A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője szerint diszkriminatív a kormány döntése

január 14, 2014

Ivanyi1

A Wesley János Lelkészképző Főiskolára jelentkező diákok a jövőben nem részesülhetnek állami ösztöndíjas képzésben, mondta el Iványi Gábor, az Evangéliumi Testvérközösség vezetője. Az Oktatási Hivatal döntése, mely szerint a köztiszteletnek örvendő oktatási intézménybe jelentkezők (vagy akik jelentkezni szeretnének) nem kaphatnak állami ösztöndíjat, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elleni intézkedéssorozat legújabb része. Iványi a döntést „diszkriminatívnak” nevezte.

A teológia mellett a Wesley János Lelkészképző Főiskola programjai között szerepel a szociális munka és a kisebbségekkel történő foglalkozás is. A tantestület egyik tagját, Balog Zoltánt 2010-ben kisebbségügyi államtitkárnak nevezték ki, és jelenleg ő az Emberi Erőforrás minisztere, akihez az Oktatási Hivatal is tartozik.

A Wesley János Lelkészképző Főiskola mellett az Evangéliumi Testvérközösség további 25 iskolát működtet 18 elszegényedett faluban és településen országszerte, ezzel 3.000 olyan gyermek részére biztosítanak oktatást, akik egyébként nem tudnának iskolába járni.

2011-ben a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget megfosztották az államilag elismert egyházi státuszától. Az itthon és külföldön is sokat kritizált 2011-es egyházi törvény csak az államilag elismert egyházak részére tesz lehetővé bármilyen állami támogatást.

Azóta a kormány megfosztotta az Evangéliumi Testvérközösséget az állami támogatásoktól, melyekből szociális programjaikat és létesítményeiket tartották fenn, beleértve hajléktalanszállókat és nyugdíjas-otthonokat is.

2013 év végéig a kormány a Evangéliumi Egyházközösségtől az összes tag támogató aláírását kérte, mellyel az egyház „legitimitását” igazolják. Miután az egyház a szükséges aláírásnál kétszer többet gyűjtött össze, a kormány bizottságot nevezett ki három „egyházi szakértő” személyében, hogy az határozza meg az egyház „teológia legitimitását”. A tudósok személye nem került nyilvánosságra és a bizottság megállapításaira is várni kell még.

Amennyiben a bizottság a Magyar Evangéliumi Testvérközösséget jogilag elismerésre méltónak találja, úgy az ügy a parlament nemzetbiztonsági bizottságához kerül, ahol eldöntik, hogy az egyház jelent-e valamilyen nemzetbiztonsági fenyegetést. Ha ott is megfelel, és jóváhagyják, akkor a parlamentben plenáris ülésen szavaznak Iványi egyházának sorsáról. Ahhoz, hogy az egyház visszanyerje az 1970-es évektől 2011-ig élvezett státuszát, az országgyűlés kétharmadának kellene mellettük letenni a voksát, hogy „államilag elismert” egyház lehessen.

Iványi misézett Orbán Viktor miniszterelnök házasságkötésénél és megkeresztelte két gyermekét is. Iványi vezette a házelnök, Kövér László édesapjának a temetését. Amikor Erzsébet királynő a 90-es évek elején Magyarországra látogatott, találkozott Iványi Gáborral, és meglátogatta a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Dankó utcai hajléktalanszállóját. Iványi és a királynő fotója Iványi Dankó utcai irodájának falát ékesíti.

Hivatkozás:

Titkolják az egyházi szakértők neveit, Nepszava.hu; 2014. január 11.

Nem kapott a Wesley állami férőhelyeket, Nepszava.hu; 2014. január 13.