Magyar ellenzéki reakciók a „Közfelháborodás napjára”

november 20, 2014

outrage_day

Három nappal az országszerte tüntetéseket kiváltó „Közfelháborodás Napja” után a magyar ellenzéki politikusok reflektáltak az esemény jelentéségére.

A Párbeszéd Magyarországért társelnöke, Szabó Tímea szerint a demonstrációk egy „új korszakot jeleznek Magyarországon, és egyértelműen egy új korszakot az Orbán-rendszerben”. Szabó szerint „ígéretes új fejlemény”, hogy a tüntetők különböző csoportjai felkészültek, hogy nyilvánosan demonstráljanak azért, amiben hisznek.

“Az elmúlt öt évben nem láttam a fiatalok ilyen méretű mozgósítást, és ezért sokkal reménytelibbnek látom a jövőt, mint amilyen az elmúlt évek politikai helyzete során. Eddig úgy tűnik, egyetértés, – vagy akár társadalmi elvárás – van azzal kapcsolatban, hogy a politikusoknak az ország problémáinak a megoldásával kell foglalkozniuk, és küzdeniük kell a Fidesz-kormány antidemokratikus lépései ellen. Végül pedig megvan a remény, hogy a civil társadalom feléledt, és ráébredt arra, hogy nélkülük, a fiatalok nélkül, a jövő generációja nélkül nincs igazi változás” – mondta Szabó.

Azzal kapcsolatban, hogy a szervezők nem akarták a politikusokat a tüntetéseken látni, Szabó megjegyezte:

“Mint párt, a Párbeszéd Magyarországért nem vett részt a tüntetéseken, mert biztosak akartunk lenni abban, hogy mindenki tiszteletben tartja ennek a civil mozgalomnak az integritását. Magánszemélyként támogatjuk a demonstrációk célját, és kizárólag magánszemélyként veszünk részt – anyák, apák, emberek, akik aggódnak gyermekeik jövője miatt”.

Szabó továbbra is abban reménykedik, hogy a tüntetéseknek eddig is volt és továbbra is lesz hatása.

“Az biztos, hogy teljesen elfogadhatatlan, hogy a kormány azt mondja, minden rendben van, hogy Vida Ildikó nem korrupt, és ha ennek mégis fennáll a korrupció gyanúja, akkor majd Vida maga fogja kivizsgálni az ügyet. Ez nonszensz. Ezt tennék Észak-Koreában. Őszintén remélem, hogy még nem tartunk ott. Remélem emellett, hogy az emberek nyomást gyakorolnak a kormányra, és észreveszik, hogy a tüntetések nem elszigetelt esetek, és azok folytatódni fognak és kifejezik az emberek elégedetlenségét a kormány munkájával szemben. Remélem, hogy a Fidesz-kormány megfelelő választ ad a demonstrációkra” – mondta Szabó.

Több, mint 15 magyar városban voltak tüntetések és számos külföldi nagyvárosban is. A demonstrációk jelentőségével kapcsolatban Szabó elmondta: “Bíztató jel, hogy a magyarok világszerte megmozdultak és kiállnak a korrupt magyar kormánnyal szemben. Egyértelművé vált, hogy a kormány „szabadságharca” a Nyugat, az EU és az USA ellen visszafelé sült el. Mi azt látjuk, hogy a legtöbb magyar az EU-t és az USA-t tartja legerősebb szövetségesünknek, és ezek a magyarok nem engedték és nem is fogják engedni, hogy a Fidesz demagógiája rossz irányba befolyásolja a magyar társadalmat.”

Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció politikusa a Budapest Beacon-nek elmondta: “üdvözöljük, hogy a civil társadalom aktív és hallatja a hangját”. Azonban Kerék-Bárczy szerint a tiltakozás nem elegendő. “Ezek a demonstrációk a demokratikus tevékenység legjobb hagyományait elevenítik fel, de nem helyettesítik a professzionális politikai lépéseket vagy a pártokat” – mondta. Kerék-Bárczy szerint a tüntetéseknek megvan a hatása a kormány befolyásolására, és a kormány valószínűleg nagyobb figyelmet fordít majd a törvények előkészítésére, az irányelvek megvalósítására. Azonban Kerék-Bárczy hangsúlyozta, hogy a kérdéses témákban a civil egységnek szélesebb körű politikai mozgalommá kell alakulni, a parlamenten belül is. “Valódi változás a kormány viselkedésében csak akkor következhet be, ha a demokratikus ellenzéki pártok sokkal erősebbek és egységesebbek lesznek” mondta.

