Ma a magyarok hetedik alkalommal szavaznak szabad, többpárti választásokon a kommunizmus bukása, 1989 óta. A választásokra egy igen rövid, hat hetes kampányt követően kerül sor, mely során gyakorlatilag nem volt nyilvános párbeszéd vagy vita azon kívül, hogy melyik pártban, vagy pártokban lehet leginkább bízni a további rezsicsökkentéssel kapcsolatban.

A tegnap esti ATV-n bemutatott vita Mesterházy Attila, az MSZP jelöltje, és Schiffer András, az LMP társelnöke közötti vita volta az egyetlen, ahol a miniszterelnök-jelöltek nyilvános vitát folytattak. Orbán Viktor, a nagy kommunikátor visszautasította a nyilvános miniszterelnök-jelölti vitára vonatkozó felkéréseket. Ehelyett pártja százmilliókat költött az országos kampányra, emlékeztetve a magyarokat, hogy ő Magyarország miniszterelnöke.

A két héttel ezelőtt Orbán beszédében elhangzott tíz pontos gazdasági programon kívül (amit a rezsicsökkentés kivételével gyorsan el is felejtettek) a kormányzó Fidesz-KDNP szövetség nem készített programot azon kívül, hogy folytatni fogják azt, amit az elmúlt négy évben is csináltak.

Kövér László, a parlament házelnöke szerint a Fidesz annak szentelte az elmúlt négy évet, hogy kigyomlálja a posztkommunizmus hajtásait. Kövér szerint a szocialisták és a liberálisok a szellemi örökösei azoknak, akik a magyarok elleni bűnöket elkövették az 1989-es rendszerválás előtt és után. A szocialistákat és a liberálisokat ennélfogva  azzal vádolja a Fidesz, hogy kizsákmányolták és külföldi befektetők kezére játszották  az országot.

A demokratikus pártok közül az LMP volt az egyetlen, amely részletes, átfogó választási programot tett le az asztalra. Biztosnak tűnik, hogy a liberális párt megingathatatlan elkötelezettsége a jó kormányzás irányába azzal jár, hogy akár összes parlamenti székének is búcsút mondhat.

2014 nem 2010

A magyarok 2014-ben teljesen más körülmények között szavazhatnak, mint 2010-ben.

A pártoknak idén lehetősége van szavazókat szállítani az urnákhoz és aktívan kampányolni a választás napján is (bár a kampányolás nem megengedett a választóhelyiségek 150 méteres körzetében).

2014-ben a magyarok a korábbinál jóval kisebb, 199 fős parlamentet választanak. 106 szék sorsa a 106 választókerületben dől el, a többi 93 pedig az országos pártlisták alapján.

A választás második fordulójának eltörlése azt jelenti, hogy a jelölteknek nem szükséges megszerezniük az 50%+1 szavazatot ahhoz, hogy győztesnek hirdessék őt ki. A legtöbb szavazatot kapó jelölt nyer.

A pártok és jelöltek bősége

Idén a négy évvel ezelőttihez képest közel háromszor annyi párt és több száz egyéni jelölt közül lehet választani. A politikai ellenzék megosztásának érdekében a Fidesz oly módon változtatta meg a választási törvényt, hogy gyakorlatilag bárki indulhatott jelöltként. Ehhez mindössze 500 aláírást kellett összegyűjteniük választókörzetükben, amit az is nagyban megkönnyített, hogy idén a választók egynél több jelöltet is támogathattak aláírásukkal.

A Fidesz vezette parlament nagyvonalú kampányfinanszírozási törvénye azt eredményezte, hogy 18 párt is országos listát állított. (Amíg egy párt el tud számolni azzal, hogy mire költötte el a több százmilliós kampánytámogatását, addig azt nem kell visszafizetnie, még akkor sem, ha egyetlen szavazatot sem kapott.) A fő ellenzéki pártok az „oszd meg és uralkodj” stratégiát azzal próbálták meg elhárítani, hogy közös jelöltlistát állítottak és megtették miniszterelnök jelöltnek Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét. Kínos házasság ez, ahol a szabad piac párti liberálisok összefeküdtek az elvhű szocialistákkal. (A politika tényleg furcsa hálótársakat eredményez.)

Különbözőségeiket nem tudták félretenni a választások előtt két hónapig, ez kijavíthatatlan hibákat eredményezett az egyesült ellenzék soraiban, ezért számos baloldali szavazó dönthet úgy, hogy nem megy el szavazni.

Azonban, ha a demokratikus ellenzék még össze is tud fésülődni, kérdéses, hogy le tudja-e győzni a számos szinte leküzdhetetlennek tűnő akadályt, amelyet az Orbán kormány tett az útjukba.

Az első, az a nyilvánvalóan részrehajló hozzáállás, ahogy az állami televízió a választási hírekről beszámolt. Míg az ellenzék kevés figyelmet kapott, az is gyakran rövidített és elferdített, negatív beszámoló volt. A magyarok mintegy 69%-a teljes mértékben az állami televízió információira hagyatkozik Magyarország és világ híreivel kapcsolatban. Amennyiben kétkednek abban, hogy az elmúlt négy évben „Magyarország jobban teljesít” Orbán Viktor vezetése alatt, akkor az ATV-t nézhetik, vagy a Klubrádiót hallgathatják a dolgok jobb megértése érdekében. Azonban, az előbbi nézettsége csak mintegy 5% a teljes nézői körben, a második pedig nem fogható Budapesten kívül, mivel frekvenciáinak egy részétől megfosztották (ami megmaradt az is csak a bírósági döntése miatt maradt meg). Januárban a magyar hírügynökség, az MTI gyorsan beszámolt Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettesének be nem vallott, külföldi bankban tartott 240 millió forintjáról (mely számlát a feltételezések szerint hamis útlevéllel nyitották). Ezzel szemben az MTI nem számolt be arról, hogy a feltételezések szerint Rogán Antal és más prominens Fidesz képviselők több tíz milliós ingatlanjaikat felejtették ki vagyonnyilatkozataikból.

