A németek megtanulták elfogadni az első- és a második világháború területi veszteségeit. Nem itt lenne az ideje, hogy a magyarok is így tegyenek, és teljes szívből magukénak érezzék az Európai Uniót? Végülis, nem a magyarok élvezik egy olyan Európa előnyét, ahol szabad a mozgás és tiszteletben tartják a nemzetiségi kisebbségek jogait?

Igaz ugyan, hogy Románia és Szerbia korábban magyar területeinek nem biztosítottak teljes területi autonómiát, de Koszorus azt állítja, „Az utódállamokban élő magyar történelmi közösségek… olyan fullasztó status quo-ban kénytelenek élni, ami fenyegetést jelent kulturális létezésükre, sőt, akár pont a túlélésükre is”, ami óriási túlzás, ha nem egyenesen hazugság.

Tisztelt Szerkesztő Úr!

Azért írok Önnek, mert ezúton szeretnék reagálni Frank Koszorus Jr. némileg kusza véleményét tartalmazó, „A magyar történelem tisztába tétele” című cikkére, mely a Hungary Today online kiadásában 2016. január 4-én jelent meg.

Ironikusnak találom, hogy egy esszé, melynek címében a „tisztába tétel” szerepel ennyire válogat a tények között (például Magyarországgal kapcsolatban Goebbelst idézi Eichmann helyett), bár azt kell mondanom, nem vagyok meglepve, mivel a „Hungary Today” ugyanannak a kormánynak a terméke, amely 2010-es hatalomra kerülése óta nem kevesebb, mint öt olyan történelemkutató intézetet hozott létre, melyek tevékenységüket a magyar történelem újraírásának szentelik.

Egyike ezeknek az a Veritas Történetkutató Intézetet, melyet a revizionista történész, Szakály Sándor vezeti, aki kulcsszerepet játszott tavaly abban, hogy a Budapesti Törvényszék rehabilitálja Hóman Bálint elítélt háborús bűnöst.

Hóman tiszteletben álló történész és a Magyar Tudományos Akadémia titkára volt, és vallás- és közoktatásügyi miniszterként tevékenykedett Gömbös Gyula, Darányi Kálmán, Imrédy Béla, Teleki Pál és Bárdossy László ultra nacionalista kormányaiban. Még azt követően is parlamenti képviselőként szolgált, hogy Horthyt lemondani kényszerült, és Szálasi Ferenc nyilaskeresztes Népvezért nevezték ki.

Függetlenül attól, hogy Hóman személyesen követett-e el emberiség elleni bűncselekményeket, történelmi tény, hogy Hómannak szerepe volt számos zsidóellenes törvény megalkotásában, és több parlamenti képviselővel együtt a magyar zsidók deportálása mellett emelt szót. Tavalyi rehabilitációja oda vezetett, hogy decemberben majdnem szobrot állítottak neki (a dunántúli Székesfehérvár városában, Orbán Viktor szülővárosában). Csak a nagyon hangos nemzetközi felzúdulás akadályozta meg, hogy a magyar holokauszt áldozatait ennyire felháborító sérelem érje.

Akármit is írt Joseph Goebbels a naplójába, Adolf Eichmannak nem volt nehéz dolga, amikor arról kellett meggyőznie a magyar hatóságokat, hogy deportálják Magyarország zsidó lakosságát. Még meg is jegyezte, hogy mennyire gyors és hatékony módon hajtották végre a mintegy 437.000 magyar zsidó, főleg nők, gyerekek és idősek összeterelését és Auschwitzba szállítást (a munkaképes férfiakat kényszermunkatáborokba vitték a magyar harcoló csapatok mellé), ahol legtöbbjüket érkezésüket követően gázkamrákba küldtek.

Habár Horthy nem ellenezte a vidéken élő „galíciai” zsidók deportálását, a magyar kormányzó határozottan ellenezte a budapesti zsidóság deportálását, egy alkalommal még fegyveres csapatot is küldött ennek megakadályozása érdekében. Horthy utódának, a nyilaskeresztes Szálasi Ferencnek nem voltak ilyen fenntartásai és nyilas követői sportot űztek abból, hogy hidegvérrel zsidókat öljenek.

A fentieket jól dokumentálták és a kormány minden igyekezete ellenére sem lehet azt tisztára mosni, nem lehet átírni annak történelmét. És minél hamarabb néznek szembe a magyarok saját történelmük e tragikus fejezetével, annál jobb.

