Magyar holokauszt emléknap: Orbán Viktor levele Heisler Andrásnak, a Mazsihisz elnökének

április 16, 2014

memorial

Magyar holokauszt emléknap 2014: tüntetők bontják a kerítést a sokat vitatott 1944. március 19-i német megszállás áldozatainak emléket állító emlékmű építkezése körül

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek elnöke (Mazsihisz) tegnap levelet kapott Orbán Viktor miniszterelnöktől a magyarországi holokauszt emléknapja alkalmából.

A Mazsihisz ügyvezetője, Zoltai Gusztáv múlt héten mondott le tiltakozásképpen az 1944. március 19-i német megszállás áldozatainak emléket állító vitatott emlékmű megépítése ellen. Az emlékmű építése annak ellenére április 8-án elkezdődött, két nappal az országgyűlési választások után, hogy Orbán Viktor egy korábbi levelében arról tájékoztatta a Mazsihisz vezetőit, hogy az építkezést elhalasztják egy a húsvéti ünnepek utáni időpontra, mely idén április 20-ra esik.

Az emlékmű ellenzői szerint ez egy nyílt kísérlet a jelenlegi kormány részéről arra, hogy a mintegy félmillió magyar zsidó megkínzásának és kivégzésének a felelősségét a náci Németországra hárítsa, ahogy azt Karsai László elmagyarázza. A német csapatok bevonulása ellenére a magyar kormány hozta meg a döntést, hogy 1944. májusa és júliusa között 437.000 zsidót – főleg nőket, gyerekeket és időseket – deportáljanak Auschwitzba. (A munkaképes zsidó férfiakat már korábban besorozták a magyar hadsereg egységei mellé munkaszolgálatra, és közülük sokan végül a háborúban, vagy kínzások miatt vesztek oda.) Ez lett a tragikus végeredménye a közel negyedszázados államilag szankcionált antiszemitizmusnak, és a több mint száz zsidóellenes törvénynek, ami az 1920-as numerus clausus törvény elfogadásával kezdődött. (Németországban csak 1933-ban, a nácik hatalomra kerülésével fogadtak el hasonló törvényt.)

Nem a mi dolgunk megmondani, hogy mit válaszoljon Magyarország zsidó közössége Orbán alábbi levelére. De sajnálatosnak tartjuk, hogy a magyar alaptörvény nem tartalmazza, hogy a “tettek hangosabbak a szavaknál”, és ha Magyarország „lelki és szellemi megújuláson” megy keresztül, akkor vezetőinek le kell számolnia azzal a képmutatással, hogy mást mond egy vallási közösségnek, mint amit cselekszik.

Ezen túlmenően, a második Orbán kormány tolerálja (és bátorítja) Fideszes publicisták és kormánypárti egyének zsidóellenes megnyilvánulásait, valamint olyan, az állami televízióban bemutatott erősen zsidóellenes programok leadását (beleértve az év elején bemutatott háromrészes sorozatot), melynek nincs helye az Európai Unióban, vagy bármely civilizált országban.

A Fidesz-KDNP kormány nacionalista, konzervatív ideológiájának és retorikájának a központjában az az elgondolás áll, hogy a zsidók (kommunisták, szocialisták, liberálisok, bankárok, újságírók) okolandóak az ország múltbéli és jelenkori problémáiért.

Véleményünk szerint a kormány által az állami médiában terjesztett nacionalista, konzervatív ideológia tehető felelőssé azért, hogy a Jobbik, Magyarország szélsőjobboldali pártja riasztó eredményt ért el a múlt vasárnapi választásokon.

Magyarország alkotmányának sérthetetlenségével kapcsolatban pedig annyit, hogy a Fidesz-KDNP által vezetett parlament sorozatosan változtatott azon, Orbán kénye-kedve szerint, ezért úgy tűnik, az annyit sem ér, mint a papír, amelyre nyomtaták.

Orbán Viktor levele:

Heisler András úr

a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke részére

Budapest

Tisztelt Elnök úr!

Magyarország Alaptörvénye az emberi méltóságot az emberi lét alapjának tartja.  Az emléknapon új alkotmányunk szavaival valljuk, hogy a XX. század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra.

Itt az idő a megújulásra, eljött az ideje annak, hogy nemzetünk történelmét végre egészben lássuk.  A magyar zsidóság fájdalma minden magyar ember fájdalma. Bár a holokauszt borzalma zsidó honfitársainkra méretett, az ő életüket, javaikat pusztította el, a nemzet közös fájdalma és vesztesége volt. Felfogásunk szerint ugyanis a magyar zsidóság a magyar nemzet része volt, és az is marad. Biztosítom Önöket, hogy a magyar zsidók közössége a most alakulófélben lévő kormány tiszteletére, barátságára és védelmére a jövőben is számíthat.

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából kérem, fogadja együttérzésemet, és engedje meg, hogy kifejezzem a magyarországi zsidó közösség iránti nagyrabecsülésemet.

Budapest, 2014. április 16.

Tisztelettel:

Orbán Viktor