A 168 óra hetilap felkérésére közgazdászok, művészek és az élet egyéb területein működő értelmiségiek osztották meg gondolataikat a 2014-es országgyűlési választások kimenetelével kapcsolatban.

Gábor György – vallásfilozófus

Sajnos rossz üzenet, hogy a parlamentben most azok képviselhetik a baloldalt, akik már kétszer is megbuktak.

Elemzők a pártok hibáit keresik, kié az „ősbűn”. Egy társadalomtudós feladata más: megnézni, milyen országban is esett meg mindez. Hiszen önmagáról is dönt a választó, az ideálképéről, milyen országot szeretne.

A választók többsége olyat, amilyenről írt már Mikszáth, Ady, Móricz, mások is: kettészakadt országot. Nem Orbán szakított szét minket. Ő csupán felismerte a valódi Magyarországot, amelynek nagyobb része félfeudális, alig polgárosodott: a kisebbséget a modernitásban gondolkodók alkotják, akik igénylik a kritikai szellemet, akik nem dogmákban gondolkodnak. E két szemlélet már százötven éve meghatározó itt. Nem véletlen: Orbánék 2010-től elszántan támadták a modern társadalomtudományokat.

2014. április 6-án Magyarország a gazdák és a cselédség világát szavazta meg magának. Feudális, hűbéruralmi rendszert. Ahol nem számít a rátermettség, csak az, ki kapcsolódik a hűbérurakhoz. A korrupt gátlástalanok országát szavazták meg, azt, hogy „mindenki annyit ér, amennyije van”. Ahol nincs szolidaritás. Olyan tekintélyelvű, etatista országra adták voksukat, ahol a többség elfogadja, hogy irányítják és tucatembert nevelnek a gyerekéből állami ízléssel, ősklerikális szellemiségben. A racionalitás helyett az ösztönös indulatokra mondtak igent.

Jó lenne meglátni: ebben a rendszerben a politikai tehetség – amelyet Orbán Viktor képvisel – ötvöződik a totális gátlástalansággal. Erre van igénye a magyar társadalom többségének, ezt ismerte fel a Fidesz. És ma már a Jobbik is.

Négy ilyen év után buknia kellett volna Orbánnak és rendszerének. A balliberális Kormányváltók nem voltak gátlástalanok, „csak” tehetségtelenül dolgoztak. Legnagyobb hibájuk, hogy átpolitizálták a civil szférát, ezzel megszüntették a civil hátországot, egyebek mellett a Millát. Ez a vereség a balliberális értelmiség és a balliberális média kudarca is. Az értelmiségi szalonokban, szerkesztőségekben azt hiszik, ők mindent jól ismernek. Valójában nem látják, milyen Magyarország igazi arca.

Sajnos rossz üzenet, hogy a parlamentben most azok képviselhetik a baloldalt, akik már kétszer is megbuktak. A nép nem leváltható. Ugyanakkor teljesen új értelmiségi és politikai garnitúrára van szükség, új sajtógondolkodásra és a civilek megerősítésére.

Radó Péter – oktatáspolitikai szakértő

Az elmúlt négy év lidércnyomása valósággá vált.

Nyilvánvaló, az ország kétharmada egy államkonzervatív és egy szélsőjobboldali pártra szavazott. A választók döntésében azonban aligha voltak meghatározók a racionális elemek. A történteket inkább hitbéli, vallási okok magyarázhatják: mindenekfelett a mindenható állam illúziójába és egy csalhatatlan vezérbe vetett rendíthetetlen remény, amely fátylat von a valóság elé. Hiszen ha másként lenne, a választók nem szavaztak volna a további elszegényedésre, a közszolgáltatások színvonalának romlására, a kivándorlásra, arra, hogy Magyarország el- és leszakadjon Európától. Ha másként lenne, legfőképpen nem szavaztak volna saját szabadságuk feladására.