A liberális Lehet Más a Politika és a szélsőjobboldali Jobbik az alábbi válaszokat adta kérdéseinkre:

Mi a véleményük a hétfői demonstrációkkal kapcsolatban?

LMP: A felháborodás érthető, az elégedetlenség okaival egyetértünk. Van egy elemi erejű elégedetlenség az elmúlt 25 évvel, és persze a közelmúlt botrányaival szemben. Az LMP éppen azért jött létre, hogy az elmúlt 25 év kudarcai helyett kínáljon alternatívát. Fontos megerősítés az LMP számára, hogy sokan vannak, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, és készek cselekedni is a demokráciáért. Mi ugyanúgy az elmúlt 25 év korrupt, cinikus és hazug gyakorlata ellen harcolunk, mint a tüntetők többsége. Bár a tömeg sokszínű volt, alapvetően ugyanazon értékekért szállunk síkra. Az átláthatóság és a társadalmi igazságosság az LMP legfontosabb alapértékei közé tartoznak.

Jobbik:  A tüntetés céljaival együtt tudunk érteni, de a valószínűsíthetően ameriai támogatású rendezvény módszereit elítéljük. A minősíthetetlen nyelvezet, a fellépők beszédeinek tartalma, valamint a posztmodern groteszkbe illő viseletük már-már tragikomikus lenne, ha nem egy több mint 100 millió ember életét követelő rendszer híveit láthattuk volna. Hazánkat eleddig elkerülték a nyugati anarchobalos bajkeverők, de úgy néz ki, hogy a történelem szemétdombjára került baloldalnak mégis sikerült őket is kitermelnie magából.​

Önök szerint a demonstrációk segítenek a NAV USA által felvetett ügyeinek tisztázásában? Lesz-e a tüntetéseknek bármilyen hatása Vida Ildikó pozíciójára nézve?

LMP:  A tüntetések jelentősége, hogy a kormány már nem intézheti el egy legyintéssel a korrupciós vádakat, mint az elmúlt négy évben szokása volt. A politikai fásultság évei véget értek, és örvendetes, hogy több ember figyel oda, nyilvánít véleményt a közügyekről. A korrupciót itt, nekünk magunknak kell kivetnünk a politikából. Vida Ildikónak pedig azért kell távoznia, mert hagyta, hogy az adóhatóságra a gyanú ráégjen azzal, hogy az ügy kipattanása után hetekig nem volt hajlandó megszólalni.

Jobbik:  Kétségtelenül valamiféle nyomást helyez a kormányra a tüntetés, ugyanakkor ismerve a Fidesz hozzáállását ez lényegében éppen ellentétes hatást vált ki. A Fidesz, és különösképpen Orbán Viktor külső nyomás esetén minden esetben ragaszkodik az álláspontjához, az állítólagos igazához, felveszi a kesztyűt és ha lett is volna ilyen belső hang akkor azt a külső támadás miatti összetartás végül elhallgattatja. … Megengedhetetlen, hogy bármely más ország beavatkozzon hazánk belügyeibe és gazdaságába. Elítéli a nyilvánvaló destabilizációs szándékot és, hogy a lehallgatási botrányok során gyűjtött adatokat saját gazdasági érdekeikre használnák fel. A Jobbik azt várná el egy szövetséges országtól, hogy ha információi, bizonyítékai vannak bűncselekményekről, akkor hozza azokat nyilvánosságra.

Mit gondolnak arról, hogy a hétfői események nem csupán Budapestre, hanem az ország több városára is kiterjedtek? Hogyan értékelik ennek jelentőségét?

LMP: Nincs ebben semmi meglepő. A vidéki embereknek talán még több okuk is van a felháborodásra. Elég, ha a földbotrányokra, Kishantosra vagy a nemzeti parkok éppen zajló felprédálására gondolunk. De a vidéki felsőoktatás meggyengítése is joggal háborítja fel sok város lakóit.

Jobbik: Érthető, hogy a Fidesz arrogáns, családellenes és kisvállalkozásokat ellehetetlenítő politikája ellen vidéken is felemelik a szavukat. Hasonló tüntetések rengetegszer előfordulnak, ám azokra a sajtó sajnos sokkal kevésbé fogékony, mint néhány anarchobalos botránypolitizálására.