüntetők a Nemzeti Nyomozó Iroda elé, a Vörösmarty utcába vonultak. A tömegben ott volt Mécs Imre és Horváth András egykori adóellenőr is. A vonulás közben igyekeztek skandáltatni a tömegeket, de ez nem mindig volt sikeres: tudósítónk szerint inkább vérszegény, vasárnap délutáni hangulatban haladt a menet. A szervezők közben “Ezt még nem lopta el a Fidesz! Váltsuk le a #KorrupcióKormányát, mielőtt megteszi” feliratú matricákat osztogattak. Azt mondták, olyan helyre kell ragasztani őket, amire még nem tette rá a kezét a kormány.

16729200886_02386d21ab_b-e1425860497195

A Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai székházánál először Szabóné Szabados Katalin trafikkárosult beszélt először. Azt mondta, nem elég, hogy a trafikmutyiban elvették a boltokat a kereskedőktől, hamarosan jön a “nagyker mutyi is”, hiszen “folyosói pletykák szerint két cég nyeri majd el a nagyker-árusítási jogosultságot” -mondta.

Dr. Ivanics Éva, volt pénzügyőr alezredes szerint a Nemzeti Nyomozó Irodánál elvileg a korrupció ellen küzdenek, csakhogy egyre több feljelentést utasítanak el, csírájában fojtják el az eljárásokat. “Gyakorlat, hogy a nyomozó megkapja  a feljelentést és nem indít semmit, hanem passzolgatja a feljelentést ide-oda, majd a hatóság mérlegel és elutasítja. Miféle korrupció elleni küzdelem ez?” -kérdezte.

16547817277_60f7f75153_b-e1425860422625

Végül Juhász Péter főszervező szólalt fel, aki elnézést kért a rossz hangért, azt mondta, nem számítottak ekkora tömegre. “Örülök, hogy tudunk együtt tüntetni, itt vannak a DK-sok és PM-esek is. Hívtuk az LMP-t is, de ők nem jöttek” – mondta. Juhász szerint mostanra magát az államot is ellopták, ezért ír le hazugságokat a Nemzeti Nyomozó Iroda, és Polt Péter is ezért ismerte el, hogy mióta ő vezeti az ügyészséget, kevesebb korrupciós eljárás van. “Orbán Viktor egy aluljáró utolsó nepperének szintjén van, aki itt a piros hol a pirosat játszik, és közben elveszi a pénzt” – mondta Juhász, majd viccelődni kezdett a miniszterelnökön. “Sokan azt hitték, van valamilyen elvi szempont Orbán mögött. De egyetlen elvi szempont volt. Hogy elviszem. Pont”.

Meg fogjuk állítani a korrupció kormányát – mondta Juhász, aki hétfőn kezdeményezi, hogy a pártok álljanak össze, és március 28-ra szervezzenek országos tüntetést civilek bevonásával. “A következő 20 napban mindenki tárjon fel a környezetében egy korrupciós ügyet” – kérte.