„Magyarország ellensége nem Európa, hanem a saját miniszterelnöke” – megint kifütyülte Orbánt az Együtt

február 10, 2017

Péntek délután tartotta évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök a Várkert Bazárban, ahol nehezített pályán ugyan, de végül sikeresen kifütyülte őt és vendégeit az Együtt. Juhász Péter szerint Orbán uralkodónak képzeli magát, Hajdu Nóra szerint ő Magyarország ellensége, Szigetvári Viktor pedig úgy látja: az ellenzék erősebb, mint azt a Fidesz láttatni akarja.

„Nem tömegrendezvényre készülünk, mert nyilvánvalóan pénteken délután háromkor az emberek többsége dolgozik, és nincs ideje, lehetősége eljönni kifütyülni Orbán Viktort” – hangzott az esemény csütörtöki felkonferálása Juhász Pétertől.

Van benne igazság, ám ennek ellenére az Együtt már akkor sikeresnek nevezhette a pénteki „tüntetést”, amikor az még el sem kezdődött. Ezzel kapcsolatban szintén az ellenzéki párt újdonsült elnökének magyarázatát érdemes idézni, aki a Facebookon közzétett beharangozójában arról beszélt, hogy úgy tűnik, Orbán „rendkívüli módon fél”, hiszen több mint ötezer négyzetmétert kordonoznak le a Várkert Bazár környékén.

Nem véletlen, hogy két helyszínt kényszerült benevezni a füttykoncertre az Együtt. Az elsőn – ahol Orbánék begördülnek a Várkert Bazár elé – úgy száz ember gyűlt össze, már a párt politikusain és aktivistáin kívül. Itt beszédek még nem hangzottak el, az egyetlen napirendi pont a kitartó fütty volt. Egy-egy bekiabálás szakította csak meg a folyamatos zajkeltést, melyre az egyik tüntető rendőrséginek tűnő szirénája is alaposan rásegített.

Ahányszor elhaladt egy láthatóan jólöltözött, vagyis minden bizonnyal Orbán Viktor évértékelőjére érkező ember, a fütyülők rendre ráerősítettek, de ugyanezt kapták a szebbnél szebb autókkal begördülők is. Egy idő után néhány méterrel odébb is terelték a rendőrök a gyalogosan érkezőket, pedig addig sem történt semmiféle atrocitás: a Várkert Bazárba igyekvők leginkább mosolyogva vették tudomásul a demonstrálókat.

Juhász Péter természetesen maga is ott volt az események sűrűjében, de fütyült Vajda Zoltán, az Együtt XVI. kerületi önkormányzati képviselője, Hajdu Nóra alelnök, Szigetvári Viktor, az országos politikai tanács elnöke és Komáromi Zoltán, az ellenzéki párt egészségügyi szakpolitikusa is. Remek üzleti érzékkel egy sípárus is megjelent a demonstrálók között, szép magyar szalaggal minden sípon.

Az ekkora kicsivel talán több mint száz főre duzzadt inkább lelkes csoport, mint tömeg elindult a Várkert Bazár másik végénél található színpadhoz. A vonulásról készítettünk egy rövid videót is:

A felvételen jól látszik, hogy rendkívül sok rendőr kísérte a demonstrálókat, akik egyébként már az Attila útnál való gyülekező óta meglehetősen nagy számban képviseltették magukat. Némi túlzással, de egy fütyülőre egy rendőr jutott. Csak az első néhány képkocka erejéig, de a háttérben az is látszik, hogy városnéző turistabuszokkal takarták el a Várkert Bazár bejáratát. Érthetetlen, mint ahogyan az elképesztő méretű lezárás is az – nehéz vitatkozni Juhász Péter erre adott magyarázatával.

Néhány perces séta után egy kisebb színpad, valamint egy olimpiaellenes aláírásgyűjtő pult  várta a demonstrálókat. Néhányan rögtön oda is mentek gyorsan aláírni, miközben Szigetvári Viktor, az Együtt korábbi elnöke lépett a mikrofonhoz. Szerinte ellopják a jövőnket, és közben Orbán zsákutcába viszi Magyarországot, ennek az ellenzéke pedig nem a Jobbik, mert ők „ugyanúgy mennének tovább ebben a zsákutcában”.