A második akadály az a tény, hogy a legtöbb kereskedelmi televízió, rádióállomás, újság és magazin jelenleg Fidesz-közeli vállalkozók kezében van. Ennélfogva nem igazán számoltak be a Fidesszel vagy a kormánnyal szemben kritikákat megfogalmazó hírekről, viszont nagyon igyekeztek közölni az olyan híreket, amelyek hiteltelenítették a politikai ellenzéket.

A harmadik akadály az, hogy a különböző ügynökségek, hivatalok látszólag együttműködtek az olyan kormányoldali médiákkal, mint például a Magyar Nemzet, és kiszivárogtatták az olyan híreket, melyek súlyos kárt okoznak a Magyar Szocialista Pártnak (mint a fent említett Simon ügy) a választásokat megelőző hetekben.

A negyedik akadály a kampányhirdetések kihelyezésének szigorú szabályozása. Ettől az évtől kezdve a pártok nem hirdethettek újságokban és a nyomtatott sajtóban, megfosztva ezzel őket attól a lehetőségtől, hogy nem Fidesz-közeli médiákban hassanak az olvasókra. Míg az állami televíziónak ingyen kell az ellenzéki kampányhirdetéseket közzétenni, a kereskedelmi televíziókra ez nem vonatkozik, ezért nem meglepő módon nem is tettek így.

Az ötödik akadály (kapcsolódva a negyedikhez) az volt, hogy az óriásplakátok nagy többsége közvetve vagy közvetlenül Fideszhez köthető prominens üzletemberek kezében van. A masszív és folyamatos Fidesz óriásplakát kampány mellett az ellenzéki pártoknak olyan szervezetekkel kellett versenyezniük a maradék óriásplakátokért, mint a Magyar Nemzeti Bank, az Államkincstár, illetve olyan cégekkel, melyek Fidesz támogatók kezében vannak.

A hatodik akadály (kapcsolódva a harmadikhoz és a negyedikhez) az volt, hogy a Fidesz a kampányban olyan „civil szervezeteket” is felhasznált, amelyeket Fidesz támogatók, sőt a kormány is pénzelt, hogy megkerüljék a saját maguk által hozott választási és kampányfinanszírozási törvényt. A választási és kampányfinanszírozási törvény hatálya alá nem eső külső megbízott szervezetek használata lehetővé tette a Fidesznek, hogy háromszor annyit költsön a kampányában a média megjelenésekre, mint az egyesült ellenzék.

Ezek az akadályok olyan választási kampányt eredményeztek, amiben a kísérteties csenden túl szinte csak a kormányzó párt hirdetéseit és nyilatkozatait lehetett látni, hallani. Ez olyan tapasztalat, mintha egy csendes erdőben sétálva egyetlen harkályt lehetne hallani, amelyik azt kopogtatja, hogy „szavazz a Fideszre”. Vagy mintha horgászat közben minden béka azt brekegné egy szólamban, hogy „Fidesz”.  Valójában, ha valaki az óriásplakátokra hagyatkozna, akkor nem tudná, hogy Magyarországon több-párti választásra készülnek.

Álljon fel az igazi reformer!

A politikai baloldal négy nagy tábor között szakadt szét, melynek egyike (LMP) visszautasította, hogy bármit tegyen a másik hárommal. Az MSZP, az Együtt 2014, és a DK olyan vezetővel indult, melyek magukat mind reformereknek mondják. Az a gond, hogy mindegyikük szolgált Gyurcsány katasztrofális második kormánya (2006-2009) alatt, melynek végén maga is lemondani kényszerült.

Amióta Gyurcsány Demokratikus Koalíciója tagja az ellenzéki összefogásnak, a választás tulajdonképpen egy népszavazás lett arról, hogy odaadjuk-e a „Gyurcsány-csapatnak” a családi autó kulcsát. Lehet, hogy a szavazók gyorsan felejtenek, de azt kevesen bocsájtják meg a második Gyurcsány kormánynak, hogy politikai bénultságot okozott miután elismerte, hogy „csaltak és hazudtak” a 2006-os választás előtt. Ki tudja megbocsájtani ezt a sokkoló zavart, amit az 1956-os forradalom kezdetének 50. évfordulóján okozott?

Bármilyen politikai érdeme is legyen Gyurcsánynak, a közvélemény szemében Gyurcsány gyenge miniszterelnök volt, akinek adminisztrációja a korrupcióban fürdött.

Orbán Viktor a magyarokat jó érzéssel tölti el, jórészt amiért a problémákért másokat okol, például az Európai Uniót, a nemzetközi tőkét (úgymint a zsidóságot), a hazai és külföldi politikai ellenfeleit, és természetesen az előző szocialista kormányokat és liberális koalíciós partnereit. Még jó, hogy ők készek átnézni azon a tényen, hogy Orbán gyakran tűnik elrugaszkodottnak a valóságtól, és mintha nem venné figyelembe, hogy egyre több bizonyíték szól amellett, hogy kormánya alkalmatlan és korrupt.