Most azonban úgy tűnik: Orbánék államkonzervatív rendszere nem csupán epizód lesz a magyar történelemben. Mélyen beleivódhat életünk legrejtettebb rétegeibe is. Személyesen tragédiaként élem meg, hogy az elmúlt négy év lidércnyomása stabil valósággá válik. De hát ezt alapozta meg az is: a baloldal képtelen volt arra, hogy leszámoljon saját démonjaival, és hiteles alternatív jövőképet kínáljon. Lényegében ugyanazok és ugyanúgy próbálták a politika felszínén tartani magukat, akik négy éve már belefutottak egy jókora vereségbe.

Felcsuti Péter – közgazdász

Elképzelhető, az Orbán-rendszer egyszer csak valóban összeroskad a saját súlya alatt.

Jóval a választás előtt írtam arról: a „kormányváltó” demokratikus ellenzéknek – ha sikerrel akar szembeszállni az Orbán-rezsim demagógiájával – fel kell számolnia azt a politikai, intellektuális és erkölcsi deficitet, amely mind a mai napig terheli. A mostani súlyos vereségnek egyetlen haszna: a baloldal vezető politikusai szembenézhetnek ezzel a deficittel. Tudomásul kell venni: amíg ezt a deficitet le nem dolgozzák, nincs lehetőség a választók hiteles megszólítására.

Elképzelhető, az Orbán-rendszer egyszer csak valóban összeroskad a saját súlya alatt. De a baloldal nem várhatja, hogy egyszer majd magától az ölébe hullik a hatalom. A választási eredmény okán van feladatuk a baloldali-liberális véleményformálóknak, újságíróknak, értelmiségieknek is. A politikusok végül is azt képviselik, amit a szellemi holdudvar összehoz. El kell gondolkodni azon, mitől és miért kevés ez a szellemi teljesítmény.

A véleményformálók sem adtak kielégítő választ arra, miben vallott kudarcot a magyarországi kapitalizmus és a liberális demokrácia. Nem tudták megfelelően értelmezni és értékelni az elmúlt húsz évet. A Simon-ügy akár szimbolikus is lehet, de ennél is fontosabb, hogy a baloldalnak nincsen válasza arra: mit jelent az, hogy a liberális kapitalizmus az egész világon, így az Európai Unióban is válságjeleket mutat? Hiteltelen és kevés azt mondani: ami az unióban történik, az jó, amit Orbán akar, az rossz, a balliberális ellenzék a fejlett Nyugat, Orbán az avítt Kelet képviselője, mi vagyunk a progresszió, ők a visszahúzó erő.

Sokkal árnyaltabb válaszokra van szükség.

Kulka János – Kossuth-díjas színművész

Nem állt össze egy olyan politikai erő, amely valóban képes lett volna leváltani a kormányt.

Nem értem, mitől van az, hogy majd kétmillió embernek megfelel az Orbán-rendszer. Holott én nemigen találkozom ennek a rendszernek a kedvezményezettjeivel. Valamiféle csodavárás lehet emögött, talán már nem akarnak többet csalódni, és adnak még négy év esélyt ennek a kormánynak, mert elsősorban nyugalomra vágynak.

Még döbbenetesebb: 960 ezren a Jobbikra szavaztak. Nem sorolom magam sehová, de azért átgondolom, mit nem tettünk jól mi, akik a demokrácia elkötelezettjeiként az Orbán-kormány ellenzékének tartjuk magunkat. Bevallom, én sem jó kedvveI szavaztam. Ez csapda: nem állt össze egy olyan politikai erő, amely valóban képes lett volna leváltani a kormányt.

Egyébként az elmúlt négy évben gondolkodtam azon: engedek a csábításnak, és politikai színtérre állok. Ám hamar rájöttem: ez rossz színház, csapnivaló színészekkel. Az én színházam ennél többet ér. Azt gondolom, az előzőnél nem lesz rosszabb a következő négy év.

