Az erdélyi Segesvár középkori katedrálisának bejárata mellett két márványtábla van. Az egyiken a II. világháborúban meghalt fiatalemberek nevei vannak felsorolva. A másikon, amelyen sokkal hosszabb lista olvasható, azok neve szerepel, akik a Szovjetunió munkatáboraiban vesztették életüket.

Sok családnév ugyanakkor mindkét táblán olvasható. Az idős túravezető elmagyarázta, hogy amikor a német SS oda érkezett, besorozták a német fiatalokat katonai szolgálatra és az SS jelét tetoválták rájuk, hogy ne dezertálhassanak.

Az idős hölgy szerint, miután a németek vereséget szenvedtek, a szovjet csapatok minden katonát kivégeztek, akin az SS tetoválása volt, és családtagjaikat – szüleiket, testvéreiket és gyermekeiket – szénbányákba, acélgyárakba és a szovjet olajmezőkre deportálták.

A túravezető elmondta, ő csak 12 éves volt, amikor családját kitelepítették. Hét évig dolgozott egy szénbányában, ezidő alatt nem látott napfényt. Ezt követően családját elengedték, de szülei addigra már életüket vesztették. “Nem maradtak német fiúk itthon, ezért egy román fiúhoz mentem feleségül” – mondta. „Rendes ember volt, kedves volt velem, de sajnos a hét éves munkatábor miatt nem lehetett gyerekem”.

Vasárnap, miközben a magyar holokauszt túlélők Budapesten a Dohány utcai zsinagógánál emlékeztek meg az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulóján, Dunabogdányban egy másik megemlékezésre is sor került. Itt arról a 130.000 magyarországi németről emlékeztek meg, akiket a II. világháború után közvetlenül a Szovjetunióba deportáltak, valamint arról a 200.000 személyről, akit a rá következő évben Németországba telepítettek.

A dunabogdányi megemlékezésen beszédet tartott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Hartmut Koschyk, a német szövetségi kormány hazatelepülőkért és nemzeti kisebbségekért felelős megbízottja és Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata elnöke. Balog elmondta, felfoghatatlan, mégis megtörténik újra és újra, hogy faji, vallási alapon gyilkolnak, űznek el embereket. Hangsúlyozta: „azok oldalán állunk, akik nem támogatnak olyan politikát, olyan ideológiát, amelyik a másik népet, népcsoportot, embert származása alapján megbélyegzi, bünteti”.

Alább Heinek Ottó úr beszéde olvasható:

Tisztelt Nagykövet Asszony, tisztelt Miniszter Úr, tisztelt Koschyk Kormánymegbízott Úr! Tisztelt Emlékezők!
Harmadik alkalommal gyűlünk össze az elhurcolt és hazájukból elűzött magyarországi németek emléknapján, hogy fejet hajtsunk a második világháború végén és az azt követő években megalázott, emberi méltóságukban megsértett és kifosztott honfitársaink szenvedései előtt. 
Emlékezünk azokra, akiket a szovjet kényszermunkatáborok nyeltek el évekre – sokakat örökre. Emlékezünk azokra, akiket házaikból kidobva hazai internálótáborokba kényszerítettek és azokra, akiknek végleg el kellett hagyniuk a szülőföldjüket. „Dolgos, törvénytisztelő, ezt a hazát gazdagító nép tagjai voltak” – írta Áder János köztársasági elnök úr az elmúlt év végén, az elhurcoltak szerencsi emlékművének avatására küldött levelében.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az Országgyűlés által emléknappá nyilvánított január 19-e az elűzetés szimbolikus dátuma: 1946-ban e napon indult el az első vonat Budaörsről a Németországba elűzöttekkel. Engedjék meg, hogy én ma mégis inkább az elhurcoltakról szóljak, hisz jubileumi év van: Kerek 70 esztendeje ezekben a hetekben zajlottak a deportálások a szovjet kényszermunkatáborokba. A vörös hadsereg 1944. december 22-én kelt hírhedt 0060-as számú parancsa elrendelte minden 17 és 45 év közötti férfi, valamint 18 és 30 év közötti életkorú „német származású munkaképes személy” mozgósítását „közvetlen mögöttes területen végzendő közmunkára”.
Tudjuk, hogy az ún. „malenkíj robot” más országok – Románia, Jugoszlávia, Csehszlovákia – németségét is sújtotta, és nem csak a németeket hurcoltak el. Magyarországról összesen mintegy 130.000 deportáltról beszél a kutatás.
„Éjszaka vittek mindig, akkor mindig ment a vonat, nappal meg állt. És hogy hová, merre vittek bennünket, nem tudtuk mi. Sírtunk, mint a kisgyerekek, rózsafüzért imádkoztunk és szent énekeket énekeltünk. És elmeséltük, hogy otthon mit sütöttünk, főztünk.”- emlékezik egy túlélő. 
„Közvetlen mögöttes terület” – ma már tudjuk, hogy ez a donyecki szénbányákat, az uráli gyárakat vagy éppen a kaukázusi olajmezőket jelentette. „Közvetlen mögöttes terület”, „éjszaka vittek bennünket” – a parancs kiadói és végrehajtói tehát pontosan tudták, hogy embertelenséget és jogtalanságot követnek el, sőt, mintha szégyellték is volna, amit cselekszenek. Olyan ez, mint amikor mások egy évvel később Németországba való áttelepítésnek, sőt hazatelepítésnek nevezték közel 200.000 ember elűzését a szülőföldjéről.

Az emléknappal a Magyar Országgyűlés jelentős és példamutató lépést tett a múlt korrekt feldolgozása irányába. Ideje egyet tovább is lépni, és ez már az oktatásért felelős miniszternek szól, akinek külön is köszönöm, hogy ennyire elkötelezetten kiáll ezért az emléknapért: A parlamenti határozat ugyanis arról is szól, hogy az Országgyűlés „támogatja és szorgalmazza olyan… oktatási anyagok készítését, amelyek a magyarországi német közösség meghurcolásával, üldöztetésével, elűzésével kapcsolatosak. Bízom benne, hogy rövid időn belül a határozat ezen pontja is megvalósul.

Kedves Barátaim! 
Újra és újra elmondjuk: Mi, magyarországi németek szolidárisak vagyunk minden üldöztetést, diszkriminációt elszenvedő néppel és népcsoporttal és elítéljük a kirekesztés, a rasszizmus minden formáját! Jó érzés és megtiszteltetés, hogy e meggyőződésünkben erősít bennünket zsidó honfitársaink együttérzése is: Heisler András úr, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke levelet írt nekem, mert ma emlékeznek meg a Gettó felszabadulásáról és ezért nem tud itt lenni. Engedjék meg, hogy zárásként idézzek e levélből egy gondolatot: „Fontosnak tartom, hogy kölcsönösen elismerjük és tiszteletben tartjuk a közösségeinket ért történelmi traumákat. Legyen ez példa a többségi társadalom számára és útmutatás az ifjúságnak, hogy még egyszer ne sújthasson senkit olyan gyilkos indulat és olyan bosszúvágy, mint amit egykor a zsidóknak és a németeknek el kellet szenvednie Magyarországon.”

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Hivatkozás:

http://www.zentrum.hu/hu/2015/01/heinek-otto-beszede-a-dunabogdanyi-kozponti-megemlekezesen/

http://mandiner.hu/cikk/20150118_balog_a_kollektiv_bunosse_nyilvanitas_a_tortenelem_legremesebb_gaztette