Trianon tragédiája

A trianoni békeszerződés történelmi igazságtalanság volt Magyarországgal szemben. Néhányan úgy vélik, Magyarország feldarabolása talán nem következett volna be, ha a magyarok nem lettek volna olyan kemények saját, nemzeti kisebbségeikkel szemben. Mások szerint ez elkerülhetetlen kimenetele volt a nacionalizmus térnyerésének és a nemzetállami sürgetésének – ugyanannak a politikai egységnek, melyet Orbán Viktor is előszeretettel őriz.

A Párizsi Békekonferencián különböző szakértőkből felállított számos bizottság kapta a feladtot, hogy rajzolják meg Magyarország új határait Románia, Csehszlovákia új államai és Jugoszlávia találkozásánál nemzeti és etnikai alapon, ami szinte lehetetlen feladat volt ha szem előtt tartjuk a Magyar Királyság multinacionális jellegét.

Koszorus’ állítása, mely szerint Magyarország „vonakodó partner volt a Központi Hatalmakkal”, történelmietlen. Bár Gróf Tisza István miniszterelnök hónapokig vonakodott felhatalmazást adni a birodalmi és királyi csapatok Szerbia elleni fellépéséhez, végül Magyarország hozzájárult ahhoz. Ironikus, hogy ha Tisza nem hezitált volna, akkor Oroszországnak sem lett volna elég ideje reagálni (és általános mozgósítást elrendelnie az osztrák-magyar és a német határokon). Egy korlátozottabb konfliktus az Osztrák-Magyar birodalom és Szerbia között talán sosem vezetett volna el az első világháborúig.

Tragikus, hogy ezt követően a magyarok számára kedvező határmódosítás érdekében indított kezdeményezések elbuktak, amikor Károlyi Mihály liberális kormánya lemondott és azt Kun Béla bolsevik kormánya váltja. Ironikus módon Magyarország függőben lévő feldarabolásának a híre késztette lemondásra Károlyi Mihály. A bolsevikoknak részben azért sikerült hatalomra jutni, mert ők voltak az egyetlen párt, akik nyíltan felszólaltak Magyarország történelmi határainak megvédése mellett – és ez az álláspont a magyar lakosság nagy részének elnyerte tetszését.

Az együttműködés visszautasítása miatt Budapest elfoglalására küldött román csapatok nem ütköztek Horthy Miklós admirális csapatainak jelentős ellenállásába. Miután kinevezték kormányzónak, Horthy tudta, hogy csak az alkalmas pillanatra kell várnia, amíg megérik a helyzet a Trianon miatt elvesztett területeket visszaszerzésére. A lehetőség 1938-ban jött el, Adolf Hitler formájában. Adolf Hitler szimpatizált a magyar területi revíziós igénnyel és Szerbia, Szlovákia és Románia korábban magyarlakta részeit visszacsatolták Magyarországhoz az első és a második bécsi döntéssel 1938-ban és 1940-ben. Cserébe Hitler elvárta Horthytól, hogy működjön együtt a zsidókérdésben.

A többi – ahogy mondani szokták – történelem.

Ami történt, az már a múlté

Nem Magyarország volt az egyetlen, amely területet vagy népességet veszített a 20. század során. Németország háború előtti területének egyharmadát veszítette el. Lengyelország keleti harmadát a Szovjetúnióhoz csatolták, ami miatt másfél millió lengyelt toloncoltak ki. Csehszlovákia is elvesztett területeket a kárpátaljai területen, (bár ez egyben Magyarország veszteségének is tekinthető.)

A németek megtanulták elfogadni az első- és a második világháború területi veszteségeit. Nem itt lenne az ideje, hogy a magyarok is így tegyenek, és teljes szívből magukénak érezzék az Európai Uniót? Végülis, nem a magyarok élvezik egy olyan Európa előnyét, ahol szabad a mozgás és tiszteletben tartják a nemzetiségi kisebbségek jogait?

Igaz ugyan, hogy Románia és Szerbia korábban magyar területeinek nem biztosítottak teljes területi autonómiát, de Koszorus azt állítja, „Az utódállamokban élő magyar történelmi közösségek… olyan fullasztó status quo-ban kénytelenek élni, ami fenyegetést jelent kulturális létezésükre, sőt, akár pont a túlélésükre is”, ami óriási túlzás, ha nem egyenesen hazugság.

Tisztelettel,

Richard Field