A magyarok nem tartanak rasszista incidensektől

június 29, 2016

1024px-Whitehall_Street_Traffic

Péntek óta számos – főleg lengyeleket érintő – incidens történt Nagy Britanniában, a kinti magyarok ennek ellenére nem félnek a rasszista érzelmek föllángolásától.

Nem tartanak a rasszista érzelmek föllángolásától a Nagy-Britanniában élő magyarok, pedig a múlt csütörtöki népszavazás óta – melyen a brit választópolgárok az Európai Unióból való távozás mellett döntöttek – számos olyan incidens történt a szigetországban, melynek célpontjai idegenek, főképp lengyelek voltak.

A rasszista megnyilvánulások föllángolásának vélhetően a sikeres „kilépési kampányhoz” van köze. A The Guardian például arról számolt be, hogy vasárnap reggel egy rasszista falfirkát fedeztek föl a Lengyel Társadalmi és Kulturális Szövetség épületének főbejáratán a nyugat-londoni Hammersmith városrészben.

Az esetre azután került sor, hogy a cambridge-i rendőrség vizsgálatot indított egy ügyben, mely még pénteken történt Huntingdonban: a városban rasszista tartalmú laminált kártyákat osztogattak. A Cambridge News szerint a Szent Péter Iskolánál tanársegédek és diákok is olyan kártyákat találtak, melyeken angolul és lengyelül az állt: „Hagyd el az EU-t/Elég a lengyel élősködőkből”. Az egyik diák egy tizenegyéves lengyel gyerek volt, aki a beszámolók szerint „igazán szomorú” volt az eset miatt.

A brit rendőrség tájékoztatása szerint egy másik eset során egy manchesteri vonaton kezdett üvöltözni utastársaival egy fiatal helyi, aki bevándorlóknak gondolta őket.

Nagy-Britannia lengyel nagykövete a történtek elítélésére szólította föl a politikusokat.

Számítanak ránk”

Bár a rasszista incidensek száma megszaporodni látszik a szigetországban, az ott élő magyarok nem félnek. A Budapest Beacon által megkérdezettek azt mondták, a TV-ben látták ezeket az eseteket, de személyesen sosem tapasztaltak hasonlót.

„Egy multinacionális cégnél dolgozom, és mindannyiunkat biztosítottak arról, hogy számítanak ránk, és nagyra értékelik a munkánkat” – mondta egyikük.

Egy másik kint élő magyar arról számolt be, hogy barátai támogatják a népszavazás óta. „Brit kollégáim mindig is nagyon kedvesek voltak, és őket is ugyanannyira megdöbbentette az eredmény, mint engem” – mondta. „Szerencsésnek érzem magam. Amióta csak ide érkeztem, soha semmilyen formában nem tapasztaltam rasszizmust. Mindenhol vannak bolondok, de ezek az esetek nem tükrözik a teljes társadalom véleményét”.

Az általunk megkérdezettek mindannyian arra hívták föl a figyelmet, hogy ezek az esetek Nagy-Britannia középső részén fordultak elő, ahol a munkanélküliség általában magasabb – a bevándorló-ellenes érzelmek is sokkal gyakrabban fordulnak elő.

A The Guardian arról számolt be, miszerint a jelentett esetek nagy része mintha azon a tévhiten alapulna, hogy az Egyesült Királyságban élő uniós állampolgárokat most majd az ország elhagyására kényszerítik. Erre jó példa, amikor egy lengyel nőt arra szólítottak föl, hogy szálljon le a buszról és „pakoljon össze”.

Megoldás: állampolgárság

A népszavazás eredményének ellenére egyik magyar sem tervezi, hogy elhagyja Britanniát, ezzel szemben az ugyancsak lapunknak nyilatkozók közül többen is azt fontolgatják, hogy beadják az állampolgársági kérelmet.