A magyar ellenzéki párt hivatalosan is megkérdőjelezi a választási rendszer jogszerűségét

április 10, 2014

brokenvotes1

Az ellenzéki Együtt-PM bejelentette, hogy jogi lépéseket tesz a magyarországi választás rendszer miatt – számol be az index.hu. Az Együtt-PM a tervek szerint megvárja a választás hivatalos végeredményét, mielőtt hivatalos petíciót nyújt be a Kúriához (korábban Legfelsőbb Bíróság).

Az Együtt-PM azt kifogásolja, hogy a választási rendszer változása a képviselői helyek elosztásának aránytalanságához vezetett, különös tekintettel a töredékszavazatok szétosztására, mivel az úgynevezett győztes-kompenzáció eljárása sérti a szavazategyenlőség jogát: az aránytalan listás mandátumelosztás miatt a győztesre leadott szavazat többet ér, mint egy vesztes jelöltre leadott. Más szavakkal, a győztes Fidesz-KDNP-re leadott voksok kétszer annyi parlamenti mandátumot eredményeztek számukra, mint a baloldali összefogás, és háromszor annyit, mint az LMP számára. A Fidesz-KDNP jelöltjei relatív többséget szereztek a 106 választókerület közül 96-ban. Az egyesült ellenzék jelöltjei nyerték meg a maradék 10 választókerületet. Az olyan országokban, mint az Egyesült Királyság, ahol nincsenek pártlisták és választási kompenzációs rendszer, azt eredményezné, hogy csak ez a két pártszövetség ülne a parlament soraiban.

Azonban az országgyűlési választásokon Magyarországon nem csak egy, hanem két szavazatot adnak a választók, egyiket az egyéni jelöltre, a másikat pedig az országos pártlistára. Nem szokatlan, hogy az egyik szavazatot az egyik párt jelöltjére adják le, de a másikat egy másik párt országos listájára.

A korábbi választási rendszerben a képviselők jóval több, mint fele az országos listáról került be a parlamentbe, vagyis anélkül, hogy egy adott választókörzetben bármilyen kampánytevékenységet folytattak volna. Az új rendszerben a képviselők 60%-át közvetlenül választják meg, a maradék 40% pedig a pártlistáról kerül a parlamentbe.

A korábbi rendszerben egy adott párt által a pártlistáról a parlamentbe juttatott képviselők száma függött a (1.) pártlistára beérkező szavazatok számától, (2.) a vesztes képviselőkre leadott szavazatok számától. A vesztes pártok kompenzációja által a legalább 5%-ot elérő kisebb pártok is bekerülhettek a parlamentbe akkor is, ha egyetlen jelöltjüket sem választották közvetlenül képviselővé.

Az új rendszerben a győztes párt is kap kompenzációt, azon szavazatok után, amelyekre a jelöltjüknek minimálisan szüksége volt a győzelemhez.

Ez annak köszönhető, hogy létrehozták az úgynevezett „győztes-kompenzáció” rendszerét, amivel a Fidesz meg tudta őrizni kétharmados többségét a parlamentben, annak ellenére, hogy a szavazatok mindössze 44,5%-át kapták (szemben a 2010-es 53%-kal).

Az Együtt 2014 azért kíván jogi lépéseket tenni az ügyben, mert szerintük a győztes-kompenzáció olyan választási rendszerhez vezetett, ahol a győztes pártra leadott voksok jelentősen többet érnek, mint az egyéb pártokra leadottak.

Az előzetes választási eredmények alapján a Fidesz-KDNP minden egyes parlamenti mandátuma 31.833 szavazatot tükröz az országos pártlistán. Ezzel szemben az ellenzéki összefogás, a Jobbik és az LMP mandátumai 66.309, 84.879 és 94.424 szavazatot tükröznek.

Az alaptörvény értelmében minden egyes magyar szavazó azonos számú szavazattal rendelkezik, és azok súlya is azonos (kivételt képeznek ez alól a nem Magyarország területén élő magyar állampolgárok, mivel ők csak az országos listára szavazhatnak).

Az Alkotmánybíróság az előző választási rendszert épp azért minősítette alkotmányellenesnek, mert az eltérő méretű választókerületek miatt túl nagynak ítélte a szavazategyenlőség sérelmét. A döntésében az AB hivatkozott a Velencei Bizottság ajánlására, ami szerint legfeljebb 15 százalékos létszámkülönbség fogadható el. A Fidesz-KDNP erre is hivatkozott a választási rendszer átalakításánál, de a Nemzeti Választási Iroda friss adatai szerint a mostani rendszerben közel 40 százalékos különbség is van.

Hivatkozás:

Az Együtt-PM jogi lépéseket tesz a választási rendszer ellen, index.hu, 2014. április 10.