Nem kellene elfásulni, belesüppedni az elkeseredésbe. Nem kell elhinni, hogy ez Magyarország. Meggyőződésem, létezik egy szabadabb, igazságosabb, esélyegyenlőbb Magyarország. Csak még meg kell érte dolgozni. És remélem, a „kampányszínháznak” titulált társulatok és teátrumok továbbra is arról beszélnek majd, ami körülöttünk van.

Kálmán László – Nyelvész

Egy vízióra van szükség a jövőről, és azzal tilos összebútorozni, aki nem hajlandó alárendelni magát a közös víziónak, a közös tartalmaknak.

Voltaképpen már a rendszerváltás óta gyanakodva figyelik egymást az emberek, akár a buszon is: „Vajon ő is rájuk szavazott?” Április 6. után, ha gyanakodva körülnézünk, gondoljunk arra, hogy csak a szavazásra jogosultak 60 százalékának 44 százaléka szavazott a Fideszre, vagyis minden negyedik ember. Tehát nem a többség vált jobboldalivá, ne gyanakodjunk rájuk feleslegesen.

Másrészt: biztosra veszem, hogy a Fidesz megkörnyékezi majd az ellenzéki parlamenti pártokat, és most nem csak az LMP-re gondolok, hanem a balliberális csoportokra is. Mondjuk, engedményeket adhat nekik valamiben. Csakhogy, aki hagyja magát elcsábítani, annak vége is azonnal, Orbán bedarálja. Mert ez a célja. Óriási annak a veszélye, hogy a Fidesz meg akarja teremteni az „őfelsége ellenzéke” szerepkörét is.

Van számomra harmadik tanulság is: nem szabad vakon összefogni. Elsősorban egy vízióra van szükség a jövőről, és azzal tilos összebútorozni, aki nem hajlandó alárendelni magát a közös víziónak, a közös tartalmaknak. A kényszerből való összefogás ára ugyanis megfizethetetlen.

Vásárhelyi Mária – szociológus

A demokratikus erők szenvedtek megsemmisítő vereséget.

Szerintem nem a Fidesz győzött: a demokratikus erők szenvedtek megsemmisítő vereséget. Nagyobbat, mint 2010-ben. Akkor ugyanis még sok mindent lehetett gondolni, ám a helyzet lényegesen megváltozott az elmúlt négy évben. Úgy értem: romlott. Persze könnyű most okosnak lenni, bírálni a Kormányváltókat! Ám akkor sincs mit szépíteni: az öt szövetséges pártnak soha nem volt közös akarata. Hosszú ideig fontosabb volt nekik, miként támadják egymást, mint az, hogy közös programot kidolgozzanak.

A választók mostani döntése nem az elmúlt négy esztendő, hanem az eltelt huszonnégy év eredménye. Végül is a többségnek mindegy, ki irányít. Nem olvasnak, nem utaznak, fogalmuk sincs, mi van a világban. Ahogyan a baloldali értelmiségnek meg arról nincs ismerete, hogyan élnek az emberek Magyarországon. Ugyanaz a társadalmi kilátástalanság hozta föl 2014-re a Jobbikot, mint 2010-re a Fideszt. A baloldal nem nyújt perspektívát, a magyarok többsége nem érti, ha jogállamról, demokráciáról beszélnek neki.

Másfelől: komoly országban ilyenkor lemondanak azok, akik „kormányváltóként” jelentősen kikapnak. Mesterházy Attilának elsőként kellene kijelentenie: átadja pártbeli hatalmát a körülötte lévőkkel együtt. Eddig nem tették. A baloldalnak viszont egyetlen esélye, hogy a nulláról újraépítse magát és szavazótáborát. Amíg a jelenlegi politikusaik ezt nem látják be, addig reménytelen újragondolni a célokat. Addig eszükbe sem jutnak a valódi kérdések, sem maga a magyar valóság.

Falus Ferenc – Főorvos, Egészségpolitikus

Antidemokratikus és náci eszméket támogató ország lettünk.

