Így kérhetők számon a kormánypárti politikusok

április 26, 2016

Az indexes Fábián Tamás akcióban. A vezető
kormánypárti politikusok kevéssé tűntek konstruktívnak. Videó: Index

Leszegett fej, nem a kérdésre adott válasz, pökhendi stílus – ez jellemezte azokat a kormánypárti képviselőket, köztük vezető politikusokat, akiktől újságírók szerették volna megtudni, mi a véleményük a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak botrányos pénzköltéseiről. A történtek után a Hvg.hu, az Index, a Nol.hu és a 24.hu tudósítóit is kitiltották a Parlamentből. 2016 Magyarországán így kérhető számon egy-egy döntés azokon, akiket mi választottunk, és akik minket képviselnek.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, múlt pénteken hozták nyilvánosságra a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai, mire és mennyit költöttek abból a negyedbillió forintból, amit a kormány annyira szeretett volna eltüntetni, és amiről az ezt lehetővé tévő törvényt elfogadó képviselők szentül hitték, hogy az ezekbe a szervezetekbe átjátszott közvagyon „elveszíti közvagyon jellegét”.

Az Alkotmánybíróság vagy a Kúria ezt egészen másképp látta, így végül az alapítványoknak nem maradt más választása, mint kiadni az évekig titkolt adatokat. Ezekből kiderült, mire költötték az adófizetők pénzét a közpénzzel gazdálkodó alapítványok, amelyek egyébként azzal mentegetőztek, hogy ők csak befektették a pénzt, ami ráadásul többet ér, mint előtte.

Jutott pénz Matolcsy György MNB-elnök titkárnőjének könyvkiadására és fordításra, tanzániai, namíbiai és ruandai tanulmányútra, előadásokra, Tusnádfürdőnek, az Echo TV-nek, egyetemeknek, vagy épp a fölmondásoknak köszönhetően nehéz helyzetbe jutott Vs kiadójának. Az Együtt az ügyben följelentést tett, már csak az a kérdés, milyen nyomozás várható attól a legfőbb ügyésztől, akinek a felesége is érintettje az ügynek, Polt-Palásthy Marianna ugyanis felügyelőbizottsági elnök és tag is az alapítványokban, továbbá a jegybank személyzeti főnöke is egyben, havi mintegy ötmillió forintos fizetésért.

Harangozó Tamás, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) frakcióvezető-helyettese mindezt rá is olvasta Polt Péter fejére hétfőn a Parlamentben, a legfőbb ügyész azonban nem értette, mi a probléma, mint ahogyan az sem világos számára, miért nem fogadható el egy jogállamban, ha a legfőbb ügyész együtt ebédel a jegybankelnökkel, ráadásul egy olyan eset után, mint a Quaestor-ügy, amelyben százötven milliárd forint tűnt el az MNB szeme láttára, és amiből elképzelhető, hogy még a nyakig sáros cégvezért, Tarsoly Csabát is kimosdatják, köszönhetően épp a Legfőbb Ügyészség időhúzásának. Igaz, Polt Pétert nyilvánvalóan az sem zavarta és nem érezte összeférhetetlennek, hogy a felesége olyan pozíciókat tölt be, amilyeneket.

Az értetlenség persze nemcsak rá, de a kormány politikusaira is igaz. Hétfőn újságírók hada próbálta kideríteni, mit gondolnak a botrányról vezető kormánypárti politikusok, de a reakciók vélhetően még az legedzettebbek várakozásait is alulmúlták.

Farkas Flórián miniszterelnöki biztos például egy halaszthatatlan hívást bonyolított éppen akkor, amikor az Index újságírója faggatta volna, V. Németh Zsolt pedig nem akart szerepelni a saját szavai szerint „hogyan csináljunk magunkból rövid idő alatt egy komplett hülyét című műsorban”, pedig pont ezzel a reakcióval tett hozzá egy kis pluszt. A szintén kormánypárti képviselő, Pósán László csak lehajtott fejjel menetelt tovább a vörös bársonyszőnyegen, mindössze egy köhintésre futotta tőle, Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető viszont legalább válaszolt, igaz, csupán annyit, miszerint ő nem ismeri az ügyet. Pócs János sem hallott a dologról, de országgyűlési képviselőhöz méltatlan tájékozatlanságáról örömmel tett tanúbizonyságot.

Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke előző nap már válaszolt a kérdésekre, amik ráadásul „kifejtős válaszok” voltak, így ő sem állt kötélnek. Völner Pál igazságügy-minisztériumi államtitkár szerint egy balliberális lap is komoly pénzhez jutott, szóval ha azonos mérce szerint osztják a pénzt, akkor az nyilván elfogadható, bár ő ezt nem mondta ki konkrétan, csak azt, hogy akkor bárki részesülhet belőle. Igazán megnyugtató válasz, mint ahogyan Révész Máriuszé is az, aki nagyon meglepődött a történteken, hiszen „a Vs az nem egy baráti médium, ehhez képest nagyon sok pénzt kapott”.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára kedélyesen megveregette az Index újságírójának a vállát, majd elmondta, hogy ő az alaptörvény ötödik évfordulóját érkezett ünnepelni az Országházba, és azért nem válaszol a kérdésre, mert „a mai napnak nem ez a témája”, és amúgy sem arra válaszol, amit a riporter kérdez. Mintha csak Kósa Lajos fideszes frakcióvezetőt hallanánk, végül pedig tényleg meg is halljuk, amikor a maga pökhendi stílusban azt magyarázza, hogy ő most épp egyeztet, és az újságíró majd egyeztessen időpontot a sajtósával, ha interjút szeretne. Az ő reakciója amúgy kevésbé meglepő, hiszen már korábban is szóvá tette, mennyire elszemtelenedtek az újságírók a Parlamentben.

A magasabb kormánypárti körökből sem érkezett szívderítőbb reakció, sőt: a Nol.hu fölvételének tanúsága szerint Kövér László házelnök és Orbán Viktor miniszterelnök is leszegett fejjel vonult végig a Parlament folyosóján. Egyikük sem szólt egy szót sem. Talán nincs is miért.

Jól jellemzi a közvélekedést az egyik felvétel alatt lévő internetes hozzászólás, melynek írója nem érti, hogy bírják ki az újságírók, hogy nem vágják szájon az ilyen stílusban reagáló képviselőket.

Egy jogállamban a jegybankelnök is azonnal beadná a lemondását, nem úgy Matolcsy György, legalábbis erre enged következtetni az MNB hétfő esti, a Világgazdaságnak adott válasza. Eszerint „az alapítvány megalapítását és bírósági bejegyzését követően önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet, amely független az alapítójától, és amelynek ügyvezetését a kuratórium látja el”, továbbá, „az MNB alapítói jogai nem terjednek ki az alapítványok cél szerinti tevékenységéhez kapcsolódó konkrét pályázati és támogatási döntések meghozatalára vagy befolyásolására”. A jegybank tehát mossa kezeit.

Ezek a kormánypárti politikusok az állampolgároknak köszönhetik a mindennapi kenyerüket – meg annál egy kicsivel többet is –, amit azzal hálálnak meg, hogy egyáltalán nem, vagy lekezelő stílusban válaszolnak egy-egy, egyebek mellett a döntésük nyomán keletkezett botrányt firtató kérdésre. Hát mit képzelnek ezek az újságírók, hogy meg akarják tudni, mire költötte a jegybank az adófizetők pénzét? Nem úgy az állampolgárok, hiszen senki sem üvölti habzó szájjal a Parlament előtt, hogy hol a pénzem, az internetes hozzászólásoktól viszont aligha rémül meg bárki. Az átlagember nem követeli az átláthatóságot, és nem követel felelősöket sem, ami csak azért furcsa, mert ha otthon elromlik a televízió vagy a mosógép, akkor mindenki azonnal a garanciát követeli még akkor is, ha önhibájából ment tönkre az eszköz, miközben a fizetéséből havonta legalább egy ilyen készülék árát befizeti az államkasszába adó formájában, ám hogy azzal mi lesz, már nem érdekli. Pedig az is az övé: abból látják el a kórházban, abból tanítják a gyerekét, és egy sor más szolgáltatáshoz is annak köszönhetően jut hozzá. Már ha hozzájut, már ha ellátják, már ha tanítanak.

A felvételeknek köszönhetően egyébként a Hvg.hu, az Index, a Nol.hu és a 24.hu tudósítóit is kitiltották a Parlamentből, ami nem meglepő, ha azt vesszük, hogy a Nol.hu felvétele szerint Havasi Bertalan, Orbán sajtófőnöke – aki amúgy nem az Országgyűlés, hanem a Miniszterelnökség alkalmazottja – következményeket helyezett kilátásba amiatt, hogy az orgánumok olyan területen forgattak, ahol az Országgyűlés rendje szerint nem lehet.

A kitiltásra Murányi András, a Népszabadság főszerkesztője kedden nyílt levélben válaszolt. „A Népszabadság célja az, hogy munkatársai – pláne közügyekben – kérdéseket tegyenek fel a nép által választott és fizetett képviselőknek, a válaszokat pedig a közvélemény elé tárja. […] Az utóbbi időben munkánk gyakorlását a végletekig szűkített térre korlátozzák, ami ellehetetleníti az alapvető szabadságjogok egyikét, a sajtószabadság érvényesülését” – írja Murányi.

„A Népszabadság továbbra is igyekszik megfelelni a vonatkozó normáknak. Ugyanakkor a jövőben is mindent megtesz a közérdekű információk megszerzéséért” – zárul a főszerkesztői levél.