Magyar tiltakozók Merkelnek: „Belefulladunk a korrupcióba!”

február 2, 2015

IMG_0421-e1422835976129

Több ezren vettek részt vasárnap este a budapesti Kossuth téren rendezett tüntetésen. Az Orbán-rendszer megbuktatásának hangsúlyozásán kívül a szónokok közül többen is megszólították a hétfőn Budapestre érkező Angela Merkel német kancellárt, akitől nem azt várják, hogy zavarja el Orbánt, pusztán annyit, hogy álljon ki az európai értékekért.

A tüntetés előtti percekben egy érdekes performanszra is sor került: Citromsárga „Crime scene do not cross” (Bűncselekmény helyszíne, ne lépje át) feliratú szalagot feszített ki tiltakozók egy csoportja a parlament elé, és fehér védőruhában sétáltak oda-vissza előtte, miközben kinyitott esernyőikre írt üzeneiket olvashatták az érdeklődők. A tömeg nagy tapssal jutalmazta az előadást.

IMG_0419-e1422836077647

Körülbelül negyed órával a hivatalos kezdés után lépett színpadra az egyik szervező, Gulyás Balázs, a korábbi internetadó elleni tüntetések szervezője, aki arra kérte a jelenlévőket, hogy közösen énekeljék el a Himnuszt. Gulyás beszéde elején humorral próbálta fokozni a hangulatot, és megjegyezte, hogy a kormány sok dologban meghátrált, mert például Angela Merkelnek sem kell majd matricát vennie a repülőtérről arra a négyszáz méteres szakaszra, majd azt ecsetelte, hogy miközben a kormány óriási pénzeket költ például autókra, addig minden negyedik mentőautó 13 évesnél idősebb. A szervező ezután köszönetet mondott a többi kül- és belföldi tüntetés résztvevőinek.

IMG_0429_2-e1422836311507

A felszólalók (balról jobbra): Vajda, Gulyás, Heller, Kész, Hammer, Székely

Gulyás Balázs a közönség tapsa után arra kérte a jelenlévőket, hogy járuljanak hozzá a tüntetés költségeihez, és megemlítette Rogán Antalt, aki szerint tízmilliós nagyságrendű egy ilyen tüntetés költsége. Gulyás ekkor a levegőbe emelt egy Louis Vuitton márkájú táskát, és azt mondta: “Antal, egy ilyen tüntetésnek csak akkor lenne tízmilliós a költsége, ha ilyen félmilliós divattáskákkal aggatnánk tele a színpadot.” A táska egyébként nem volt valódi, a tüntetők felé viszont egyértelmű volt az üzenet, ráadásul mindezt a szervezők azzal koronázták meg, hogy a jelenlévők adományaikat “Gucci” feliratú kartondobozokba dobhatták be.

Gulyás arra emlékeztetett: “1946-ban ezen a napon kiáltották ki a köztársaságot.” Annak a köztársaságnak a szovjet befolyás vetett véget, ami a nyers erőn és a KGB besúgóhálózatán alapult, ma viszont egy volt KGB-tiszt irányítja Oroszországot, méghozzá  ugyanazokkal módszerekkel. “Ennek az egykori KGB tisztnek a függőségébe viszi hazánkat Orbán Viktor.”

Gulyás Balázs ezután Orbánt próbálta szembesíteni korábbi 89-es és 98-as önmagával. Szerinte a miniszterelnök nehezen meggyőzhető, ezért először a kétharmadát kell megtörni, erre pedig minden esély megvan – ezzel konferálta fel Gulyás Kész Zoltánt, aki 3 hét múlva a veszprémi időközi országgyűlési választáson független jelöltként törheti meg a Fidesz kétharmados uralmát.

Kész Zoltán rövid bemutatkozás után elmondta, hogy ezen a választáson múlik, véget vetünk-e Magyarország 5 éve tartó megaláztatásának. Ezután felsorolta, mit fizettünk eddig a fideszes politikusoknak, de megjegyezte, hogy hamarosan ők fognak fizetni. Kész ezután arról beszélt, hogy nem hagyhatjuk nagyszüleink és szüleink szabadságról szőtt álmait szertefoszlani, és ne hagyjuk, hogy gyermekeink jövü nélkül, néhány család rabszolgájaként tengessék életüket. “A félelem és reszketés rohasztja Magyarországot” – mondta, és hozzátette: Orbán rendszerét már csak néhány korrupt ember tartja életben. “A Polt Péterek és Vida Ildikók a rendszer támaszai”.