Magyarország megbukott a vizsgán. Nem biztos, hogy egyhamar lesz utóvizsga. A tavaly augusztusi események óta érzékelhetővé vált: az ellenzék győzelmébe vetett hit nem növekszik, a pénzügyi támogatások apadtak. A köztársaság legfeljebb, ha félmillió embernek volt fontos. Súlyos vereséget szenvedtünk. Antidemokratikus és náci eszméket támogató ország lettünk, melynek választópolgárai legitimálták mindazt, amit az elmúlt választási ciklusban a kormányzó párt elkövetett. További korlátlan felhatalmazást adtak a Vezérnek.

Az elmúlt négy év tendenciái folytatódnak majd. A megtévesztett emberek egyszer még szégyenkezni kényszerülnek. Nem oly soká a Fidesz gazdasági kiválasztottjai is megérzik majd: az erőszakkal megszerzett tulajdont működtetni kell, ami működő piac nélkül nem megy. Itt viszont csak európai uniós fejlesztési pénzek vannak, minden egyéb pang.

Az ellenzéknek egységessé, kormányzóképessé, és mindenekelőtt hitelessé kell válnia. Amelynek győzelmében hinni lehet. Amelyet munkával, pénzzel, érdemes támogatni. Amellyel érdemes és lehet demokratikus körülmények között együttműködni. Amely a segítő szándékot elfogadja.

Iványi Gábor – Metodista lelkész

Beszélni kell, van tennivaló. Végképp nem lehet eltiporni az igazságot és a szabadságot.

Az eszemmel erre számítottam, a szívemben viszont reméltem, szorosabb lesz az eredmény. Igaz, az „erős ember” testére szabott választási törvény, a tökéletesen ellenőrzött médiapiac, az átszabott parlamenti működés ismeretében, valóban csoda lett volna a győzelem. Az megfejtésre vár: azok után, hogy nincs társadalmi réteg, amelynek önérzetébe a Fidesz bele ne taposott volna, mégis ilyen eredmény született.

A Kormányváltók nem álltak a helyzet magaslatán. Néhány héttel a választás előtt összefogni úgy, hogy mindvégig látszik, az egész szerkezet nyikorog és csikorog, könnyelműség volt.

Szinte jelképes az esztergomi példa: Meggyes Tamás polgármester elképesztő ámokfutása után, amikor a város úgy néz ki, mintha most ért volna véget a második világháború, toronymagasan győzhet a Fidesz. Azt mondják, a problémát ellenzéki oldalon a „régi arcok” jelentették. De hát kevesen vannak olyan régóta a parlamentben, mint Orbán Viktor, vagy Kövér László.

Iszonyatosan erős lett a Jobbik, szomorúan kell mondanunk, hogy egyre inkább ebbe az irányba sodródik a mi országunk. Ettől nem vagyok boldog. De semmi nem tart örökké. Nem rég felajánlásból szereztünk egy borjút, és abból ételt főztünk valahol szegény embereknek. Miközben a levest kanalazták, és a térség gondjairól beszélgettek, sűrűn mondták, hogy majd megoldja ezt a Fidesz. Ez egyfajta delej, varázslat, melyből az ébredés nehéz. De azért eljön. Amit eddig csináltunk, arra most nagyobb szükség van, mint korábban valaha. A szegényeknek, támaszra szorulóknak még inkább szükségük van vigaszra.

És legyen bármi, ez a mi hazánk, a mi népünk, az ember innen nem megy el csak úgy, kivált, ha már nem fiatal. A jelenlegi hatalommal tárgyalni nem lehet. De a szavak nem vesznek el akkor sem, ha egy adott pillanatban nem jutnak is el a fülekhez. Beszélni kell, van tennivaló. Végképp nem lehet eltiporni az igazságot és a szabadságot. Most majd nulláról indulunk a sajtó- és szólásszabadságért.