Orbán nem költ eleget az oktatásra, az egészségügyre és feléli a jövőnket, aminek az a következménye, hogy van pénz múzeumi negyedre, Paks 2-re és Olimpiára, vagyis van mit ellopni. Így könnyű Magyarországon pazarolni a pénzt – mutatott rá az ellenzéki politikus, aki szerint lehetne jobb, csak „Orbán Viktor az, aki elrontja a történelmi jövőnket”.

Az Együtt cselekszik – folytatta Szigetvári, említést téve néhány, a párt politikusai által a közelmúltban elért sikerekről, úgy mint az V. kerületi ingatlanügyek feltárása, vagy a Budapest Vegyiművek (BVM) körüli szennyezés megállítása.

„Ne higgyetek a reménytelenség prófétáinak” – utalt a korábbi pártelnök arra, miszerint az ellenzék az összes nehézség ellenére erősebb, mint azt a Fidesz láttatni akarja. Az Együtt célja, hogy mind a 106 egyéni választókerületben legyen egy-egy ellenzéki jelölt 2018-ban. Ők le fogják váltani a fideszeseket – biztatta a jelenlévőket Szigetvári Viktor.

Tőle Hajdu Nóra vette át a szót, aki nem húzta az időt, és egyből a közepébe vágott: „az a miniszterelnök, aki Európa vezetőjeként szereti magát láttatni, nem tud beszélni rendőrsorfal nélkül” – szólt a rövid, de kétségtelenül helytálló tájleírás. Az Együtt alelnöke szerint Orbán kiárusítja az országot a Keletnek, lemondott róla, de aki elárulja Európát, az elárulja Magyarországot is. Orbánnak nincs felhatalmazása erre, de nincs arra sem, hogy egy elbukott népszavazás után alkotmányt módosítson, hogy hadjáratot viseljen a civilek ellen, vagy, hogy ketrecbe zárja a szabad sajtót – sorolta szenvedélyesen.

„Magyarország ellensége nem Európa, hanem a saját miniszterelnöke”, aki az oligarcháit gazdagítja, ahelyett, hogy az ország boldogulásáért tenne, amire egyébként az esküje szól – folytatta Hajdu Nóra, aki szerint Orbán kormánya egyetlen dolgot végzett el az elmúlt hat év alatt: „lerabolták az országot, és magyart magyar ellen hergeltek”.

Juhász Péter a mikrofonhoz lépve jelezte: ötször annyian vannak, mint amire számított. Azt gondolták, hogy az emberek nevében eljönnek majd fütyülni – lévén, hogy azért mégiscsak munkaidő van. Az Együtt egyébként ebben hisz – mármint a képviseleti demokráciában, és Juhász szerint ennek éppen ez a lényege.

Magyarország akkor lesz boldog, ha azok, akik dolgoznak, megélnek a pénzükből, azok, akik tanulnak, képesek lesznek a megszerzett tudásból boldogulni, és azok, akik megdolgoztak érte egy élet alatt, megkapják a nyugdíjukat, amiből meg tudnak élni, és nem ellopja azt az épp regnáló hatalom. „Mi erre tettük fel az életünket, ezt képviseljük a politikában” – hangsúlyozta a párt elnöke.

A füttyszó azért fontos, mert Orbánhoz ma már senki semmilyen üzenetet nem tud eljuttatni, nem lehet tőle kérdezni, nem lehet vele vitázni. „Ő uralkodónak képzeli magát. Ez van, ez egy betegség én azt gondolom, de az a baj, hogy az orvosok is ezt gondolják” – jegyezte meg Juhász, majd elismételte azt, amire korábban már néhány szó erejéig kitért: hogy egy sokszínű, nyitott és békés országot akarnak, és ebben kell együttműködnie mindenkinek.

A demonstrálóknak Juhász a beszéde végén jelezte, miszerint a Clark Ádám tér felé hagyhatják el a helyszínt. Állítólag ezt kérték tőle. Talán ennyi fütty volt csak engedélyezve, mindenesetre aki akart, látszólag nyugodtan elsétálhatott a másik irányba is (nem nagyon akartak), a helyszínt biztosító rendőrök nem állították meg a járókelőket, akik között elvegyülhettek a hazainduló füttyögők.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):