Holnap érkezik hazánkba a német kancellár, de nem az ő feladata elzavarni Orbánt, hanem először is a veszprémieké február 22-én. Ők fogják megüzenni, hogy van remény, mert Magyarország kijózanodott – mondta Kész Zoltán, aki beszéde végén jelezte: megbocsát azoknak az újságíróknak, akik részt vettek az ellene irányuló elmúlt napok lejáratókampányában, mert ők is csak félnek, mint mindenki más. “Miattuk, és értük is kell egy új országot építenünk!”

A képviselőjelölt után Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke lépett a mikrofonhoz, közben pedig először a demonstráció folyamán a tömeg az “Orbán takarodj” rigmust kezdte skandálni.

Székely Sándor arról beszélt, hogy Orbán rendszerét meg kell szüntetni, ám ehhez mindenkinek politizálnia kell. “Ma Magyarországon mindenki hazudik.” Hazudik a kormány, de nem mond igazat az ellenzék sem, és azok sem, akik szerveződnek, blogot írnak, és közben azt mondják magukról, hogy nem politizálnak. Székely szerint ma, aki eljött erre a tüntetésre, az politizál, és ez jó. Ez az, ami meg tudja buktatni Orbán Viktort. Becsapjuk magunkat azzal, hogy azt mondjuk: majd jobb lesz. Jobb lesz a gyerekünknek, lesz majd nyugdíjunk. Székely szerint nem lesz jobb senkinek sem, ha befogjuk a szánkat. Ugyanúgy el fognak venni mindent, ahogyan eddig is megtették, ezért nem hazudhatunk többet magunknak, itt az ideje, hogy saját kezünkbe vegyük a sorsunkat, és elkezdjünk politizálni.”Ne csak a kocsmában legyen nagy a szánk, hanem az utcán is” – zárta beszédét a mozgalom elnöke.

A következő szónokot, Heller Ágnes filozófust Gulyás Balázs úgy konferálta fel, hogy ő az, aki már 1956-ban is a demokráciáért tüntetett itt a Kossuth téren. Heller Ágnest hatalmas ováció fogadta, aki azzal kezdte, hogy mindenki, aki jelen van, egy normális Magyarországot akar, ám ehhez szükség van néhány dologra. Követeljük többek között a média szabadságát, a tanszabadságot, a jogbiztonságot, a törvény előtti és elé kerülés egyenlőségét, a vallásszabadságot, a sztrájkjog kiszélesítését, a munka törvénykönyvének újratárgyalását, a kisebbségek integrációját, igazságos adópolitikát, a szegénység öröklődésének megakadályozását, a fiatalok megbecsülését, és az egyértelmű Európához való tartozást. “Követelünk egy tudás alapú társadalmat, mert csak a tudás alapján van munka és siker” – mondta Heller Ágnes.

Szavait hatalmas ováció fogadta, az egész téren zengett: “Európa”.

Minden diktatúra abból él, hogy az ország lakosai nem politizálnak, és csak a kocsmában panaszkodnak, de semmit sem tesznek a saját sorsukért. Ezért politizálni kell az országot: tárgyaljunk, beszélgessünk, mert az ország sorsa tülőnk függ. “Ezt kívánja a magyar nemzet” – zárta beszédét Heller Ágnes.

Őt a mikrofonnál Hammer Ferenc médiakutató követte, akit Gulyás Balázs a média elnyomásával kapcsolatos gondolataival konferált fel. Hammer sajátos stílusban, gyakorlatilag végig ordítva mondta el beszédét, amelyet a kiváló hangosításnak köszönhetően legtöbben a fülük bedugása mellett is tisztán hallottak.

