Magyarország és Oroszország aláírta a 10 milliárd eurós hitelmegállapodást

április 2, 2014

paks2

A napi.hu szerint Oroszország és Magyarország aláírta a paksi atomerőmű bővítésére szánt mintegy 10 milliárd euró értékű állami hitelnyújtásról szóló kormányközi megállapodást, a Roszatom által felépítendő két új 1000 MW teljesítményű paksi erőműblokk felépítésére.

A cikk Szergej Sztorcsak orosz pénzügyminiszter-helyettesnek az Interfax orosz hírügynökség számára hétfőn adott tájékoztatására hivatkozott.

Az orosz kormány március 10-én hagyta jóvá a kormányközi megállapodás tervezetét és az március 13-án jelent meg a hivatalos közlönynek számító orosz állami jogi információs portálon.  Dmitrij Medvegyev miniszterelnök utasítást adott több tárcának, valamint az állami Vnyesekonombanknak és az ugyancsak állami kézben lévő Roszatomnak, hogy folytassanak tárgyalásokat az egyezmény aláírásáról.

Mind a Vedomosztyi, mind pedig az Interfax közlése megerősítette az orosz kormány által március 10-én jóváhagyott egyezménytervezetben szereplő adatokat. A dokumentum harmadik cikkelye szerint a magyar fél az orosz állami hitel ténylegesen felhasznált összegét 21 év alatt fizeti vissza. Az első hiteltörlesztést a paksi atomerőmű 5-ös és 6-os energiablokkjának működésbe lépéséhez közelebbi március 15-én, vagy szeptember 15-én kell eszközölni, de nem később, mint 2026. március 15-én. A magyar fél az idei évtől (2014-től) évi 3,95 százalékos kamatot fizet az orosz állami hitelért az atomerőművi blokkok működésbe lépéséig, de nem később, mint 2026. március 15-ig. Az ezt követő első 7 évében 4,50 százalékos, a második 7 évben 4,80 százalékos, az utolsó 7 évben pedig 4,95 százalékos lesz a kölcsön kamata.

A szerződéstervezet szerint a mintegy 10 milliárd euró értékű orosz állami hitelt Magyarország 2014 és 2025 között használhatja fel és azt euróban fizeti vissza.

Március közepén Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár azt mondta, a kormány az országgyűlés elé fogja terjeszteni a hitelmegállapodást, miután azt az orosz kormány elfogadja.

Hivatkozás:

Paks: aláírták az orosz óriáshitel-megállapodást, napi.hu, 2014. április 2.