Hammer szerint ma Magyarországon a hatalomgyakorlás kulcsa az ingyenes média, ezt bizonyította az RTL Klub, ami miatt “minden felcsúti rémhír 1 százalékába került a Fidesznek”. Amikor a német RTL vezetői alkudoznak a kormánnyal, akkor ne a sajtószabadságra gondoljanak, hanem a méltóságukra. Hammer beszélt a kiszolgáltatott idős emberekről, a tanulás lehetőségétől elzárt fiatalokról, Matolcsyról, a Paksi erőműről, a termőföldről, az útépítésről, Magyarország jövőjének eltékozlásáról. Ezért ma minden ellenzéki erőnek egy gondolat kell járjon a fejében: hogyan lehet megszabadulni ettől a katasztrófától? Hammer szerint ma ez az első számú demokratikus cél, ezért az ellenzék “legyen álnok és körmönfont!”.“Legyenek politikusok!”

Hammer Ferenc után Vajda Zoltán 16. kerületi önkormányzati képviselő, a magánynyugdíjpénztárak államosítása elleni tüntetés szervezője, a mostani demonstráció másik szervezője lépett utolsóként a színpadra.

Vajda azzal kezdte: “nem gondoljuk, hogy az EU, vagy Angela Merkel dolga a ránktelepedett kórságtól megszabadítani minket. Ez a mi felelősségünk, és meg is fogjuk tenni.” A közönség a tüntetés során talán a legnagyobb erővel kezdte skandálni: “Orbán takarodj!”

Vajda ezután a német kancellárt szólította meg, és arról beszélt, hogy nekünk milyen Európa kell. Nem olyan, ahol félnek, hanem egy olyan, ahol fel sem merül, hogy államosítsanak egy magánnyugdíjpénztári vagyont, vagy elvegyék bárkinek a magántulajdonát. Vajda emlékeztette Merkelt, hogy bár nem az ő feladata Orbán elzavarása, de neki, és az Európai Néppártnak igenis van felelőssége, ezért elvárjuk, hogy az európai értékeket számonkérje rajta, és hogy ne hunyjon szemet Orbán és maffiakormányának tettei felett.

Ezután Vajda azt kérdezte Merkeltől, hogy megtenné-e azokat az intézkedéseket, amelyeket Orbán megtett. “Kancellár asszony! Ön és az ön kormányának tagjai lopnak?”

Vajda emlékeztette a német kancellárt: ezermilliárdos nagyságrendű EU-s támogatás áramlott és áramlik ma is Magyarországra, amelynek nagy részét a német adófizetők állják. Ebből lehetne értelmes beruházásokat csinálni, “de simán el is lehet lopni”. A tömeg azt kezdte skandálni: “börtönbe!” Ez nem vicc, belefulladunk a korrupcióba – folytatta a szónok. A minket érő jogsértések európai polgárokat érő jogsértések, ezért három dolgot várunk el az EU-tól: kényszerítsék ki a pályázati eljárások átláthatóságát, hozzanak létre uniós ügyészséget az uniós pénzekkel kapcsolatos szabálytalanságok büntetőjogi üldözésére, és erősítsék meg az Emberi Jogok Európai Bíróságát. Merkelt arra kérte Vajda, hogy holnap se feledje: Magyarország nem egyenő Orbánnal. “Mi vagyunk a nép” -emlékeztette a kancellárt, de megjegyezte, hogy magunkkal szemben is vannak elvárásaink.

A cél közös: hogy újra köztársaságunk legyen. “Van remény, van erő, és van cél.” Egyre többen mondják, hogy ez így nem mehet tovább, és ezt Orbánnak köszönhetjük. Vajda szerint “az köt össze bennünket, hogy tisztességes, bátor, Magyarország boldogulását akaró emberek vagyunk. Ti vagytok az igazi hazafiak!” – mutatott a tömeg felé.

Mindenkinek tennie kell a dolgát – mondta Vajda, és hozzátette: folytatják a nyomásgyakorlást, minden ügyre rá fognak szállni, és újabb tüntetéseket is szerveznek, mert “ez még csak a kezdet”. A változás csak egyénekből indulhat ki, ezért “tedd meg, amit ma megtehetsz”. Ehhez a szervezők segítséget nyújtanak, ezért arra kérte a jelenlévőket, hogy lépjenek velük kapcsolatba, és a tüntetés után látogassák meg a “www.veddkomolyan.eu” nevű internetes oldalt, ahol mindenki megtudhatja, mit tehet saját maga a közös célért. Ezzel zárta beszédét Vajda Zoltán, aki március 15-ére újabb tüntetést jelentett be.

A demonstráció végén felcsendült az Örömóda, az EU himnusza.